Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Könyvek a köbön Könyvek a köbön Alexander Gembik ukrán művész „Könyvek a szivárványban” és Tóth Gyöngyi „Könyvek – Varázslat kívül és belül” című, papír dekorációkból álló kiállítása nyílt meg március 2-án az EMK megújult Március 15. úti fiókkönyvtárában. 2018. március 3. 13:27 Megnyitották Györgydeák György kiállítását Megnyitották Györgydeák György kiállítását A Tegnap ok és manapok /Magánmitológia című kiállítást péntek délután nyitották meg a Csikász Galériában. 2018. március 3. 4:02 Új épületbe teszi át székhelyét az érseki levéltár Új épületbe teszi át székhelyét az érseki levéltár A turisták egyik legkedveltebb helyszíne a vár, a negyedben azonban még számos épület áll romosan és kihasználatlanul, köztük a piarista rendház. A tervek szerint az érseki levéltár költözésével az épület most új funkciót kaphatna. Karlinszky Balázst, a Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár igazgatóját kérdeztük a pontos koncepcióról és a költözés okairól. 2018. február 25. 4:10 Meghalt Tahi Tóth László Meghalt Tahi Tóth László Életének 75. évében csütörtökön elhunyt Tahi Tóth László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész - közölte a Vígszínház weboldalán. 2018. február 22. 16:32 Rá sem ismerünk majd a múzeum környezetére? Rá sem ismerünk majd a múzeum környezetére? A Laczkó Dezső Múzeum 2023-ig tartó stratégiai terveit is tárgyalta a közgyűlés. 2018. február 22. 2:30 Bemutatták Tóth Dezső Dedikált könyveim című művét Bemutatták Tóth Dezső Dedikált könyveim című művét A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára és a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület szervezésében megvalósuló eseményen köszöntötték a 90 éves szerzőt is a Levéltárban kedd délután. 2018. február 21. 12:00 Veszprémben a színek költőjének művei Veszprémben a színek költőjének művei Marc Chagall orosz születésű francia festőművész képeiből nyílt kiállítás pénteken a Laczkó Dezső Múzeumban. 2018. február 16. 17:54 Menedék az álmoknak Menedék az álmoknak Portálunkon nemrégiben mi is megmutattuk a tapolcai-veszprémi BadIsOn zenekar első saját dalához készült videoklipjét. Megkértük a banda énekesét, Gácsi Istvánt, hogy egy villáminterjú erejéig avasson be minket még egy kicsit bővebben a zenekar életébe. 2018. február 6. 4:30 Könyv a könyvekről Könyv a könyvekről Bemutatták Koncz Pál: Papírmívesség és könyvművészet Veszprém megyében a 18–20. században című kötetét csütörtökön a Laczkó Dezső Múzeumban. 2018. február 3. 4:00 A mai fiatalok felelőssége, hogy fennmaradjanak a nemzetiségi múlt értékei A mai fiatalok felelőssége, hogy fennmaradjanak a nemzetiségi múlt értékei Nagyon szorosan kötődöm Veszprémhez, az élet minden nagy fordulópontját ott éltem meg – meséli Holczinger Szandra, a Lovassy László Gimnázium egykori tanulója, ma a József Attila Színház színésznője. A legfontosabbak számára mégis a gyökerei, Bakonyszücs és a német nemzetiségi értékek, amelyeknek megőrzését személyes küldetésének is tekinti, e tevékenységéért pedig nemrégiben Koch Valéria-díjjal tüntették ki. 2018. január 29. 12:30 Ő volt a centrum, a Gazdánk Ő volt a centrum, a Gazdánk A nyáron tragikus hirtelenséggel elhunyt színész, rendező, színházigazgató, Korognai Károly emléke előtt tiszteleg a Veszprém Portré internetes kulturális magazin legutóbbi száma. A színészhez fűződő kapcsolatáról Müller Júlia színésznő beszélt a webmagazinnak. 2018. január 27. 22:46 A Barátság örök A Barátság örök A nyáron tragikus hirtelenséggel elhunyt színész, rendező, színházigazgató, Korognai Károly emléke előtt tiszteleg a Veszprém Portré internetes kulturális magazin legutóbbi száma. Az webmagazin Jakab Tamással, egykori kollégájával és barátjával készített interjút. 2018. január 27. 15:14 Fiatalok jelentkezését várják a Snétberger Zenei Tehetség Központban Fiatalok jelentkezését várják a Snétberger Zenei Tehetség Központban Meghallgatást hirdet február elejére és március végére a Snétberger Zenei Tehetség Központ. A Felsőörsön működő intézményben hatvan hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású fiatal kezdheti meg tanulmányait júniusban- tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a Snétberger Zenei Tehetség Központ alapító művészeti igazgatója. 2018. január 27. 11:59 Mi törött volt, most egész lett Mi törött volt, most egész lett A Magyar Képzőművészeti Egyetem iparművészeti restaurátor hallgatóinak diplomamunkáiból nyílt kiállítás Csipkés tál, piros csizma címmel a Laczkó Dezső Múzeumban a magyar kultúra napja alkalmából. 2018. január 24. 5:00
... 198 199 200 201 202 ...
közélet
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni Az a Jézus, aki az első karácsonyon megszületett, képes mindenféle lehetetlen, emberileg tehetetlennek tűnő életvihar közepette is nagy csendességet teremteni - mondta Steinbach József református püspök karácsony napján Balatonalmádiban. XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, a világ megváltozna - jelentette ki XIV. Leó pápa karácsonyi üzenetében, amelyet a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondott csütörtök délben. Erdő Péter: az igazi szeretet rábízza magát másokra Az emberré lett Isten kiszolgáltatja magát nekünk, ahogy minden igazi szeretet szükségszerűen rábízza magát mások jóindulatára és segítségére - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony éjszaka Budapesten. Éjféli szentmise a Szent Mihály Főszékesegyházban – Isten beteljesíti ígéretét Urunk születésének ünnepén, december 24-én, az éjféli szentmisét Dr. Udvardy György érsek mutatta be a Szent Mihály Főszékesegyházban. A megtelt székesegyházban a hívek az angyalok örömhírének éjszakáján együtt ünnepelték, hogy Isten hűséges ígéretéhez, és elküldte a Megváltót. Nagy szükség lenne a földeken a hóra és a hidegre A földeken nagy szükség lenne a hóra és a hidegre, de a december őszi, borongós, enyhe időt hozott és még fagy is csak mutatóban volt - írta a HungaroMet Zrt. szerdai agrometeorológiai elemzésében. Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én Ha a történész szemével vizsgáljuk a betlehemi eseményeket, feltűnhet a bibliai leírások és a naptári valóság közötti ellentmondás. Míg a néphagyomány és a liturgia december 25-höz köti a születést, a ránk maradt adatok egy egészen más időszakra és körülményekre mutatnak. Márpedig a karácsony ünnepének dátuma mögött nem egy pontos anyakönyvi bejegyzés, hanem lehet, hogy egy kiváló stratégiai döntés áll. Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással.
sport
Palasics Kristóf ismét parádézott a Bundesligában Palasics Kristóf 17 védéssel járult hozzá az MT Melsungen 33-28-as hazai győzelméhez a TVB Stuttgart ellen a német férfi kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. Hetedik karácsonyát tölti Nagy-Britanniában a korábbi utánpótlás-válogatott kapus Bár Hegyi Krisztián korábbi utánpótlás-válogatott kapus még csak 23 éves, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő West Ham United légiósa idén már a hetedik karácsonyát tölti Nagy-Britanniában. Ezüstérem a terembajnokságon Egykor a karácsonyi teremfoci ugyanúgy hozzátartozott az ünnephez, mint a halászlé, a töltöttkáposzta vagy a bejgli. Amikor  csak egy csatornát lehetett fogni a többnyire még fekete-fehér képernyős televíziókon, és nem léteztek videojátékok, meg különféle kütyük, közös családi program volt a legjobb magyar labdarúgók teremtornája karácsony és szilveszter között. Beteljesült az álmunk! – megszülettek Győri-Lukács Viktória és Győri Mátyás kislányai Meghitt karácsonyi fotóval jelentette be a Győri Audi ETO kiválósága, Győri-Lukács Viktória és szintén kézilabdázó férje, a Ferencvárosnál játszó Győri Mátyás, hogy megszülettek ikerlányaik, Emma és Zoé. Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, a Davis Kupa-csapat kapitánya Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya. Az IFFHS-nél ismét a spanyol Luis de la Fuente az év szövetségi kapitánya Akárcsak 2024-ben, 2025-ben is Luis de la Fuentét, a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát választotta kategóriájában az esztendő legjobbjának az IFFHS. Forma-1: Verstappen a bevételi lista élén A Forbes magazin összeállítása szerint az idén a négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a Forma-1-es versenyzők bevételi listájának élén, legalábbis ami a pályán elért eredmények és teljesítmény alapján keresett összegeket illeti. Kós Hubert a jövőben is az Egyesült Államokban készülne Tanulmányai végeztével is az Egyesült Államokban, Bob Bowman irányítása alatt tervezi folytatni pályafutását Kós Hubert, olimpiai bajnok úszó. Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. Ötéves kori álma vált valóra – csodás évet zárt a világbajnok tekvandós Vincze Botond kisóvodásként még a küzdőterem ajtajából figyelte a Litéri Farkasodu Taekwon-Do és Kick-box Egyesület sportolóit. Ötévesen elhatározta, hogy világbajnok lesz. Az álom pedig egy évtizeddel később valóra vált: 2025-ben ugyanis minden jelentősebb sikert elért korosztályában, magyar bajnoki címe mellé Európa-bajnoki és világbajnoki aranyérmet is szerzett.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.