Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bemutatták Tóth Dezső Dedikált könyveim című művét

2018. február 21. 12:00
A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára és a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület szervezésében megvalósuló eseményen köszöntötték a 90 éves szerzőt is a Levéltárban kedd délután.

Az eseményen köszöntőt mondott Porga Gyula polgármester. Beszédében kiemelte: amint valaki elkezd a megyében honismerettel, kulturális vagy könyvtárügyekkel foglalkozni, előbb-utóbb meghallja a Dezső bácsi fogalmat. Az életút, ami Tóth Dezső mögött van, jelentős, ám az emberhez kapcsolódó szigorú, szikár tények sosem adhatják át, hogy mit is jelent egy személyiség.

Porga Gyula köszönti Tóth DezsőtPorga Gyula köszönti Tóth Dezsőt

A kötetet Somfai Balázs, a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltárának nyugalmazott főlevéltárosa méltatta és mutatta be, valamint beszélgetett a szerzővel. Somfai Balázs kiemelte: Tóth Dezső ifjúsági szervezőtitkár, községi tanácstag, közalkalmazott, kulturális igazgató, könyvtáros, művelődésszervező, közösségi egyesület alapító, középiskolai könyvtár vezetője, honismereti egyesületi titkár, helytörténeti-művelődéstörténeti gyűjtő, feldolgozó. Elmondása szerint próbálta ezt a hosszú listát összeadni, de mindig ugyanaz jött ki, két szó: Dezső bácsi.

Somfai Balázs Somfai Balázs

Somfai Balázs kiemelte, a kötet igényes, tartalmas kiadás, a Tóth Dezsőnek szánt könyvajánlókat tartalmazza, ezekről mesél a könyv minden oldala. Összesen 185 szerzőt, ajánlót tartalmaz, a lista hosszú, többek között megtaláljuk benne Ágh István, Csoóri Sándor, Illyés Gyula, Jókai Anna, Kallós Zoltán, Lőrincze Lajos, Veres Péter és sok más szerző dedikációját.

Tóth DezsőTóth Dezső

Tóth Dezső elmondta, a könyv első ajánlóit 1954-ben szerezte, amikor Devecseri Gábor három könyvét ajánlotta neki, egy írótalálkozó alkalmából. Ekkor ötlött fel benne, ha az a feladata, hogy a magyar irodalmat szolgálja, annak nyoma is kell, hogy maradjon. Házi könyvtára 5000 kötetből áll, amelyből már 2700 kötetet a Pápai Református Gyűjtemény könyvtárának adományozott. Tóth Dezső legtöbb műve helytörténeti, Dákáról, szülőhelyéről szól. A Dákáról szóló köteteket a helyhez kapcsolódó eseményekről szóló beszámolók teszik ki. Az első kötet a Dákán megalakult Szülőföld Baráti Kör alapszabálya. Ezeken kívül még több, mint 400 szakcikk, számos könyvészeti, bibliográfiai munka kapcsolódik nevéhez.

Tokos Bianka
Szalai Csaba
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. ma 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! tegnap 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.