Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Menedék az álmoknak

2018. február 6. 4:30
Portálunkon nemrégiben mi is megmutattuk a tapolcai-veszprémi BadIsOn zenekar első saját dalához készült videoklipjét. Megkértük a banda énekesét, Gácsi Istvánt, hogy egy villáminterjú erejéig avasson be minket még egy kicsit bővebben a zenekar életébe.

- Mesélj egy kicsit magatokról és a zenekarról!

- A zenekar három tagja (Frenky, Pittu, Andriska) tapolcai, itt is alapítottak zenekart hét éve. 2014-ben egy tehetségkutatón találtunk egymásra, ahol mi is indultunk az akkori zenekarunkkal. Már ott tervezgettük a közös munkát, de sajnos a távolság közbeszólt somogyi lakhelyem miatt. Végül 2016-ban sikerült Veszprém megyébe költöznöm. Ekkor a srácok nagy örömömre azonnal meg is kerestek. Már az első próbán kiderült, egyeznek az elképzeléseink: letisztult SteamPunk külsőt és befogadható dallamos rock zenét álmodtunk meg. Ajkán, a Hanghullám tehetségkutatón debütáltunk nagy sikerrel, és a legjobb zenekari díjjal távoztunk. Saját stúdióban saját profi felszereléssel készülnek a dalaink, mindent mi alkotunk meg, a szövegek nagy részét pedig Borvári László írja, aki az említett tehetségkutatón figyelt fel ránk.

Fotó: GRAB Photo/BadIsOn FacebookFotó: GRAB Photo/BadIsOn Facebook

- Min dolgoztatok azóta?

- Elkészítettünk egy 6 dalos EP-t, a Harc az álmokért című számunkhoz pedig egy videoklipet is leforgattunk. Saját stúdióban saját profi felszereléssel készülnek a dalaink, mindent mi alkotunk meg, a szövegek nagy részét pedig Borvári László írja, aki az említett tehetségkutatón figyelt fel ránk.

- Ha négy szóval kellene jellemezni, mit jelent nektek a zene, melyik négy szót választanátok?

- Menedék, üzenet, alkotás, szabadság.

- Tegyük fel, hogy a világon bárkivel adhattok egy közös koncertet. Melyik zenész vagy banda lenne az?

- A Useme, illetve a Stone Sour zenekarokkal bármikor szívesen lépnénk fel közösen.

Bertalan Melinda
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. ma 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! tegnap 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.