Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni

ma 20:41 // Forrás: mti
Az a Jézus, aki az első karácsonyon megszületett, képes mindenféle lehetetlen, emberileg tehetetlennek tűnő életvihar közepette is nagy csendességet teremteni - mondta Steinbach József református püspök karácsony napján Balatonalmádiban.

A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a balatonalmádi református templomban tartott ünnepi istentiszteleten Márk evangéliumából idézte fel, hogy amikor Jézus egy viharba került hajón ráparancsolt a forgószélre, az elállt, a vihart nagy csendesség követte.

Steinbach József azt mondta: bizonyos életszakaszokban a mi lelkünk is "beesteledhet", és úgy érezhetjük, hogy holtponton vagyunk. Erről mozdítanak ki Jézus szavai, hogy menjünk át a túlsó partra - emelte ki, hangsúlyozva a többes szám jelentését, hogy vele együtt menjünk, ne egyedül, és Jézus vezessen minket.

Egy zajjal szennyezett, szinte tébolyodott világban jó hallani erről a csendről, ami nem szomorú, süketítő csend, hanem olyan, mint amikor szép időben éppen csak fodrozódik a Balaton vize, és látszik, hogy ott van az élet. Valójában "műveld és őrizd egysége" ez a csendesség, ami tulajdonképpen maga az üdvösség is - szólt a püspök.

Az emberek azonban tartózkodnak a csendtől, nem tudnak vele mit kezdeni, mert egyrészt unalmas, másrészt nem mérhető a mai világ teljesítményorientált mércéjével, illetve azért is, mert azzal bele kell nézniük az élet ürességébe - mutatott rá.

Steinbach József jelezte: jó megállni, Isten igéjére figyelni, és nem csak az ünnepeken. Arról szólva, hogy a jövő év a református egyházban az imádság éve lesz, Rudolf Bohren svájci teológus könyvéből idézve megjegyezte: ha a Bibliával a kézben imádkozunk, nem elveszítjük, hanem megnyerjük az időt, és lesz időnk mindenre, ami Isten szerint fontos.

A püspök igehirdetése végén úgy fogalmazott: Jézus Krisztus csendet teremt, minden ellenkezésünk ellenére "igazi életes csendet", és elcsendesedésre hív bennünket. Hozzátette: az a feladatunk a világban, hogy az ő "csendet teremtő eszközei lehessünk".

Nem a világ viharjait kell megoldanunk, hanem a magunk helyén lecsendesíteni a viharokat, békességszerzővé lenni, Istent dicsőítve odafigyelni a másikra - mondta Steinbach József.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.