Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

karácsony

A világi kihívásokra Krisztusnál ott vannak a válaszok, csak hidat kell építeni hozzá! Udvardy György A világi kihívásokra Krisztusnál ott vannak a válaszok, csak hidat kell építeni hozzá! Az emberek vágynak arra, hogy válaszokat kapjanak világi kérdéseikre, de az ideológiáktól és politikától polarizált társadalmakban erre egyre kevesebb esélyük van. Pedig csupán a keresztény egyház felé kellene fordulniuk, ahol számos világi kérdésre ott van a válasz. Dr. Udvardy György, veszprémi érsek szeretné, ha 2025-ben ebbe az irányba mozdulnának el a közösségek, segítsége pedig egy olyan lány lehet, akit jövőre emel a magyarországi boldogok sorába az anyaszentegyház. Róla, azaz Bódi Mária Magdolnáról is beszélgettünk az egyházi vezetővel, de szóba került az ukrajnai háború és a remény zarándokai is, valamint az, hogy karácsony valóban a szeretet ünnepe-e? 2024. december 22. 1:27 Együtt karácsonyozott a Cholnokyváros közössége Cholnokyváros Együtt karácsonyozott a Cholnokyváros közössége A Cholnoky városrészben élők közösségtudatát bizonyítja, hogy milyen sokan összegyűltek szerda délután az iskola előtt, ahol együtt ünnepelték a közelgő karácsonyt. 2024. december 18. 19:39 „A hajnali, füstös gondolataim mások fejében is ugyanúgy bolyonganak” koncert „A hajnali, füstös gondolataim mások fejében is ugyanúgy bolyonganak” Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze, a Keringés. A tíz állomásos lemezbemutató turné veszprémi állomása december 21-én lesz az Expresszóban; az új dalok mellett természetesen a régi, jólismert szerzemények is helyet kapnak, legalábbis erről biztosított bennünket Balázs, a zenekar frontembere, aki megkeresésünkre részletesen is mesélt az új lemezről, arról, mitől lett bátor a hangszerelés, s hogy miben változott Balázs személyisége, ami a lemezen is kihallik. 2024. december 17. 12:41 Miért fontos a szívből jövő ajándék, és hogyan készülhetünk rá kreatívan? Miért fontos a szívből jövő ajándék, és hogyan készülhetünk rá kreatívan? Az ünnepek közeledtével sokan gondolkodunk azon, mivel lephetnénk meg szeretteinket, különösen a párunkat. Bár igaz, hogy a legtöbb ember minden ajándéknak örül – hiszen maga a gesztus a lényeg –, nem tagadhatjuk, hogy gyakran egyszerűbb csak berohanni egy boltba, és valamit gyorsan lekapni a polcról. Ez azonban épp azt az ünnepi varázst veszi el, amit az ajándékozás eredeti jelentése hordoz magában. 2024. december 13. 16:31 Karácsonyi műsorral kedveskedtek a veszprémi nyugdíjasoknak közélet Karácsonyi műsorral kedveskedtek a veszprémi nyugdíjasoknak Péntek délelőtt és délután az Agóra adott otthont annak két ünnepi rendezvénynek, ami a veszprémi nyugdíjasoknak szólt. A rendezvény meghittsége igazi ráhangolódást jelentett. 2024. december 13. 22:34 Az ajándék, amit pénzért nem vehetünk meg karácsony Az ajándék, amit pénzért nem vehetünk meg Az ünnepek közeledtével az üzletekben tülekedve keressük a „tökéletes” ajándékokat. Többórás bolyongás után hazatérve mégis úgy érezzük, valami hiányzik. A meglepetések becsomagolva várják a nagy pillanatot, de vajon megadnak-e mindent, amire szeretteink igazán vágynak?  2024. december 11. 22:01 Rászoruló családokat támogatnak a kormányhivatal munkatársai közélet Rászoruló családokat támogatnak a kormányhivatal munkatársai 210 ajándékcsomagot állítottak össze rászoruló családok részére a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal munkatársai.  2024. december 11. 11:39 Advent második gyertyáját gyújtották meg Veszprémben advent Advent második gyertyáját gyújtották meg Veszprémben Szombat este a Szent Imre téren hagyományos keretek között meggyújtották az adventi koszorú második gyertyáját. Az esemény fontos része a karácsonyi ünnepkörnek, amely a várakozás, a készülődés és az elcsendesedés időszaka. 2024. december 8. 14:28 Kiderült, melyek a magyarok kedvenc karácsonyi fogásai karácsony Kiderült, melyek a magyarok kedvenc karácsonyi fogásai Bár többé-kevésbé nyitottak az újdonságokra, egyértelműen ragaszkodnak a hagyományos karácsonyi étkekhez a hazai fogyasztók.  2024. december 23. 14:25 Karácsonyi szokások, amikből Netflix sorozat is lehetne Karácsonyi szokások, amikből Netflix sorozat is lehetne A karácsony ünneplése minden kultúrában más és más formában jelenik meg: vannak meghitt, szívhez szóló hagyományok, de akadnak köztük különös, meghökkentő vagy éppen egészen bizarr szokások is. 2024. december 4. 14:57 Felgyúlt az első adventi gyertya advent Felgyúlt az első adventi gyertya A hagyományokhoz hűen, szombat este a Szent Imre téren ünnepélyes keretek között gyújtották meg az adventi koszorú első gyertyáját. 2024. december 1. 10:49 A veszprémi kórház segít kitalálni, hogy mit hozzon a Jézuska Csolnoky Ferenc Kórház A veszprémi kórház segít kitalálni, hogy mit hozzon a Jézuska A Csolnoky Ferenc Kórház Egészségfejlesztési Irodája interaktív előadást szervez a szülőknek, hogy megkönnyítsék a karácsonyi ajándékok kiválasztását. 2024. november 20. 10:00 Tóth Vera: Az egészséges életmód nem úri huncutság! Tóth Vera Tóth Vera: Az egészséges életmód nem úri huncutság! Tóth Vera énekesnő december 13-án Veszprémbe érkezik. 2024. november 4. 15:21 A pápa karácsonyi Urbi et Orbi üzenete: Örömünk oka, hogy Isten gyermekei vagyunk A pápa karácsonyi Urbi et Orbi üzenete: Örömünk oka, hogy Isten gyermekei vagyunk Ferenc pápa a Szent Péter bazilika homlokzatának központi loggiájáról mondta el üzenetét a város és a földkerekség felé karácsony napján. 2023. december 25. 19:46
1 2 3 4 5 ...
közélet
Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. Elismerték a Veszprém vármegyei önkéntesek erőfeszítéseit Díjátadót szervezett a Veszprém Vármegyei Civil Szolgáltató Központ, ahol a vármegye önkénteseinek és szponzorainak erőfeszítéseit ismerték el. A díjakat szerda este adták át az Agórában. Drog helyett tigriskölyköt találtak A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) természetkárosítással és veszélyes állat tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegésével gyanúsít egy 40 éves tiszafüredi férfit, aki saját otthonában tartott egy párhónapos tigrist.  Az örömmel végzett mozgásnak nincs infrastruktúrafeltétele Nyolc állomás, több tucat résztvevő, rengeteg kérdés és még több kreatív ötlet – így lehetne röviden összefoglalni a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 pályázati információs fórumainak körútját, amely során az érdeklődők megismerhették a hamarosan megnyíló pályázati lehetőségeket. A Veszprém, Balatonfüred, Ajka, Balatonfűzfő, Keszthely, Dudar, Herend és Tapolca érintésével zajló roadshow tapasztalatairól Bonyhádi Szilvia, a VEB 2023 Zrt. projektmenedzsere mesélt. Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten. Biztonságosan gyalogosan is az Ibolya utcában Befejeződött a gyalogosok szempontjából egy fontos fejlesztés Veszprémben az Ibolya utcában, így már biztonságosan, egybefüggő járdán lehet eljutni az Almádi útról a Mártírok útjára. Németh Krisztián – az ember, aki túlélte, hogy felrobbantották 1997. augusztus 13-án délután egy terepjáróban robbantották fel Balatonalmádi és Szentkirályszabadja között az akkor 33 éves Molnár Pétert, a veszprémi éjszakai élet egyik legismertebb alakját. 28 évvel az eset után, november 18-án a rendőrség elfogta a gyilkosság feltételezett végrehajtóit és a felbujtókat is. A merényletben Molnár életét vesztette, ám a járműben mellette ült Németh Krisztián, aki a csodával határos módon túlélte a detonációt. A férfin több életmentő műtétet hajtottak végre, most pedig elképesztő történeteit Tasnádi Péter Facebook-műsorában idézte fel. Veszprém vármegye a stroke-ellátás mintaterülete A világon minden harmincadik percben meghal, vagy rokkanttá válik valaki a stroke következtében. Veszprém és tágabb értelemben a Közép-Dunántúl viszont nemzetközi viszonylatban is kimagaslóan szerepel abban, hogy ez a szám itt alacsony maradjon, mindezt pedig a statisztikák is megerősítik. Az ezért tett erőfeszítéseket ismerték el kedden délután az Angels Kezdeményezés jóvoltából. Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is. Kadnár Lajos legendás iskolaigazgatóról nevezték el a Báthory auláját Kedd délután ünnepélyes keretek között hullt le a lepel a Báthory István Sportiskolai Általános Iskola aula névtáblájáról, a tér mostantól, a hetven éve született Kadnár Lajos nevét viseli.
sport
Simán kikapott a Szeged Magdeburgban A Szeged 40–32-re kikapott a címvédő Magdeburg vendégeként csütörtökön a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól Plockban Fazekas Gergő négy, Szita Zoltán és Ilic Zoran két-két gólt szerzett az Orlen Wisla Plockban, amely házigazdaként 35-34-re kikapott a dán GOG-tól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában, csütörtökön. Corrales utolsó másodperces védése is kellett a Veszprém győzelméhez a BL-ben A One Veszprém hullámzó teljesítményt nyújtva 32-31-re nyert a portugál Sporting vendéglátójaként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének idei utolsó fordulójában, csütörtökön. Rövidpályás úszó Eb: Sárkány Zalán ezüstérmes 1500 méter gyorson Sárkány Zalán hatalmas országos csúccsal ezüstérmet nyert 1500 méteres gyorsúszásban a Lublinban zajló rövidpályás Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján. Janurik: a Japán elleni mérkőzés a lépcsőfok a legjobb nyolchoz Az Európa-bajnoki bronzérmes Janurik Kinga szerint a japánok elleni pénteki mérkőzés az a lépcsőfok, amelyet a legjobb nyolc közé jutáshoz meg kell tennie a magyar válogatottnak a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság rotterdami középdöntőjében. Golovin nem tervez változtatni a Japán elleni mérkőzésre Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány nem tervez változtatást az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott játékán a japánok elleni pénteki mérkőzésre a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjében. Ilyés Ferenc: az eredmény eddig jó Ilyés Ferenc szerint eddig jó eredményeket ért el az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott - amely százszázalékos teljesítménnyel áll a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjében -, de csak a végén derül ki, mire lesz ez elég. Elhunyt Mohácsi Árpád, a Fotex KC Veszprém egykori játékosa Ötvenkét éves korában elhunyt Mohácsi Árpád, a Veszprém korábbi kiváló kézilabdázója. Golovin: kritikus szituációkban is tudunk jó döntéseket hozni Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a románok ellen 34-29-re megnyert világbajnoki mérkőzésen is bebizonyosodott, hogy a magyar női kézilabda-válogatott kritikus szituációkban is tud jó döntéseket hozni. Vámos Petra: nagyot léptünk előre a céljaink felé Vámos Petra szerint az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott nagyot lépett előre a céljai felé a románok 34-29-es szerdai legyőzésével a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságon.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.