Szombat délután Ovádi Péter országgyűlési képviselő és Szabó János érseki gazdasági helynök, a Szent László templom plébánosa gyújtotta meg a hit gyertyáját.
„Eljött az ünnep, a várakozás ideje” – fogalmazott Ovádi Péter. Beszédében emlékeztetett: a hit nem kizárólag vallási fogalom. Ott van a mindennapokban, abban, hogyan fordulunk egymás felé. Az országgyűlési képviselő elmondta, a város sikere is a közösségekben rejlik, városunk viszont nemcsak az ünnepi időszak alatt tudja megmutatni erejét és hitét. Hinni kell a csodákban, vélekedett Ovádi, hiszen már az Európa Kulturális Fővárosa program sikeressége, és egyáltalán a cím elnyerése is ilyen volt.
A képviselő úgy látja: ehhez hasonló összefogásra lesz szükség jövőre is, amikor Veszprém Európa sportrégiójaként mutathatja meg magát. „Nézzük meg, mi köt össze minket – ne azt, ami elválaszt” – zárta gondolatait.
A rendezvényen Szabó János, a Szent László-templom plébánosa is felszólalt, aki a gyertya egyszerűségében rejlő titokra hívta fel a figyelmet. „Ha rápillantunk az égő gyertyára, látjuk: melegséget ad, miközben felemészti önmagát” – mondta. E képben a szeretet egyik legszerényebb, mégis legerősebb formáját látja. Arra biztatott, hogy mindenki próbáljon meg saját életében is „fényvivővé” válni. Végül Mécs László Fényt hagyni magunk után című verssével zárta beszédét.
Az ünnepi programot a Padányi Katolikus Iskola 9.c osztályának tanulói tették teljessé. A műsor után a gyertyagyújtás következett, Ovádi Péter és Szabó János közreműködésével tehát felgyúlt az adventi gyertya első lángja.


