Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Az MLSZ még kockáztat – zárt kapuk mögött nyert a VLS

2020. március 14. 16:34
A házigazda VLS Veszprémnek már az első játékrészben sikerült beállítania a 2-0-s végeredményt ménfőcsanaki riválisa ellen szombaton délután, a férfi labdarúgó NB III Nyugati csoportjának 19. fordulójában. Pető Tamás vezetőedző a találkozót követően portálunknak azt nyilatkozta, ha rajta múlna, nem kockáztatná a labdarúgók egészségét sem.

Azok után, hogy több országos sportszövetség is amellett döntött, hogy a koronavírus-járvány miatt szünetelteti a bajnokságot, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) egyelőre még kitart: a jelenlegi álláspont szerint - zárt kapuk mögött - továbbra is zajlanak majd a felnőtt mérkőzések.

Városunk harmadosztályú labdarúgócsapata a 2019/2020-as idény tavaszi felvonásának első hazai ütközetére készült a vendég Ménfőcsanak ellen szombaton délután, a nézőktől teljesen mentes Városi Stadionban.

A kihaltságot idéző hangulat ellenére is magabiztosan kezdett a Veszprém: egy gyors letámadást követően a fiatal Molnár Balázs a tizenhatoson belülről tüzelhetett, amely végül gólt is eredményezett (9. perc: 1-0). 

Pető Tamás nem kockáztatná a labdarúgók egészségét sem (archív fotó)Pető Tamás nem kockáztatná a labdarúgók egészségét sem (archív fotó)

Jó iramban zajlott a találkozó, a hazaiak előtt több lehetőség is adódott, ám azok kimaradtak. Úgy tűnt, egygólos VLS-előnnyel vonulnak pihenőre a felek, de Nagy Richárd értékesített büntetőjével még a szünet megduplázta fórját a Pető-csapat (félidő: 2-0).

A második játékrészben átvette a kezdeményezést a vendég Ménfőcsanak, ugyanakkor negyvenöt perc alatt sem sikerült feltörnie a hazai csapat védőfalát. A házigazda VLS Veszprémnek így már az első játékrészben sikerült beállítania a 2-0-s végeredményt.

Ha a szövetség addig nem határoz másképp, akkor a bakonyiak a bajnokság huszadik körében, március 22-én a Lipót otthonába látogatnak majd.

Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 19. forduló:
VLS Veszprém-Ménfőcsanak 2-0 (2-0)
Veszprém, Városi Stadion. Vezette: Jakab (Deme, Török)
VLS Veszprém: Deczki - Felber, Gulyás, Major (Sárossy), Somogyi, Molnár B. (Venczel), Nagy R. (Horog), Rédling, Vass, Lőrincz, Kiliti. Vezetőedző: Pető Tamás.
Ménfőcsanak: Ficsór - Szilvágyi, Ilkovics, Veres (Horváth), Kószás (Nagy), Németh, Serfőző, Kelemen, Szalai, Kerékgyártó, Vörösbaranyi. Vezetőedző: Horváth Péter.
Gólszerző: Molnár B. (9), Nagy R. (45.).


A VLS Veszprém vezetőedzője, Pető Tamás a találkozót követően a vehir.hu-nak így nyilatkozott: 

A borzasztó hangulat ellenére magabiztosan játszottunk, és megérdemelten szereztünk vezetést, majd őriztük meg azt a mérkőzés folyamán. A koronavírus-járvány miatt azonban szeretném hangsúlyozni, hogyha rajtam múlna, akkor én nem kockáztatnám a labdarúgók egészségét sem. Más országokban, sportágakban, bajnokságokban már látjuk erre az élő példát. Úgy gondolom, effajta elővigyázatosságra lenne szükség a mi sportágunkban is!

Simon Dániel
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. GYIRMÓT FC GYŐR 17 16 0 1 62 14 48 48
2. DOROGI FC 17 12 1 4 29 20 9 37
3. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 17 12 0 5 38 17 21 36
4. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 17 10 2 5 32 17 15 32
5. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 17 9 1 7 26 22 4 28
6. KOMÁROM VSE 17 8 3 6 29 28 1 27
7. FC SOPRON 17 7 4 6 25 29 -4 25
8. ETO AKADÉMIA 17 7 2 8 30 32 -2 23
9. BICSKEI TC 17 6 5 6 22 23 -1 23
10. VSC VESZPRÉM 17 6 4 7 18 20 -2 22
11. BUDAÖRS 17 6 4 7 23 30 -7 22
12. SZOMBATHELYI HALADÁS 17 4 4 9 19 23 -4 16
13. FRUTTI DRINK-PERUTZ FC PÁPA 17 3 3 11 28 40 -12 12
14. IKOBA BETON ZSÁMBÉK 17 3 3 11 22 49 -27 12
15. ÚJPEST FC II. 17 2 5 10 20 35 -15 11
16. BALATONFÜREDI FC 17 2 5 10 11 35 -24 11
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:45
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Szombathelyi Haladás
Időpont
2025. július 27. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Csesztregi KSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 3. 16:30
Helyszín
Csesztreg
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Ikoba Beton Zsámbék
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 6. 17:30
Helyszín
Zsámbéki SK Sporttelep
Eredmény
2-4
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Frutti Drink-Perutz FC Pápa
Időpont
2025. augusztus 10. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Credobus Mosonmagyaróvár
Időpont
2025. augusztus 17. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2025/26
Hazai
Bicskei TC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 23. 18:00
Helyszín
Bicske, Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Bicskei TC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Dorogi FC
Időpont
2025. augusztus 31. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
ETO Akadémia
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 7. 11:00
Helyszín
Győr, ETO Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
DVSC
Időpont
2025. szeptember 13. 15:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Gyirmót FC Győr
Időpont
2025. szeptember 21. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Opus Tigáz Tatabánya
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 28. 16:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2025. október 5. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Komárom VSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 12. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
FC Sopron
Időpont
2025. október 19. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 26. 11:00
Helyszín
Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Budaörs
Időpont
2025. november 2. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Újpest FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 9. 11:00
Helyszín
Újpest Labdarúgó Sportcentruma
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Szombathelyi Haladás
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 15. 16:00
Helyszín
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Ikoba Beton Zsámbék
Időpont
2025. november 23. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.