A vasárnap délutáni találkozón az első félidőben még nem tudott betalálni a címvédő együttes, a második félidő első negyedórájának végén aztán a svéd Alexander Isak megszerezte első gólját a Liverpool színeiben, aztán a hajrában a holland Cody Gakpo végleg eldöntötte a három pont sorsát. A West Ham Lucas Paqueta kiállítása után a 85. perctől emberelőnyben játszott a meccsen, melyen Szoboszlai végig a pályán volt, míg Kerkezt a 85. percben cserélték le.
Arne Slot együttesének nagy szüksége volt erre a sikerre, ugyanis legutóbbi három tétmeccsén egyaránt három góllal kapott ki, a bajnoki tabellán pedig a 12. helyig csúszott vissza.