A címvédő hazai csapat próbálta irányítani a játékot, de nehezen került helyzetbe, mert a vendégek szervezetten futballoztak. Azért akadt gólszerzési lehetősége a Liverpoolnak, többek között - a meccset végig játszó - Szoboszlai Dominik távoli lövése, valamint Alexis Mac Allister fejese jelentett komoly veszélyt. A vezetést mégis a vendégcsapat szerezte meg a 67. percben, amikor Virgil van Dijk nem jól szabadított fel, Csemszdin Talbi távolról lőtt, a labda pedig éppen van Dijken megpattanva került a hazai kapu jobb alsó sarkába.
Nagy energiával támadott a Liverpool, de továbbra is ötlet nélkül, Florian Wirtz azonban egyenlíteni tudott a 81. percben, két szép csellel került helyzetbe, majd megpattanó lövéssel vette be a Sunderland kapuját. A találatot végül Nordi Mukiele öngóljaként könyvelték el.
A liverpooli Kerkez Milos a 86. percben állt be.
Az utolsó percekben folyamatosan támadott a hazai csapat, de nem tudott újabb gólt szerezni, miközben a vendégek egy ellentámadásnál nagyon közel álltak ehhez.
Premier League, 14. forduló:
Liverpool FC-Sunderland 1-1 (0-0)
