Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Ajkán játszhat a Veszprém?

2016. július 16. 13:27
Lantai Balázs visszatért szülővárosába, hogy az NB III-ban tartsa a veszprémi labdarúgócsapatot. Bognár, Zachán és Sadjo távozhat, hatan próbajátékon.

Mint arról korábban beszámoltunk, a megyei bajnok VLS új edzőpárossal, Lantai Balázzsal és Orbán Tamással vág neki az NB III küzdelmeinek. Lantai jól ismeri a harmadosztály nyugati csoportjának mezőnyét, hiszen február óta ő vezette a kiesés elől menekülő Balatonfüred együttesét. A „kármentés” időszakával kapcsolatban Lantai elmondta, előzetesen ismert és váratlan tényezők is hátráltatták munkáját Füreden, ahol a szövetség pontlevonásai után lehetetlenné vált a bennmaradás kiharcolása.

Lantai Balázs – Fotók: Tál Dominik - vehirsport.huLantai Balázs – Fotók: Tál Dominik - vehirsport.hu

Lantai Veszprémben született, nőtt fel, majd itt lett első osztályú labdarúgó is. – Rengeteg szál köt ide, bízom benne, hogy sikerül egy olyan csapatot kialakítani, amivel biztosan bent tudunk maradni – jegyezte meg a szakember, aki edzői pályafutását 2003-ban kezdte Pápán, amikor első szezonjában rögtön NB III-as bajnoki címet ünnepelhetett. Ezután az utánpótlásban dolgozott, majd a megyei és NB III-as bajnokságban is irányította a Balatonfüred csapatát.

Lantai szerint az NB III semmiképp sem amatőr bajnokság, hiszen a félprofi, és profi labdarúgók is szép számmal jelen vannak a mezőnyben. Leszögezte: hatalmas a különbség a megyei és a harmadosztályú bajnokságok között. – Annak érdekében, hogy a Veszprém ne csak látogatóba érkezzen az NB III-ba, meg kell erősíteni a keretünket. Ezügyben jelenleg is folynak a tárgyalások – tudtuk meg a trénertől, aki heti nyolc foglalkozással (hat edzés mellett két edzőmeccs) készül a bajnoki rajtra.

– Először is szeretném felmérni, hogy a maradók milyen játékerőt képviselnek. Meg kell nézni, hogy milyen anyagi háttérből gazdálkodunk. Az teljesen egyértelmű, hogy egy megyei bajnok keretét tovább kell erősíteni az osztályváltással. A veszprémi utánpótlásra lehet építeni, de meg kell találnunk azokat a játékosokat, akik minőségileg tudnak nekünk segíteni a kulcsposztokon – tette hozzá.

Három távozó személye biztosnak látszik a veszprémi keretben. Bognár Péter a futsal pályafutására koncentrál a továbbiakban, Zachán Péter pedig minden bizonnyal az élvonalbeli Pakshoz szerződik. A légiós Hamed Sadjo szerepeltetése pedig az MLSZ szabályzata miatt lenne kedvezőtlen a bakonyiak számára.

Jelenleg próbajátékon szerepel a csapatnál: Hársfalvi András (kapus), Böröczky Bálint, Baldauf Konrád (valamennyiük korábbi klubja a Balatonfüred), Gulyás Gergő (Videoton), Bene Zsombor (Siófok), Molnár Marcell (MTK nevelés).

Fontos kérdés, hogy a gárda hol kezdheti meg a bajnokság küzdelmeit. Ebben az osztályban ugyanis nem lehet műfüvön szerepelni, a városi stadion pedig egyelőre nem alkalmas a játékra. Mint megtudtuk, az MLSZ határozata alapján nincs lehetőség a pályaválasztói jog elcserélésre. Sőt, csak azonos osztályba sorolt csapat stadionjában rendezheti mérkőzéseit a bakonyi együttes, amíg a városi stadion nem kerül megfelelő állapotba. A környék pályái közül egyedül az ajkai stadion felel meg ezen kritériumoknak, így várhatóan „albérletben”, Ajkán kezdi a szezont a VLS.

Korábbi edzőmeccsek:
Rákosmente (NB III)–Veszprém 5-1
Soroksár (NB II)–Veszprém 1-0

További program:
Július 16.: Hévíz–Veszprém
Július 21.: Ajka–Veszprém

Zatkalik Dániel
vehirsport.hu
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. GYIRMÓT FC GYŐR 17 16 0 1 62 14 48 48
2. DOROGI FC 17 12 1 4 29 20 9 37
3. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 17 12 0 5 38 17 21 36
4. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 17 10 2 5 32 17 15 32
5. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 17 9 1 7 26 22 4 28
6. KOMÁROM VSE 17 8 3 6 29 28 1 27
7. FC SOPRON 17 7 4 6 25 29 -4 25
8. ETO AKADÉMIA 17 7 2 8 30 32 -2 23
9. BICSKEI TC 17 6 5 6 22 23 -1 23
10. VSC VESZPRÉM 17 6 4 7 18 20 -2 22
11. BUDAÖRS 17 6 4 7 23 30 -7 22
12. SZOMBATHELYI HALADÁS 17 4 4 9 19 23 -4 16
13. FRUTTI DRINK-PERUTZ FC PÁPA 17 3 3 11 28 40 -12 12
14. IKOBA BETON ZSÁMBÉK 17 3 3 11 22 49 -27 12
15. ÚJPEST FC II. 17 2 5 10 20 35 -15 11
16. BALATONFÜREDI FC 17 2 5 10 11 35 -24 11
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:45
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Szombathelyi Haladás
Időpont
2025. július 27. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Csesztregi KSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 3. 16:30
Helyszín
Csesztreg
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Ikoba Beton Zsámbék
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 6. 17:30
Helyszín
Zsámbéki SK Sporttelep
Eredmény
2-4
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Frutti Drink-Perutz FC Pápa
Időpont
2025. augusztus 10. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Credobus Mosonmagyaróvár
Időpont
2025. augusztus 17. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2025/26
Hazai
Bicskei TC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 23. 18:00
Helyszín
Bicske, Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Bicskei TC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Dorogi FC
Időpont
2025. augusztus 31. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
ETO Akadémia
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 7. 11:00
Helyszín
Győr, ETO Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
DVSC
Időpont
2025. szeptember 13. 15:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Gyirmót FC Győr
Időpont
2025. szeptember 21. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Opus Tigáz Tatabánya
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 28. 16:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2025. október 5. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Komárom VSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 12. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
FC Sopron
Időpont
2025. október 19. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 26. 11:00
Helyszín
Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Budaörs
Időpont
2025. november 2. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Újpest FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 9. 11:00
Helyszín
Újpest Labdarúgó Sportcentruma
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Szombathelyi Haladás
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 15. 16:00
Helyszín
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Ikoba Beton Zsámbék
Időpont
2025. november 23. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.