Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
8°C
2026. március 19. József
Veszprém
8°C

technológia

Abonyi János rektor szerint az ember felelőssége formálja a mesterséges intelligencia jövőjét technológia Abonyi János rektor szerint az ember felelőssége formálja a mesterséges intelligencia jövőjét Soha nem volt még ekkora érdeklődés a Pannon Egyetem Nyugdíjas Szabadegyeteme iránt, mint ezúttal, amikor a hallgatók a mesterséges intelligencia (MI) világába kaptak betekintést Abonyi János rektor előadásán. Az aula megtelt kíváncsi, gondolkodó emberekkel, akik nemcsak meghallgatni, hanem megérteni is szerették volna, mit jelent ez az új technológiai forradalom az ő életükben. 2025. november 1. 23:07 Mars 2028: már egy robot teszi meg a következő „kis lépést”? tudomány Mars 2028: már egy robot teszi meg a következő „kis lépést”? Elmélkedjünk kicsit: bő 56 évvel a Holdra szállás után, 2025-ben, a Mars még mindig elérhetetlen, bár évről-évre egyre közelebb kerülő álom. A mesterséges intelligencia korában viszont a kérdés égető: mi van, ha nem Neil Armstrong egyik „unokája”, hanem egy Elon Musk által fejlesztett Optimus humanoid robot teszi meg a következő „nagy lépést az emberiség nevében” a vörös bolygón? 2025. október 26. 11:49 A jövő autója hidrogén, hibrid vagy tisztán elektromos lesz? közélet A jövő autója hidrogén, hibrid vagy tisztán elektromos lesz? A jövő autója kapcsán nagyon úgy néz ki, hogy nem hidrogén hajtja, de vajon hibrid vagy tisztán elektromos lesz? Nézzük, hogy áll most a technológia. 2025. október 11. 15:27 Megdöbbentő eset a kaliforniai utcán: megbüntették volna a sofőrt, ha ember lett volna közélet Megdöbbentő eset a kaliforniai utcán: megbüntették volna a sofőrt, ha ember lett volna Valódi 21. századi fejtörővel szembesültek a kaliforniai rendőrök, amikor a közelmúltban megállítottak egy szabálytalanul forduló Waymo taxit. Ugyanakkor nem tudtak büntetést kiszabni, mivel a járműben nem ült sofőr. A furcsa eset rávilágított arra, hogy a technológia gyorsabban fejlődik, mint a jogi szabályozás. 2025. október 3. 12:16 Pénzt akar kivenni a Chat GPT tulajdonosának zsebéből? Akkor köszönjön meg mindent az AI-nak! mesterséges intelligencia Pénzt akar kivenni a Chat GPT tulajdonosának zsebéből? Akkor köszönjön meg mindent az AI-nak! Sam Altman az OpenAI vezérigazgatójának legutóbbi kijelentése hatalmas port kavart a közösségi médiában. A milliárdos üzletember az X platformon kommentelt egy poszt alá, ami azzal foglalkozott, hogy mennyi pénzt veszít a ChatGPT az udvarias megjegyzéseken, mint például a „köszönöm” vagy a „kérem” szavakon, számolt be a Yahoo. 2025. május 9. 9:02 Mesterségesen fagyasztanák újra a Jeges-tengert tudomány Mesterségesen fagyasztanák újra a Jeges-tengert A tudósok kicsiben már sikeresen tesztelték azt a módszert, amivel meg lehetne óvni az Északi-sarkvidéket. 2024. október 14. 11:20 Egészen meredek elméletek is felmerültek a Facebook leállása körül Egészen meredek elméletek is felmerültek a Facebook leállása körül Magyar idő szerint kedden késő délután körülbelül egy órára elérhetetlenné vált a Facebook, az ahhoz kapcsolódó üzenetküldő alkalmazás a Messenger, valamint az Instagram sem frissült. Mindhárom a Mark Zuckerberg tulajdonában lévő globális technológiai vállalat a Meta tulajdonában van. Bár konkrét magyarázat nem érkezett és valószínűleg nem is fog a leállás miértjéről, összeesküvés-elméletekből több is szárnyra kelt, a nap fricskáját pedig kétségkívül Elon Musk sütötte el. 2024. március 6. 8:31 Figyelem, a parmezán nyomokban mikrocsipet tartalmaz! Figyelem, a parmezán nyomokban mikrocsipet tartalmaz! Észak-Olaszországban megelégelték, hogy sokan hamisítják az eredeti parmezán sajtokat, ezért a jövőben mikrocsipeket helyeznek el a termékekben, hogy bebiztosítsák a hamisíthatatlan eredetmegjelölést. 2023. augusztus 19. 12:04 Nem a mesterséges intelligencia fogja elvenni a munkád, hanem a fiatalok, akik tudják használni mesterséges intelligencia Nem a mesterséges intelligencia fogja elvenni a munkád, hanem a fiatalok, akik tudják használni A fiatalokat nem akasztja ki az AI, mert ők már egy digitális világban nőttek fel. Tőlük nem vesz el semmit, inkább lehetőséget ad nekik. 2023. augusztus 13. 16:00 Patikarobot gyorsítja a gyógyulást Veszprémben életmód Patikarobot gyorsítja a gyógyulást Veszprémben Új üzletet nyitott a Csillag Patikák gyógyszertárlánc Veszprémben, ahol egy olyan informatikai újdonsággal is lehet már találkozni, ami eddig nem volt a megyeszékhelyen. A patikarobot 5 m/s-os sebességgel közlekedik a polcok között és óránként 200 gyógyszerkészítményt tud kiadni a pácienseknek. 2023. április 25. 15:45 Az olaszok csatát nyertek a mesterséges intelligencia ellen mesterséges intelligencia Az olaszok csatát nyertek a mesterséges intelligencia ellen A világ leghíresebb mesterséges intelligenciája, az Open AI által fejlesztett Chat GPT több hónapja uralja a tech-rovatokat azzal, hogy ez az első olyan alkalmazás, amivel már-már úgy lehet beszélgetni, mintha húsvér ember ülne a másik számítógép mögött. Ugyanakkor létezése óta számos kritika érte megbízhatatlan kijelentései miatt, valamint számos más aggály is övezi a működését. Az olaszok most drasztikus lépésre szánták el magukat: betiltották a csizmában a Chat GPT-t. 2023. április 4. 12:51 Eljön az idő, amikor a hajókat is megéri csak napelemmel hajtani Eljön az idő, amikor a hajókat is megéri csak napelemmel hajtani Bár ma még leginkább vitorlások szelik a Balaton habjait, talán nem is olyan távoli az a jövő, amelyben a napfény már nemcsak a fehér vitorlán csillan meg, hanem a napelemes hajó paneljein is. 2022. június 7. 12:00 Az adatdzsinn kiszabadult, és már nem tehetjük vissza a palackba technológia Az adatdzsinn kiszabadult, és már nem tehetjük vissza a palackba Felfoghatatlan mennyiségű információt termelünk nap mint nap, ám ez kontextus nélkül értéktelen. Vajon mihez kezdünk a rendelkezésre álló adathalmazzal? Örök életre törekszünk? Egy hazai rendezvényen nemzetközi sztárszakértők próbálták megjósolni, milyen jövő várhat az adatvezérelt emberiségre. 2021. november 22. 4:00 Az állam is támogatja az elavuló 3G-s telefonok cseréjét Az állam is támogatja az elavuló 3G-s telefonok cseréjét Mobilkészülékcsere-támogatási program indul 5 milliárd forintos kerettel: 2022 februártól bruttó 20 ezer forintos támogatást kaphat mindenki, aki 4G vagy 5G képes készülékre cseréli régi 3G-képes mobilkészülékét - jelentette be Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten. 2021. október 7. 11:11
1 2
közélet
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. Földet értek Kapu Tibor űrpaprikái Az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor kerülték meg a Földet, visszatértek a nemzetközi űrállomásról a Debreceni Egyetemre (DE) - tájékoztatott az intézmény.  Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára. Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is. Hivatalosan is megnyitott az ifjúsági könyvtár a Zugban Az Eötvös Károly Könyvtár szolgáltatását már november óta használhatták az érdeklődők, a hivatalos átadásra viszont március közepéig kellett várni. Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton Minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zárult az állatvédő civil szervezetek támogatását célzó, 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat. Az idei év januárjában meghirdetett felhívás eredményeként 472 állatvédő civil szervezet részesül állami támogatásban, ami újabb fontos lépés az állatvédelemben dolgozó civil közösségek megerősítésében – írta közleményében Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos. Néhány sorrend már most kiderült az országgűlési választáson Nem járt sikerrel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elleni politikai akció, amivel tömegesen támadták meg jogi úton a jelöltjeik nyilvántartásba vételét, így mostanra véglegesnek tekinthető, hogy mely jelöltek és milyen sorrendben lesznek rajta a szavazólapokon az április 12-ei országgyűlési választáson.
sport
VEHIR-VESC: hétközi siker a Tatabánya ellen Egy hónap után lépett ismét pályára hazai közönség előtt a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata. A Tatabánya elleni bajnokit a vendégek kezdték jobban, ám hamar helyreállt a rend, és a veszprémi hölgykoszorú egyre magabiztosabb előnyt harcolt ki. Szerencsés-Miklai Zsanett és Török Petra jeleskedett pontszerzésben, a hazaiak pedig végül mindössze kilenc pontot engedélyeztek ellenfelüknek az első játszmában. Pontot szerzett a Ferencváros otthonában, közel a címvédéshez a Győr A címvédő és listavezető Győri Audi ETO KC 28-28-as döntetlent játszott a Ferencváros otthonában a női kézilabda NB I szerdai rangadóján. Hosszabbítás után bravúros győzelmet aratott az Insedo Veszprém KK Újabb hazai sikerének örülhetett az Insedo Veszprém KK, amely az NB I/B Piros csoport alapszakaszának 21. fordulójában hosszabbítás után 109-103-ra legyőzte a tabella harmadik helyén álló PVSK Veolia együttesét a Vetési Albert Gimnáziumban. Európa-liga: négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé. Női kézilabda junior-vb: három kontinensről kapott ellenfeleket a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott Lengyelországgal, Tajvannal és Tunéziával került azonos csoportba a Kínában sorra kerülő nyári korosztályos világbajnokság csoportkörének szerdai sorsolásán. RAJT! – csapatversenyre készülnek az iskolások Veszprémben Újabb látványos és élményalapú sporteseménnyel folytatódik a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 program: március 20-án, pénteken a Március 15. utcai sportcsarnok biztosít otthont a „RAJT!” elnevezésű akadály- és váltófutó versenynek, amelyen Veszprém és térségének iskolásai mérhetik össze tudásukat. Elhunyt Dávid Sándor Aranytollas sportújságíró Életének 90. évében elhunyt Dávid Sándor Aranytollas újságíró, sportriporter. Női kosárlabda vb-selejtező: Magyarország 28 év után ismét ott lesz a világbajnokságon! A magyar női kosárlabda-válogatott 89-74-re legyőzte a házigazda törököket az isztambuli selejtezőtorna keddi zárónapján, ezzel kijutott a szeptemberi, Berlinben sorra kerülő világbajnokságra, és 28 év szünet után vehet részt ismét vb-n. Fazekas Gergő: fontos, hogy kipróbáljunk új dolgokat az olaszok ellen Fazekas Gergő szerint a májusi világbajnoki selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak fontos, hogy összecsiszolódjon és új dolgokat is kipróbáljon az olaszok elleni szombati tatabányai felkészülési mérkőzésen. Imre Bence sok nézőre és győzelemre készül az olaszok ellen Imre Bence sok nézőre és győzelemre készül az olaszok ellen, akikkel szombat délután Tatabányán játszik felkészülési mérkőzést a magyar férfi kézilabda-válogatott.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.