Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
6°C
2026. március 19. József
Veszprém
6°C

Pannon Várszínház

Inkább egy előadáson keresztül, mintsem podcastekben beszélek arról, hogy megveszett a világ kultúra Inkább egy előadáson keresztül, mintsem podcastekben beszélek arról, hogy megveszett a világ Március 6-án a Pannon Várszínház Pannon Stúdiójában mutatják be Novák Péter A bomlás üzenete című koncertszínházi előadását, melynek Nagy László szövegei, Sebő Ferenc és Kiss Ferenc zenéje adja az ívét. Novák az éneklés mellett egyfajta narrátorként is jelen lesz, Mizsei Zoltán billentyűssel, Ágoston Béla fúvós és pengetőssel, valamint Keönch László Farkas ütőssel kiegészülve. 2026. március 3. 17:21 A Pannon Stúdióval egészül ki a Pannon Várszínház játszóhelye kultúra A Pannon Stúdióval egészül ki a Pannon Várszínház játszóhelye 2026 tavaszától új fejezet kezdődik a Pannon Várszínház életében: a Pannon Stúdió mostantól rendszeres otthont ad majd előadásoknak, a Hangvilla harmadik emeletén. A korábban próbateremként működő tér mostantól tudatosan olyan előadások helyszíne lesz, amelyek a közelségből, a néző és a játszó közötti közvetlen kapcsolatból merítik erejüket. Erről tartottak sajtótájékoztatót csütörtök délelőtt a Hangvillában. 2026. február 27. 22:51 Szegény gazdagok: A szabad lét őrjöngő szomja közélet Szegény gazdagok: A szabad lét őrjöngő szomja Február 13-án mutatja be a Pannon Várszínház Jókai Mór Szegény gazdagok című regényének színpadi változatát. Vándorfi László nem csupán rendezte, de ő maga adaptálta a darabot. Mesélt Jókaihoz fűződő viszonyáról, a munkafolyamatról, melynek során összeállt a színpadi mű, és természetesen szó esett a történet jelentőségéről is. 2026. február 8. 13:53 Mi köze Elton Johnnak A Pál utcai fiúkhoz? Hétvezér Mi köze Elton Johnnak A Pál utcai fiúkhoz? Molnár Ferenc nagy klasszikusának, A Pál utcai fiúknak rengeteg érdekessége van, az egyik például, hogy a Fábri Zoltán rendezte 1969-es filmváltozat jólismert gyerekei nem magyar, hanem brit színészek. A főszereplő Nemecsek Ernőt Anthony Kamp alakította, de vajon mi lett vele? 2025. december 7. 20:15 „Mert kell, aki csupa szó, aki csupa dac, aki csupa jó” kultúra „Mert kell, aki csupa szó, aki csupa dac, aki csupa jó” 2007-ben, pontosan tizennyolc évvel ezelőtt mutatta be a veszprémi Pannon Várszínház A padlás című musicalt. Nagymama, vagyis Mamóka szerepében Oravecz Edit színésznőt láthatjuk, aki arról mesélt nekünk, hogyan változott az évtizedek során a társadalom elképzelése a „nagymamaságról”, mit adott neki ez a szerep, de szóba került az is, mitől érvényes a Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter által jegyzett darab ma is, és talán örökké. 2025. december 1. 15:08 Juhász Anna Irodalmi Szalon a Pannon Várszínház 25. jubileumi évadában is Pannon Várszínház Juhász Anna Irodalmi Szalon a Pannon Várszínház 25. jubileumi évadában is A Pannon Várszínház 25. jubileumi évadában ismét helyet kap Juhász Anna országosan elismert Irodalmi Szalonja. Az irodalom és a színház különleges találkozásának sorozata idén is két alkalommal várja a közönséget Veszprémben. 2025. november 11. 12:50 A filmsztár, aki menekülni kényszerül egy elbaltázott jelenet miatt kultúra A filmsztár, aki menekülni kényszerül egy elbaltázott jelenet miatt Újabb világpremierre készül a Pannon Várszínház, miután Peter Quilter brit West End és Broadway drámaíró személyesen kereste meg Szelle Dávidot, hogy Bestseller című darabja – mely nagy sikert aratott – után rendezze meg A filmsztárt is. Dávid elolvasta a szövegkönyvet angolul, s rögtön megtetszett neki. A háromszereplős darab címszerepében Kékesi Gábort láthatjuk, továbbá Fekete Lindát és Szelle Dávidot, utóbbi a rendező is egyben. A történet szerint a filmsztárnak, Tylernek menekülnie kell, mert egy nagyszabású filmgála díjátadóján direkt vagy sem, elkövet egy orbitális baklövést... 2025. október 29. 15:21 Dés László: Egyre többet tudok a zenéről kultúra Dés László: Egyre többet tudok a zenéről Dés László, Kossuth és Liszt Ferenc-díjas magyar előadóművész, dzsesszzenész és zeneszerző, nemrég Veszprémben járt, hiszen a Pannon Várszínház 300. alkalommal tűzi műsorra A Pál utcai fiúk című musicalt. Többek között a Molnár Ferenc műről kérdeztük, de szóba jött a Petőfi-musical, amin jelenleg dolgozik, mesélt a fiatalok megszólításának fontosságáról, és még egy titkot is elárult a szerző. 2025. november 10. 22:07 A magyar író, aki visszautasította Puccini ajánlatát közélet A magyar író, aki visszautasította Puccini ajánlatát Giacomo Puccini a 20. század egyik legnépszerűbb olasz operaszerzője, óriási tekintély, aki a fejébe vette, hogy az akkoriban sztárként számon tartott magyar szerző egyik sikeres színdarabjának elkészíti operaváltozatát. Ő azonban visszautasította azt. 2025. október 20. 16:18 Árulók és bajtársak a Veszprém Arénában kultúra Árulók és bajtársak a Veszprém Arénában A Pannon Várszínház december 30-án 300. alkalommal játssza A Pál utcai fiúk című musicalt, mely évek óta nagysikerrel megy, s mellyel az országot is bejárták. Nem akárhol lesz a jubileum: a Veszprém Arénában. 2025. október 1. 21:10 Visszatér a Pannon Várszínház színpadára vállfás Gyuszi bácsi kultúra Visszatér a Pannon Várszínház színpadára vállfás Gyuszi bácsi Szeptember 19-én mutatja be a Pannon Várszínház Vándorfi László rendezésében a Sose halunk meg című musicalt, 12 év után tehát a színház ismét műsorra tűzi az előadást. Szelle Dávid ismét Imit, Koscsisák András pedig újra Gyuszi bácsit alakítja – ezúttal új szemmel, érettebben, más élethelyzetből térnek vissza a szerepekhez. Beszéltek arról, hogyan változott a történethez a viszonyuk, miért végtelenül közép-európai ez a történet, és miért zseniálisak Dés László dalai… 2025. szeptember 18. 10:17 Év végén a Veszprém Arénában lesz látható A Pál utcai fiúk kultúra Év végén a Veszprém Arénában lesz látható A Pál utcai fiúk Hétfő délelőtt tartotta évadbejelentő sajtótájékoztatóját a veszprémi Pannon Várszínház, amely fennállásának 25. évfordulóját ünnepli.  2025. szeptember 15. 23:21 Tizenkét év után újra színpadon a Sose halunk meg Pannon Várszínház Tizenkét év után újra színpadon a Sose halunk meg A Pannon Várszínház 2025-ben, a színház fennállásának 25. jubileumi évadában ismét műsorra tűzte az egyik legnépszerűbb zenés játékát, a Sose halunk meg című darabot, amely 2013-as bemutatása után most új szereposztásban, friss színpadi látványvilággal, de az eredeti történet mélységével és szerethetőségével hódította meg a közönséget. 2025. június 30. 11:28 Színes programmal érkezik a Tánc Fesztiválja kultúra Színes programmal érkezik a Tánc Fesztiválja Május 26-31. között rendezik meg a Tánc XXVII. Nemzetközi Kortárs Fesztivált, mely idén is összművészeti jellegű lesz. 2025. április 30. 11:27
1 2 3 4 5 ...
közélet
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. Földet értek Kapu Tibor űrpaprikái Az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor kerülték meg a Földet, visszatértek a nemzetközi űrállomásról a Debreceni Egyetemre (DE) - tájékoztatott az intézmény.  Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára. Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is. Hivatalosan is megnyitott az ifjúsági könyvtár a Zugban Az Eötvös Károly Könyvtár szolgáltatását már november óta használhatták az érdeklődők, a hivatalos átadásra viszont március közepéig kellett várni. Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton Minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zárult az állatvédő civil szervezetek támogatását célzó, 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat. Az idei év januárjában meghirdetett felhívás eredményeként 472 állatvédő civil szervezet részesül állami támogatásban, ami újabb fontos lépés az állatvédelemben dolgozó civil közösségek megerősítésében – írta közleményében Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos. Néhány sorrend már most kiderült az országgűlési választáson Nem járt sikerrel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elleni politikai akció, amivel tömegesen támadták meg jogi úton a jelöltjeik nyilvántartásba vételét, így mostanra véglegesnek tekinthető, hogy mely jelöltek és milyen sorrendben lesznek rajta a szavazólapokon az április 12-ei országgyűlési választáson.
sport
VEHIR-VESC: hétközi siker a Tatabánya ellen Egy hónap után lépett ismét pályára hazai közönség előtt a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata. A Tatabánya elleni bajnokit a vendégek kezdték jobban, ám hamar helyreállt a rend, és a veszprémi hölgykoszorú egyre magabiztosabb előnyt harcolt ki. Szerencsés-Miklai Zsanett és Török Petra jeleskedett pontszerzésben, a hazaiak pedig végül mindössze kilenc pontot engedélyeztek ellenfelüknek az első játszmában. Pontot szerzett a Ferencváros otthonában, közel a címvédéshez a Győr A címvédő és listavezető Győri Audi ETO KC 28-28-as döntetlent játszott a Ferencváros otthonában a női kézilabda NB I szerdai rangadóján. Hosszabbítás után bravúros győzelmet aratott az Insedo Veszprém KK Újabb hazai sikerének örülhetett az Insedo Veszprém KK, amely az NB I/B Piros csoport alapszakaszának 21. fordulójában hosszabbítás után 109-103-ra legyőzte a tabella harmadik helyén álló PVSK Veolia együttesét a Vetési Albert Gimnáziumban. Európa-liga: négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé. Női kézilabda junior-vb: három kontinensről kapott ellenfeleket a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott Lengyelországgal, Tajvannal és Tunéziával került azonos csoportba a Kínában sorra kerülő nyári korosztályos világbajnokság csoportkörének szerdai sorsolásán. RAJT! – csapatversenyre készülnek az iskolások Veszprémben Újabb látványos és élményalapú sporteseménnyel folytatódik a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 program: március 20-án, pénteken a Március 15. utcai sportcsarnok biztosít otthont a „RAJT!” elnevezésű akadály- és váltófutó versenynek, amelyen Veszprém és térségének iskolásai mérhetik össze tudásukat. Elhunyt Dávid Sándor Aranytollas sportújságíró Életének 90. évében elhunyt Dávid Sándor Aranytollas újságíró, sportriporter. Női kosárlabda vb-selejtező: Magyarország 28 év után ismét ott lesz a világbajnokságon! A magyar női kosárlabda-válogatott 89-74-re legyőzte a házigazda törököket az isztambuli selejtezőtorna keddi zárónapján, ezzel kijutott a szeptemberi, Berlinben sorra kerülő világbajnokságra, és 28 év szünet után vehet részt ismét vb-n. Fazekas Gergő: fontos, hogy kipróbáljunk új dolgokat az olaszok ellen Fazekas Gergő szerint a májusi világbajnoki selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak fontos, hogy összecsiszolódjon és új dolgokat is kipróbáljon az olaszok elleni szombati tatabányai felkészülési mérkőzésen. Imre Bence sok nézőre és győzelemre készül az olaszok ellen Imre Bence sok nézőre és győzelemre készül az olaszok ellen, akikkel szombat délután Tatabányán játszik felkészülési mérkőzést a magyar férfi kézilabda-válogatott.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.