Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

ökölvívás

Novemberben csaphat össze a ringben Fury és Joshua ország-világ Novemberben csaphat össze a ringben Fury és Joshua Tyson Fury és Anthony Joshua, a profi boksz korábbi nehézsúlyú világbajnokai novemberben megküzdenek egymással. 2026. április 28. 20:59 Világklasszis ökölvívókkal edzettek együtt a veszprémiek közélet Világklasszis ökölvívókkal edzettek együtt a veszprémiek Rendhagyó testnevelésórában lehetett része azoknak, akik szombaton délelőtt ellátogattak a Március 15. utcai sportcsarnokba, ahol a tréninget két világklasszis ökölvívónk, Hámori Luca és Erdei „Madár” Zsolt tartották. A Mozdulj Veszprém! elnevezésű eseményen kicsik és nagyok együtt élhették át a mozgás élményét, sőt, az olimpikon és világbajnok ökölvívók segítségével a boksz alapjait is megtanulhatták a vállalkozókedvűek. Hámori Lucával és Erdei Zsolttal portálunknak is sikerült interjút készítenie. 2026. március 29. 18:04 Kovács István nem került be a nemzetközi ökölvívó-szövetség elnökségébe ország-világ Kovács István nem került be a nemzetközi ökölvívó-szövetség elnökségébe Kovács István nem került be a nemzetközi ökölvívó-szövetség (World Boxing) elnökségébe. 2025. november 23. 15:49 Kovács István az egyik alelnökjelölt az ökölvívó világszövetségnél ország-világ Kovács István az egyik alelnökjelölt az ökölvívó világszövetségnél A vasárnapi római kongresszuson dől el, hogy Kovács Istvánt, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnökét megválasztják-e a nemzetközi szövetség (World Boxing) alelnökének. 2025. november 22. 13:52 Belekóstoltak a versenyzésbe a VESC ökölvívói küzdősportok Belekóstoltak a versenyzésbe a VESC ökölvívói A VESC-Weapon Group sportolói értékes tapasztalatokkal térhettek haza a Felsőörsön rendezett IV. Bakony-Balaton Kupáról. 2025. június 3. 15:37 Kovács István: anyagilag és szakmailag is stabil a bokszszövetség küzdősportok Kovács István: anyagilag és szakmailag is stabil a bokszszövetség Szakmai és anyagi téren is kedvező változásokat sikerült elérni - véli Kovács István, a magyar szövetség (MÖSZ) fél éve megválasztott elnöke, aki a magyar boksz jövőjét pozitívan látja. 2025. május 16. 14:52 Los Angeles 2028: az ökölvívás az olimpiai programban marad olimpia Los Angeles 2028: az ökölvívás az olimpiai programban marad A 2028-as Los Angeles-i játékokon is az olimpiai program része lesz az ökölvívás. 2025. március 20. 13:45 A Magyar Ökölvívó Szakszövetség csatlakozik az új nemzetközi szövetséghez küzdősportok A Magyar Ökölvívó Szakszövetség csatlakozik az új nemzetközi szövetséghez A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) közgyűlése szombaton úgy döntött, hogy csatlakozik az új nemzetközi szövetséghez, a World Boxinghoz (WB). 2025. február 8. 22:25 Nagy várakozás, sima meccs: Jake Paul egyhangú pontozással legyőzte Mike Tysont ország-világ Nagy várakozás, sima meccs: Jake Paul egyhangú pontozással legyőzte Mike Tysont A youtuber Jake Paul egyhangú pontozással győzte le a sportági legenda Mike Tysont a texasi Arlingtonban rendezett péntek esti nehézsúlyú bokszmérkőzésen. 2024. november 16. 14:35 Kovács István szerint csak felfelé vezet a magyar boksz útja küzdősportok Kovács István szerint csak felfelé vezet a magyar boksz útja Kovács István, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) szombaton megválasztott elnöke úgy látja, nagyon mélyen van jelenleg a magyar boksz, melynek innen csak felfelé vezet az útja, a cél elérését pedig szerinte az új elnökség és a jelenlegi közeg támogatásával sikerül majd teljesíteni. 2024. november 11. 15:45 Hámori Luca bronzéremért járó összeget kap a magyar szövetségtől Párizs 2024 Hámori Luca bronzéremért járó összeget kap a magyar szövetségtől A párizsi olimpián ötödik Hámori Lucát a bronzéremért járó pénzjutalommal díjazza a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ). 2024. augusztus 4. 15:26 Hámori Luca olyan hős, aki példakép lehet Párizs 2024 Hámori Luca olyan hős, aki példakép lehet Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Hámori Luca, aki ötödik helyen zárt a női ökölvívók között a párizsi olimpián, egyike azoknak hősöknek, akik példaképei lehetnek a fiataloknak. 2024. augusztus 3. 19:57 Hámori Luca hősiesen küzdött, de alulmaradt, így az ötödik helyen végzett Párizs 2024 Hámori Luca hősiesen küzdött, de alulmaradt, így az ötödik helyen végzett A nők 66 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Hámori Luca az ötödik helyen végzett a párizsi olimpia ökölvívótornáján, miután a szombati negyeddöntőben egyhangú pontozással kikapott a szereplésével botrányt keltő algériai Iman Heliftól 2024. augusztus 3. 17:59 Éremesély úszásban és női kardban, bokszon túlmutató meccset vív Hámori Luca Párizs 2024 Éremesély úszásban és női kardban, bokszon túlmutató meccset vív Hámori Luca Férfi 100 méter pillangóúszásban és a női kardozók csapatversenyében van esély elsősorban magyar éremszerzésre a párizsi olimpia szombati versenynapján, amelynek során a 66 kilogrammos Hámori Luca az ökölvíváson, sőt, akár az egyetemes sporton is túlmutató mérkőzést vív a negyeddöntőben az algériai Iman Heliffel. 2024. augusztus 2. 22:28
1 2
közélet
Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen „A Brigád a múltból köpi az új kottát” – hangzik el a Killakikitt és az NKS közös, 1328 című albumának egyik számában. Péntek este pedig Veszprémben is megmutatták, hogy tíz év után sem felejtettek el rappelni. A Brigád jubileumi turnéjának első állomása az Expresszó volt, ahol egy majdnem telt házas, elképesztően jó koncertet kaptunk. De vajon létezik még underground rap Magyarországon, amikor az előadók ennyi embert képesek megmozgatni? Benyújtották a 2027-es költségvetést Benyújtotta a kormány a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek péntek - a dokumentum az Országgyűlés honlapján olvasható. Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? Eladja csehországi és szlovákiai üzlethálózatát a Tesco, a több száz áruházat egy holland központú kiskereskedelmi óriás veszi át. A pénteken bejelentett megállapodás a magyarországi üzleteket egyelőre nem érinti, a vállalat azonban nem zárta ki, hogy később a hazai érdekeltségeitől is megváljon. Veszprémben jelenleg két Tesco működik, így a brit áruházlánc jövőjével kapcsolatos döntéseknek helyi jelentőségük is lehet. Miért kerülik el az esőfelhők hazánkat? Tóth Tamás meteorológus a Vmeteo kamerája előtt ezt is érthetően magyarázta el A Kárpát-medencében egyre durvább arcát mutatja az időjárás: a heteken át tartó kánikulákat aszályok, majd hirtelen lezúduló, de a talaj vízhiányát nem pótló csapadékok kísérik. Vajon miért oszlanak fel rendre az esőfelhők, mielőtt elérnék hazánkat? Többek között erre is választ ad a Vmeteo, veszprémi időjárási portál legújabb videós interjúja, melynek vendége Tóth Tamás, az ország egyik legismertebb meteorológusa volt. A hangulatkeltés és a tények csaptak össze a közgyűlésen Kemény politikai csörtékkel indult az októberi közgyűlés Veszprémben, ahol az ellenzék ingatlanügyekben és a hivatal működésével kapcsolatban is interpellálta a polgármestert és jegyzőt, Porga Gyula és Dancs Judit viszont határozottan utasították vissza a vádakat, miközben a városvezető kiemelte, a hangulatkeltés és a ferdítések helyett a tényekre és a városfejlesztésre kellene koncentrálni. A testület elé került még a Takácskert II. több évtizedes problémájának rendezése, és sürgősséggel engedélyezték a Vetési Iskola beázó tornacsarnokának tetőfelújítását is, amivel hónapok óta sikertelenül keresik az illetékes minisztériumot. Társadalmi egyeztetésre bocsátották december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítását Társadalmi egyeztetés indult december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról, a véleményezés november 5-ig tart. Amennyiben a vonatkozó törvényjavaslatot elfogadják, már idén munkaszüneti nap lehet december 24. - olvasható a kormany.hu oldalon elérhető Dokumentumtár felületén. Lemondott az Európai Központi Bank elnöke Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke bejelentette lemondását, és 2027. február 7-én távozik posztjáról. Ezzel csaknem kilenc hónappal mandátuma lejárta előtt hagyja el a tisztséget, elegendő időt hagyva az Európai Unió vezetőinek az utódja kiválasztására. Nyílt levelet írtak a jogászok a rendszerváltás jogállami örökségéről Tíz pontban fogalmazták meg a büntető igazságszolgáltatással szembeni alapvető elvárásaikat az ország neves jogászai. Többek között az ártatlanság vélelmének tiszteletben tartását, a letartóztatás szigorú feltételekhez kötését és a büntetőeljárások politikai látványossággá alakításának elkerülését hangsúlyozzák levelükben. A nyilatkozatot Schiffer András Facebook oldalán tették közzé.  Mostantól nem nevezhetnek akármit sümegi bornak, uniós védelmet kapott a helyi bor Újabb magyar bor kapott uniós eredetvédelmet, ráadásul ezúttal Veszprém megyéből. Az Európai Bizottság jóváhagyta a Sümeg és Sümegi elnevezés bejegyzését az oltalom alatt álló eredetmegjelölések közé. A döntés nemcsak a sümegi borászok számára jelentős, hanem a vásárlóknak is garanciát adhat arra, hogy a palackban valóban a megjelölt térségből származó, szigorú előírások szerint készített bor található. Jogosítvány kellhet az elektromos rollerekhez, Veszprémben is változhatnak a szabályok Jövőre már jogosítványhoz köthetik a gyorsabb elektromos rollerek használatát, a kisebb teljesítményű eszközökre pedig korhatárt és új biztonsági előírásokat vezetnének be. A kormány október 28-án tette közzé a KRESZ módosításáról szóló tervezetet, amely a bérelhető rollereket is érinti. A változás Veszprémben is sokakat érinthet, ahol évek óta népszerűek a közösségi rollerek.
sport
Megszerezte első bajnoki pontját a VESC az Extraligában Ötszettes mérkőzésen szenvedett vereséget a VESC női röplabdacsapata a Fatum Nyíregyháza ellen a női röplabda extraliga vasárnapi fordulójában. Mészáros Péter együttese ugyan 2:3-ra alulmaradt, de megszerezte első bajnoki pontját az élvonalban. Kiütéssel nyert Budapesten a VSC Veszprém Fölényes, 6–0-s győzelmet aratott a VSC Veszprém az 1908 SZAC Budapest vendégeként a férfi labdarúgó NB III Északnyugati csoportjában. Gunther Zsolt együttese már az első félidőben háromgólos előnybe került, a második játékrészben pedig tovább növelte a különbséget. Molnár Balázs mesterhármast szerzett. Jelmezes futásra várják a veszprémieket szerdán November 4-én ismét jelmezes futásra várják az érdeklődőket a Pannon Egyetemen. A résztvevőkre egy könnyen teljesíthető, 1,5 kilométeres táv, valamint számos kísérőprogram is vár. Ötpontos vereséget szenvedett Salgótarjánban a Veszprém KK A múlt heti idegenbeli győzelem után ezúttal nem tudott pontot szerezni az Insedo Veszprém KK a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportjában. A bakonyiak hiába kezdtek tizennégy pontos előnnyel, a Salgótarján fokozatosan ledolgozta hátrányát, és végül 79–74-re nyert. Női kézilabda NB I: döntetlen a Ferencváros és a vendég Győr rangadóján A házigazda Ferencváros és a címvédő Győr 30-30-as döntetlent játszott a női kézilabda NB I szombati rangadóján. Csaknem nyolcvangólos meccsen nyert a Veszprém A címvédő One Veszprém gólzáporos mérkőzésen 46–32-re győzött a vendég Gyöngyös ellen a férfi kézilabda NB I szombati összecsapásán. Nyírbátorban maradtak a pontok: másodszor kapott ki a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-3-as vereséget szenvedett a Nyírbátor otthonában a férfi futsal NB I tizedik fordulójában. A bakonyiak az első félidőben kétszer is egyenlítettek, amelynek hajrájában a csapatkapitány Spandler Mátyást kiállították. A fordulást követően azonban a házigazda két gyors góllal ellépett, és végül otthon tartotta a három pontot. Nemzetek Ligája: Tóth Alexre több hónapos kihagyás vár Várhatóan több hónapot kell kihagynia Tóth Alexnek, a Bournemouth magyar válogatott futballistájának, aki így biztosan lemarad a Nemzetek Ligája novemberi utolsó két fordulójáról. Férfi kézilabda-vb: két magyar bírópáros lesz a tornán A Bíró Ádám, Kiss Olivér és az Altmár Kristóf, Horváth Márton páros is szerepel a januári, németországi olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokság játékvezetői keretében. Ronaldo 15 gólra van az ezres határtól Cristiano Ronaldo háromszor is betalált szaúdi együttese, az al-Nasszr csütörtök esti bajnokiján, így 985 gólnál tart karrierjében.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.