Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 3. Tímea
Veszprém
22°C
2026. május 3. Tímea
Veszprém
22°C

Nagy László

Országos szinten kiemelkedő a VMKSZ munkássága Országos szinten kiemelkedő a VMKSZ munkássága Nagy László lett a VI. Handbál fővédnöke, melyen a tombolából befolyt összeggel bántalmazott gyermekeken segítenek majd. Megyénkben közel kétezer gyermek kézilabdázik, s a közelmúltban elhunyt játékvezető, Tari Tibor emléke előtt tornával tisztelegnének – hangzott el mindez a Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség csütörtöki sajtótájékoztatóján. 2019. november 16. 19:17 Nagy László is felkapta a fejét, amikor a Porto elverte a Kielcét Nagy László is felkapta a fejét, amikor a Porto elverte a Kielcét Az FC Porto Sofarma eddigi három BL-mérkőzéséből – két győzelméből és a címvédő Vardar Szkopjétől elszenvedett vereségéből – nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. A Telekom Veszprém sportigazgatója mégis úgy gondolja, hogy az „Építőkre” kifejezetten nehéz erőpróba vár vasárnap délután a Veszprém Arénában. 2019. október 11. 14:03 A sport és a tanulás erősítik egymást A sport és a tanulás erősítik egymást Jó hangulatú beszélgetésen vehettek részt, akik szombaton kora délután a Vasas Sportpályára látogattak. A Fiatalok Napján sportról, karrierről és tanulásról beszélt Rasovszky Kristóf, Nagy László, Porga Gyula, Orbán Éva és Szentgyörgyi Rómeó. 2019. szeptember 22. 18:00 A sport és a tanulás erősítik egymást A sport és a tanulás erősítik egymást Jó hangulatú beszélgetésen vehettek részt, akik szombaton kora délután a Vasas Sportpályára látogattak. A Fiatalok Napján sportról, karrierről és tanulásról beszélt Rasovszky Kristóf, Nagy László, Porga Gyula, Orbán Éva és Szentgyörgyi Rómeó. 2019. szeptember 21. 14:23 Életet menthet, kerékpárt nyerhet – Fiatalok Napja Veszprémben Életet menthet, kerékpárt nyerhet – Fiatalok Napja Veszprémben Szívesen beszélgetne a világbajnok nyíltvízi úszó Rasovszky Kristóffal? Megismerné a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes kézilabdázó Nagy László történetét? Vagy esetleg vérét adná egy nemes célért? Ha igen, akkor mindezt megteheti a szombati nap folyamán az egykori Vasas Sportpályán. 2019. szeptember 17. 10:39 A Veszprém a BL-rangsor élén, Nagy László a keretben A Veszprém a BL-rangsor élén, Nagy László a keretben Az EHF szakírói szerint az idei BL-sorozat első számú esélyese a Telekom Veszprém, melynek keretébe Nagy László is bekerült. 2019. szeptember 10. 13:19 Nagy László lefutotta élete első félmaratonját Nagy László lefutotta élete első félmaratonját A Telekom Veszprém sportigazgatójának elsőre sikerült két órán belül célba érnie (1:59:48), stílszerűen a 19-es rajtszámmal. 2019. szeptember 8. 14:03 Az első félmaraton – kézilabda nélkül Az első félmaraton – kézilabda nélkül Nagy László, minden idők legeredményesebb magyar kézilabdázója nem véletlenül kapta a 19-es rajtszámot a 34. Wizz Air Budapest Félmaraton előtt. Mezén ugyanis ez a szám kísérte végig szinte egész pályafutását. Az már talán véletlen, hogy éppen 2019-ben vonult vissza az aktív játéktól, de még idén újabb célt – kicsit többet, mint 19 – tűzött maga elé. 2019. augusztus 30. 17:39 Indul az új szezon, újra építkezik az „Építők” Indul az új szezon, újra építkezik az „Építők” Máthé Dominikot nem sikerült Veszprémbe csábítani, a szerb Marijana Lojanica személyében a Vardar Szkopje kötelékéből BL-győztes erőnléti edzőnő érkezett, David Davis vezetőedző célja továbbra is „leigázni” a Szegedet, megújult kabalafigura, illetve emlék mérkőzésjegy is kilátásban van – hangzott el mindez a hétfő délutáni kerekasztal-beszélgetésen. 2019. július 22. 19:00 Új elnök, Nagy László az elnökségben Új elnök, Nagy László az elnökségben Az MVM Veszprém hivatalos közleményben számolt be a klub vezetőségében történt változásokról. 2015. december 19. 17:32 Új névadó szponzor a kéziseknél Új névadó szponzor a kéziseknél A 2013/14-es idényben már a Magyar Villamos Művek is névadó szponzorként támogatja a veszprémi férfi kézilabdacsapatot, új nevén az MKB-MVM Veszprémet. 2014. január 30. 13:46
... 5 6 7 8 9
közélet
Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot” Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot” pénteken a Kongresszusnak küldött levelében. Így pörgött a majális a Gyárkertben Idén is sok embert vonzott a Gyárkertbe szervezett majális Veszprémben. Galériánkban megmutatjuk a munka ünnepének legvidámabb pillanatait. Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat A REMRED Technológia Fejlesztő Zrt.-t kérte fel az Európai Űrügynökség (ESA) arra, hogy egy konzorcium vezetőjeként irányítsa a MoonRAD nevű kutatási projektet az ügynökség holdprogramjában – közölte a társaság pénteken az MTI-vel. Hogyan lett munkaszünet a munka ünnepéből? Ma már leginkább a majálisok sör-virsli kombinációja és a tavaszi pihenés jut eszünkbe május elsejéről, pedig a dátum mögött egy kontinenseken átívelő, küzdelmes érdekérvényesítés története húzódik meg. Hogyan lett egy tragikus chicagói merényletből és a nyolcórás munkaidőért vívott harcból az év egyik legkellemesebb szabadnapja? Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetőjének bejelentésével véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora csütörtökön. Öt nap alatt 154 tonna út menti szemetet gyűjtött össze a Magyar Közút A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Föld Napja alkalmából országos szemétgyűjtési akcióhetet hirdetett, öt nap alatt összesen csaknem 10 afrikai elefánt súlyának megfelelő hulladékot szállítottak el hivatalos lerakóhelyekre a közutas szakemberek. Diáktanács alakul, mentőautó érkezik Csütörtökön rendezték meg az önkormányzat áprilisi közgyűlését, ahol többek között a rendőrkapitányság vezetője is beszámolt az elmúlt éves munkáról.  Sikerrel zárult a „Boldog Iskolák és Óvodák” szakmai napja a veszprémi Báthory Iskola szervezésében Tartalmas, inspiráló és jó hangulatú szakmai napnak adott otthont a Báthory Iskola, ahol pedagógusok, szakemberek és érdeklődők együtt gondolkodhattak a boldogságra nevelés lehetőségeiről. A Boldogságóra köré szervezett esemény minden programeleme nagy sikert aratott, a résztvevők élményekkel és szakmai inspirációval gazdagodva térhettek haza. Május elején indul a balatoni szúnyoggyérítés Biológiai, földi beavatkozással indul idén a balatoni szúnyoggyérítés május 4-5-én - közölte a munkát elrendelő szakértői bizottság vezetője. A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin.
sport
Története során másodszor Magyar Kupa-győztes a Vehir.hu Futsal Veszprém! 2021 után másodszor is elhódította a futsal Magyar Kupát a Vehir.hu Futsal Veszprém, miután a hazai rendezésű négyes döntő vasárnap délutáni fináléjában 5–3-ra legyőzte az Újpestet. Futsal MK: a TFSE az aranyérmes a nőknél A TFSE-TENT csapata nyerte vasárnap a női futsal Magyar Kupát a veszprémi Március 15. utcai sportcsarnokban, miután a döntőben 3-2-re legyőzte a Tolna-Mözs együttesét. Kós 100 méter háton is nyert, világcsúcs született Fort Lauderdale-ben Kós Hubert 100 méteres hátúszásban első-, 200 méter vegyesen pedig második lett a Fort Lauderdale Open elnevezésű viadalon, ahol az amerikai Gretchen Walsh női 100 méter pillangón világcsúcsot ért el szombaton. VEHIR-VESC: a királynék városában dől el a bajnoki cím sorsa A BVSC-Zugló egyenlített a VEHIR-VESC ellen a női rölabda NB I Liga döntőjében, miután szombaton 3-0-ra nyerni tudott. Az aranyérem sorsa így jövő szombaton Veszprémben fog eldőlni. Lukács hét gólja és tíz gólpassza ellenére kikapott az Elverum Lukács Péter hét gólja és tíz gólpassza ellenére az Elverum HB 26-26-os döntetlen után hétméteresekkel kikapott a Drammentől a norvég férfi kézilabda-bajnokság elődöntő szombati, első mérkőzésén. Férfi kézilabda EK: az északmacedón Ohrid lesz a Tatabánya ellenfele a döntőben Az északmacedón GRK Ohrid lesz a Tatabánya ellenfele a férfi kézilabda Európa Kupa döntőjében. Női kézilabda MK: a Debrecen lesz a Győr ellenfele a döntőben A Debrecen lesz a Győr ellenfele a döntőbenA Debrecen lesz a Győr ellenfele a női kézilabda Magyar Kupa vasárnapi fináléjában, miután a tatabányai négyes döntő második találkozóján 28-23-ra nyert a Mosonmagyaróvár ellen. Magabiztosan nyert az Insedo Veszprém KK Az Insedo Veszprém KK 94-63-ra legyőzte a HÜBNER Nyíregyháza BS együttesét az NB I/B Piros csoport 5-8. helyéért zajló párharcának első mérkőzésén. Naményi Márk együttese jelentős előnnyel várhatja a jövő heti visszavágót. Championship: csapattársai szerint Tóth Balázs a Blackburn legjobbja Csapattársai Tóth Balázst választották az idény legjobbjának az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Blackburn Roversnél. Kós újabb sikere, Pádár megint Eb-szintet úszott Fort Lauderdale-ben Kós Hubert újabb győzelmet aratott, Pádár Nikolett pedig ismét Európa-bajnoki szintet úszott a Fort Lauderdale Open elnevezésű viadalon.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.