Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Elindult a békemenet Rendben elindult a békemenet a Széna térről, többek szerint legalább annyian vannak, mint a január 21-ei rendezvény alkalmával. Kövesse élőben a fővárosi eseményeket. 2012. október 23. 15:42 A szabadság és a magyar önállóság ünnepe Október 23-a a szabadság, a magyar önállóság ünnepe - jelentette ki Navracsics Tibor, Magyarország miniszterelnök-helyettese, közigazgatási és igazságügyi miniszter hétfőn Szabadkán. 2012. október 23. 0:33 1956 célja 1989-ben a rendszerváltással megvalósult A szocialista párt elnöke szerint amit Nagy Imre 1956-ben nem tudott véghezvinni, az 1989-ben a rendszerváltással megvalósult. 2012. október 23. 0:32 Ismét ‘56-tól kell segítséget kérnünk Ismét ‘56-tól kell segítséget kérnünk Semmi sem fejlődhet demokrácia és demokratikus jogállam nélkül, nem lehet a nép akarata ellenére kormányozni - emelte ki Mécs Imre Veszprémben. 2012. október 22. 22:17 "Nem vagyunk vesztes nép" "Nem vagyunk vesztes nép" 1956-os megemlékezést tartott a Jobbik Magyarországért Mozgalom október 22-én, a Megyeház téren a Brusznyai emlékmű előtt. 2012. október 22. 19:54 Gombóc Artúr beájulna Gombóc Artúr beájulna A Csokoládé napokon jártunk a hosszú hétvégén a Veszprém Arénában. Kicsit szétnéztünk, kicsit körbekóstoltunk, beszámolunk róla. 2012. október 22. 17:30 Kisebb mértékű drágulás jöhet A következő félévben élelmiszer árrobbanásra nem, inkább egy kisebb mértékű élelmiszer áremelkedést vár az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI). 2012. október 22. 17:01 Orbánnak repülnie kellett Orbán Viktor repülőútja kapcsán háborodtak fel a szocialisták. Ha Orbán nem ment volna el ezekre a találkozókra, könnyen Magyarország érdekeivel ellentétes döntések is születhettek volna. 2012. október 22. 17:00 Tarnów az új testvérvárosunk Tarnów az új testvérvárosunk Testvérvárosi megállapodást írt alá október 23-án a Petőfi Színház Zsolnay-termében Porga Gyula veszprémi és Ryszard Ścigała Tarnów-i polgármester. 2012. október 22. 15:19 A kormány kitart gazdaságpolitikája mellett A kormány az Európai Unió bírálata ellenére kitart gazdaságpolitikája mellett - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. 2012. október 22. 8:53 Világhírű lett a 2-es villamos A Duna-parti 2-es villamos bekerült a világ tíz legszebb villamosvonala közé a National Geographic Életre szóló utazások című könyvében megjelent tízes listán. 2012. október 22. 8:52 Orbán: nem koldulunk, hanem teljesítünk A miniszterelnök szerint Brüsszelben is látják, hogy a magyar kormány tűzön-vízen át, de végrehajtja azt, amit az EU-csatlakozáskor vállalt. 2012. október 22. 8:51 Elfogták a gyújtogatót Elfogták a szombati Somló-hegyi tűz feltételezett okozóját rendőrök - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel vasárnap. 2012. október 21. 16:30 Átépülhet a Hungaroring A Hungaroringen nagy változások lehetnek a közeli jövőben, a pálya nyomvonala is változhat. 2012. október 21. 16:29
... 932 933 934 935 936 ...
sport
Nyíltvízi úszó vk: Betlehem Dávid bronzérmes 10 kilométeren Betlehem Dávid bronzérmet nyert 10 kilométeren a nyíltvízi úszók világkupa-nyitányán, a mexikói Cancúnban. A fiával közösen búcsúzott a játékvezetéstől Keszthelyi Tamás Közel 32 év után fejezte be játékvezetői pályafutását Keszthelyi Tamás, aki utolsó mérkőzésén különleges élményben részesült: a Haladás FC–Bicskei TC találkozón a fia, Keszthelyi Krisztián oldalán működhetett közre. A veszprémi játékvezető 447 NB III-as mérkőzéssel a háta mögött köszönt el az aktív bíráskodástól, a labdarúgástól azonban nem szakad el. Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Osváth: ez nem mindennapi élmény egy játékos pályafutásában A Ferencváros labdarúgói pályafutásuk egyik legkiemelkedőbb pillanatának tartják, hogy csütörtökön 2-0-ra győztek az AC Milan vendégeként az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Európa-liga: az AC Milan sem tudta megállítani a Ferencvárost A Ferencváros nagy meglepetésre 2-0-ra győzött csütörtökön az olasz AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Több korosztályban is dobogóra álltak a VESC birkózói Eredményesen szerepeltek a VESC birkózói a Tiszacsegén rendezett utánpótlás- és gyermekversenyen. A fiatal sportolók több korosztályban is dobogós helyezéseket értek el, összesen nyolc aranyérmet szereztek.
kézilabda
Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.