Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Orbánnak repülnie kellett

2012. október 22. 17:00 // Forrás: mno.hu
Orbán Viktor repülőútja kapcsán háborodtak fel a szocialisták. Ha Orbán nem ment volna el ezekre a találkozókra, könnyen Magyarország érdekeivel ellentétes döntések is születhettek volna. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Fejezzék be a költekezést, a „dőzsölést” a kormánypárti politikusok – hangoztatta Török Zsolt, az MSZP szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. A szóvivő annak kapcsán háborodott fel, hogy a „Századvég olyan tanulmányra kapott megbízást, amely oldalanként 470 ezer forintba került, és Orbán Viktor miniszterelnöknek 13 millió forintért béreltek nemrégiben egy magánrepülőgépet, hogy odaérhessen Bukarestből Brüsszelbe egy pártrendezvényre”.

Török Zsolt szerint a kormánypárti politikusoknak azért kell „befejezni a dőzsölést”, mert „hetente zárnak be gyárakat Magyarországon, és sokan vesztik el az állásukat is, a gazdasági miniszter pedig nemrégiben összesen 770 milliárd forintos megszorítást jelentett be”.

A miniszterelnök sajtófőnöke közleményben reagált a szocialista szóvivő szavaira. „Orbán Viktor mindenkor Magyarország és a magyar emberek érdekeit tartja szem előtt. Magyarország szempontjából elengedhetetlen volt a miniszterelnök részvétele mind a bukaresti európai néppárti kongresszuson, mind a brüsszeli uniós csúcson. Ha nem ment volna el ezekre a találkozókra, könnyen Magyarország érdekeivel ellentétes döntések is születhettek volna, melyek károkat okozhattak volna a magyar embereknek. A két eseményen való részvételt csak repülőgép-bérléssel lehetett megoldani” – írta Havasi Bertalan.
 

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.