Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Csökkentik az iskolakezdés terheit Csökkentik az iskolakezdés terheit Rászoruló családoknak segít a Veszprém Főegyházmegyei Karitász. Szerdán a Padányiban húsz gyereknek adtak át ajándékutalványt. 2012. szeptember 20. 9:45 Lehűlés után fokozatos melegedés Csütörtökön eleinte borult lesz az ég, később felszakadozik a felhőzet, egyre hosszabb időszakokra süt ki a nap, csapadék már nem valószínű. 2012. szeptember 20. 9:08 IMF: Októberben folytatódhat a tárgyalás Valószínűleg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) októberi közgyűlését követően lesz majd lehetőség folytatni a tárgyalásokat - mondta Varga Mihály, a hiteltárgyalásokért felelős miniszter szerdán. 2012. szeptember 20. 8:51 Romantikus Reformkor Balatonfüreden Irodalmi, táncművészeti, népművészeti és szórakoztató programok szerepelnek három napon át a Romantikus Reformkor című rendezvényen Balatonfüreden. 2012. szeptember 20. 8:45 Tovább fejlődik a nyolcas út Tovább fejlődik a nyolcas út Azonnali kérdést tett fel a nyolcas út fejlesztéséről az országgyűlés hétfői ülésnapján dr. Horváth Zsolt, a Fidesz képviselője. 2012. szeptember 20. 8:36 Útitársak vagyunk Útitársak vagyunk Idén ősszel mutatják be először a nagyközönségnek az Útitársak vagyunk című sorozatot. A filmek a veszprémiek és a körülöttünk élő állatok kapcsolatát akarják jobbá tenni, hangzott el a szerdai sajtótájékoztatón. 2012. szeptember 19. 19:19 Csökkent az álláskeresők száma A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat augusztus végén csaknem 527 ezer álláskeresőt tartott nyilván Magyarországon. 2012. szeptember 19. 17:57 Helytörténeti jelentőségű a talált pince Várostörténeti jelentőségű, 18. századi pincerendszer maradványaira bukkantak a Jutasi út alatt építési munkálatok során. Porga Gyula polgármester az MTI-nek szerdán azt mondta: ha tehetik, megmentik és bemutatják a pincesort. 2012. szeptember 19. 17:34 Új segítséget kapnak a civilek Új segítséget kapnak a civilek Megyénkben is megkezdte működését a Civil Információs Centrum, amire a Veszprém Megyei Civil Hálózatért Közhasznú Egyesület pályázott és nyert 35 millió forintos támogatást. 2012. szeptember 19. 16:30 Vádat emeltek a buszbaleset sofőrje ellen Maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset gondatlan elkövetésének vétsége miatt emelt vádat a Veszprém Megyei Főügyészség a februári bakonyi buszbaleset sofőrjével szemben - közölte az ügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel. 2012. szeptember 19. 15:32 Autómentes nap Veszprémben Autómentes nap Veszprémben Útlezárásra kell készülniük a gépjárművel közlekedőknek a Wartha Vince utcában szombaton, ahol az autómentes napon programokkal várják az érdeklődőket. Délután Critical Mass kerékpáros demonstrációt tartanak. 2012. szeptember 19. 14:36 Frissült: Háziorvosok a központi ügyelet ellen Zavartalan a veszprémi központi háziorvosi ügyeleti ellátás a központi ügyelet jelenlegi telephelyén - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerdán. 2012. szeptember 19. 13:48 Saját lábára áll a Bugyulófalva Saját lábára áll a Bugyulófalva A Bugyulófalva Szociális Szövetkezet projektje szeptember végén lezárul. Az egyesület októbertől saját erőből tartja fenn magát, hangzott el a szerdai sajtótájékoztatón. 2012. szeptember 19. 11:51 Megerősödő szél jelzi a hidegfront útját Szerdán eleinte még rövid időszakokra kisüt a nap, délután markáns hidegfront érkezik, ekkortól eső, záporeső is kialakulhat, megerősödik az északnyugati szél. 2012. szeptember 19. 9:02
... 931 932 933 934 935 ...
sport
Antonelli a mezőny végéről rajtolva nyerte a hazai futamát A világbajnoki pontversenyt vezető és hazai közönség előtt szereplő Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes pilótája a 19. helyről rajtolva nyerte meg a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat Monzában. Varga Barnabás duplázott, az AEK öt góllal nyert Varga Barnabás két gólt szerzett az Arisz ellen a görög labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában, Vitális Milán gólpasszt adott, csapatuk, az AEK Athén pedig 5-0-ra győzött. Kétgólos hátrányból állt fel, mégis pont nélkül maradt a VSC Kétgólos hátrányból még egyenlített a VSC Veszprém a Bicskei TC otthonában, a hazaiak azonban a 87. percben megszerezték a győztes találatot az NB III Északnyugati csoportjának hatodik fordulójában. A bakonyiak a hajrában emberhátrányba is kerültek, így végül pont nélkül távoztak Bicskéről. Női kosárlabda-vb: Nigéria legyőzésével a továbbjutás küszöbén a magyarok A magyar női kosárlabda-válogatott 71-67-re legyőzte Nigériát szombaton a berlini világbajnokság második fordulójában, ezzel nagy lépést tett a továbbjutás felé. Premier League: megvan a Liverpool idénybeli első győzelme A Szoboszlai Dominikkel és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC kétgólos győzelmet aratott az újonc Ipswich Town vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén. Női kosárlabda-vb: elmaradt a bravúr, vereséggel kezdtek a magyarok Berlinben A magyar női kosárlabda-válogatott súlyos vereséggel kezdte meg szereplését a berlini világbajnokságon, mivel pénteken 99-53-ra kikapott az olimpiai ezüstérmes franciáktól. Lipl és Bognár duplájával őrizte meg hibátlan mérlegét a Vehír Veszprém A listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém 6-1-re múlta felül a vendég TFSE Tent-Team együttesét a férfi futsal NB I alapszakaszának negyedik fordulójában. A kék-fehérek továbbra is a bajnokság egyetlen százszázalékos csapataként állnak a tabella élén. A világbajnok vitorlázó Vadnai Jonatánt köszöntötték Balatonfüreden Vadnai Jonatánt, az ILCA 7 (korábban Laser) hajóosztály friss világbajnok vitorlázóját köszöntötték péntek este Balatonfüreden a Kékszalag Portban. Nielsen tíz védéssel, Imre hat góllal debütált az NB I-ben Két nap leforgása alatt a második bajnokiján is könnyedén nyert a One Veszprém, amely péntek este egy híján húsz góllal verte a vendég NEKA együttesét a férfi kézilabda élvonalban. Elstartolt a 31. Balaton Boat Show Balatonkenesén Magyarország egyetlen vízen és vízparton rendezett hajós és aktív turisztikai kiállításán több mint 70 kiállító és több mint 80 vitorlás, elektromos hajó és motorcsónak várja a látogatókat. 
kézilabda
Nielsen tíz védéssel, Imre hat góllal debütált az NB I-ben Két nap leforgása alatt a második bajnokiján is könnyedén nyert a One Veszprém, amely péntek este egy híján húsz góllal verte a vendég NEKA együttesét a férfi kézilabda élvonalban. Női kézilabda BL: két magyar csapat a mezőnyben, a Győr a favorit Az elmúlt szezonban három magyar csapat indult a női kézilabda Bajnokok Ligájában, a szombaton rajtoló új idényében csak a Ferencváros és a legutóbb döntős Győr szerepel. Palasics Kristóf 18 védése a Bundesligában A válogatott Palasics Kristóf 18 védéssel járult hozzá az MT Melsungen 31-18-as hazai győzelméhez a Göppingen ellen a német férfi kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Tízgólos győzelemmel rajtolt az NB I-ben a címvédő Veszprém Sokáig jól tartotta magát az ETO University Handball Team a vendéglátó One Veszprémmel szemben. A címvédő azonban a szerdai találkozó második felvonásában felőrölte ellenfelét, így sikerrel zárta idénybeli első élvonalbeli bajnokiját. Ismét Horváth Pétert és Marton Balázst választották az év játékvezetőinek Újabb rangos elismeréssel gazdagodott Horváth Péter és Marton Balázs pályafutása – a Magyar Kézilabda Szövetség a 2025/2026-os idényben ismét a veszprémi párost választotta az év játékvezetőinek. Női kézilabda NB I: újabb Győr-Ferencváros párharc következhet az aranyéremért A címvédő Győr és a NEKA keddi mérkőzésével kezdődik a női kézilabda NB I 2026/27-es idénye, amelyben az előző kiírásokhoz hasonlóan a kisalföldi csapat és a Ferencváros versenyfutása várható a bajnoki címért. Férfi kézilabda NB I: két csapat az arany-, kettő a bronzéremért, több a túlélésért küzdhet A Veszprém és a Szeged várhatóan ismét az arany-, a Tatabánya és a győri ETO University HT a bronzéremért, több klub viszont a túlélésért küzdhet a férfi kézilabda NB I kedden kezdődő 2026/27-es idényében. Szuperkupát érő Szeged-veréssel kezdte az idényt a Veszprém A One Veszprém férfi kézilabdacsapata története során negyedszer nyerte meg a Szuperkupát, miután a vasárnapi székesfehérvári találkozón végig vezetve, két góllal legyőzte az OTP-Bank Pick Szeged együttesét. Női kézilabda Szuperkupa: harmadszor is a Győr nyerte a trófeát A Győri Audi ETO KC 30-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron. Európai kézilabdaligák: a Plock nyerte a lengyel Szuperkupát Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, az Orlen Wisla Plock nyerte a lengyel férfi kézilabda Szuperkupa-mérkőzést.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.