Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kőfeszt

Indul a Kőfeszt – a nyugalom fesztiválja, a Pannon Egyetem támogatásával Indul a Kőfeszt – a nyugalom fesztiválja, a Pannon Egyetem támogatásával Immár a hatodik alkalommal rendezik meg a Kőfesztivált, július 31-től augusztus 4-ig. Összesen 120 programmal várják az érdeklődőket, 6 településen, és 12 helyszínen. 2024. július 23. 14:59 Negyedik alkalommal érkezik a Balaton-felvidékre a Kőfeszt, a „nyugalom fesztiválja” Negyedik alkalommal érkezik a Balaton-felvidékre a Kőfeszt, a „nyugalom fesztiválja” Augusztus 2-7 között Kővágóörsön és kilenc másik Balaton-felvidéki településen rendezik meg immáron negyedik alkalommal a Kőfesztet. A fesztivál a tradicionális magyar hagyományokat ötvözi a 21. századi fesztiválok trendejeivel. A VEB 2023 program által is támogatott fesztiválon a képzőművészet, az irodalom, a kézművesség, a gasztronómia és természetesen a zene is megjelenik, utóbbinál idén az egyik húzónév Demjén Ferenc lesz. 2022. július 21. 15:18 Növeli a közösség összetartó erejét a Káli-medencei Kőfeszt Kőfeszt Növeli a közösség összetartó erejét a Káli-medencei Kőfeszt A folklórra fókuszáló fesztivált az EKF projekt is támogatja. Navracsics Tibor kormánybiztos szerint a rendezvény erősíti a 2023-as programsorozat arcélét. 2020. augusztus 19. 4:00 Ismét felpörög a veszprémi és balatoni kulturális élet Ismét felpörög a veszprémi és balatoni kulturális élet Az elmúlt évekhez képest kicsit csendesebben zajlik a veszprémi nyár – legalábbis júliusig. Augusztustól kezdve aztán az ősz közepéig programok tömkelege vár bennünket a városban és a régióban, amelyek már a 2023-as évet is előkészítik. 2020. június 29. 4:05
közélet
A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben Egész napos futballprogrammal telt meg a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok, ahol a 40+ korosztály számára rendeztek öregfiúk teremfoci tornát. A kilenccsapatos viadal nemcsak a gólokról és az eredményekről szólt, hanem arról a játékörömről és közösségi élményről is, amely évtizedek óta összeköti a labdarúgás szerelmeseit. Mintegy 170 párt indulhat a 2026-os országgyűlési választáson Körülbelül 170 párt indulhat a 2026. április 12-ére kitűzött országgyűlési képviselő-választáson – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az MTI megkeresésére. Négy évvel ezelőtt még 267 jogerősen bejegyzett párt szerepelt a nyilvántartásban. A magyar társadalom határozott többsége elutasítja a sorkatonaság visszaállítását A magyarok több mint kétharmada ellenzi a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését – derül ki a Nézőpont Intézetlegfrissebb, reprezentatív közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a választókorú lakosság 71 százaléka nem támogatná a sorkatonaság visszaállítását, miközben mindössze a megkérdezettek egynegyede értene egyet az intézkedéssel. A veszprémi futsalosok motiválták a hajmáskéri fiatalokat A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat keretében zajló tizenkét állomásos egészségügyi roadshow a héten Hajmáskérre is megérkezett. A szűrővizsgálatok mellett a lelki egészség és a motiváció is főszerepet kapott azzal, hogy a Vehir.hu Futsal Veszprém két kiválósága, Spandler Mátyás és a rutinos válogatott klasszis, Dróth Zoltán beszélgetett a helyi diákokkal sikerről, kitartásról és a mozgás öröméről. Újraindult a kompforgalom a Balatonon Pénteken újra járnak a balatoni kompok – tájékoztatott a Bahart. Fotókiállítást rendeznek az állatvédelemről Kovács Bálint fotóiból nyílik kiállítás pénteken Salföldön a Közös ügyünk az állatvédelem alapítvány programsorozatának nyitóeseményeként. Bálint fotói arra irányítják a figyelmet, hogy a mindennapi döntéseink miként hatnak az állatok sorsára, és hol vannak azok a helyzetek, ahol tudással és felelősséggel megelőzhető a szenvedés. Felkészülhet a Cholnokyváros is az útfelújításokra Az önkormányzat által elnyert TOP-os pályázat 2,5 milliárd forintos támogatásából a Cholnokyvárosban is több útszakasz megújul. Ezekről tartott lakossági fórumot a városrész önkormányzati képviselője, Sótonyi Mónika csütörtök délután. Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése Új mentőautóval gazdagodott a veszprémi mentőállomás. Az átadáson Ovádi Péter parlamenti képviselő bejelentette: megtalálták az új mentőállomás helyszínét. Zöld utat kapott a Haszkovó-forduló zöldítése A városi közgyűlés döntött a lakótelepi buszforduló fejlesztéséről, de napirend előtt szóba került a távhőszolgáltatás, a várfelújítás és az is, miért nincs még bankautomata Gyulafirátóton. A kormány 30 százalékos kedvezményt ad a januári gáz- és áramszámlákból A kormány arról döntött, hogy 30 százalékos kedvezményt ad a januári gáz- és áramszámlákból - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön.
sport
Férfi kézilabda Eb: Dánia legyőzte Németországot a döntőben A társházigazda Dánia 34-27-re legyőzte Németországot a férfi kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi döntőjében, vasárnap Herningben. Férfi kézilabda NB I/B: az FTC otthonában nyert a Veszprém Az éllovas Veszprém Handball Academy U21 négy góllal nyert a Ferencváros U21-es legénysége ellen a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi találkozóján. A sereghajtó Veszprémi Kézilabda KFT szombaton hazai környezetben maradt alul a Mezőkövesd vendéglátójaként. Egypontos vereséget szenvedett a Veszprém KK Nagy csatában, egyetlen ponttal alulmaradt a DEAC U23-as csapatának otthonában az Insedo Veszprém KK a férfi kosárlabda NB I/B piros csoportjában, vasárnap. Női vízilabda Eb: az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22-6-ra nyert vasárnap az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon. Australian Open: Alcaraz először bajnok és hétszeres Grand Slam-győztes A világelső Carlos Alcaraz először nyerte meg az ausztrál nyílt teniszbajnokságot, mivel a férfi egyes vasárnapi döntőjében négy szettben legyőzte a tízszeres bajnok Novak Djokovicot, aki így nem tudta begyűjteni 25. Grand Slam-trófeáját. Férfi kézilabda Eb: a Szeged jobbszélsője bekerült az álomcsapatba A horvát Mario Sostaric, a Szeged jobbszélsője bekerült a férfi kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába. A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben Egész napos futballprogrammal telt meg a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok, ahol a 40+ korosztály számára rendeztek öregfiúk teremfoci tornát. A kilenccsapatos viadal nemcsak a gólokról és az eredményekről szólt, hanem arról a játékörömről és közösségi élményről is, amely évtizedek óta összeköti a labdarúgás szerelmeseit. Milánó 2026: a NOB elnöke a szervezőket dicséri Kirsty Coventry, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke dicsérte a pénteken kezdődő milánói-cortinai téli játékok szervezőit, szerinte a helyszínek "nagyszerűen néznek ki". Kerkez Milos gólpasszt adott, a Liverpool legyőzte a Newcastle-t A Liverpool hátrányból fordítva 4-1-re győzött a vendég Newcastle United ellen az angol labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának szombat esti mérkőzésén. Két sima és egy szoros szett után nyert a VEHIR-VESC A Tatabánya ellen aratta szezonbeli 15. győzelmét a VEHIR-VESC együttese a női NB I Liga szombati mérkőzésén.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.