Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

időkapszula

Lezárták az időkapszulát, ezek a tárgyak fognak akár 100 évet is pihenni a székesegyház falában Lezárták az időkapszulát, ezek a tárgyak fognak akár 100 évet is pihenni a székesegyház falában Már liturgia végzésére is alkalmas a Szent Mihály-főszékesegyház, nagycsütörtöktől a hívők is látogathatják, a húsvéti szertartásokat is tartják. Ebből az alkalomból időkapszulákat helyezett el Udvardy György érsek, Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, Ovádi Péter országgyűlési képviselő, Takács Szabolcs főispán és Porga Gyula polgármester. 2023. április 3. 12:21 112 éves üzenet – időkapszulát találtak a Szent Mihály bazilikában 112 éves üzenet – időkapszulát találtak a Szent Mihály bazilikában A veszprémi várnegyed rekonstrukciója során a Szent Mihály bazilikában is javában zajlanak a munkák. Jelenleg még régészeti feltárások zajlanak a falakon belül, melynek során a szentélyben található jobb oldali ülőfülke háta mögött egy üreget észleltek a régészek, amelyből egy mészkő urnát emeltek ki. Az 1910-es felirat alatt pedig kettő időkapszulát találtak, melynek felnyitására az Érseki Hivatalban került sor. 2022. szeptember 18. 10:53 Időkapszulát találtak a Vár felújításakor 1946-ból Veszprémi Vár Időkapszulát találtak a Vár felújításakor 1946-ból A vár megújulásának részeként a ferences templom tetőzete is megújul, amelynek munkálatainak során a kereszt alatti gömbből egy időkapszula került elő. 2022. augusztus 6. 15:09
közélet
Elégedetten távozik Veszprémből az Európa Sportrégiója cím zsűrije Helyszíni szemlét tartott Veszprémben és térségében az Európa Sportrégiója címről döntő ACES Europe zsűrije. A tapasztalataikat csütörtökön, sajtótájékoztató keretében osztották meg az Acticityben. Újra keresztelőkápolna lesz a veszprémi Szent György-kápolna Visszanyeri eredeti funkcióját, újra liturgikus tér lesz a veszprémi Szent György-kápolna, ahol Szent Imre herceg szüzességi fogadalmát tette. A várnegyed legősibb emlékét hosszú várakozás után a július 19–20-i hétvégén a látogatók is megcsodálhatják – vezetett sétákon ugyanis bepillantást nyerhetünk a lassan végéhez közeledő megújítási folyamatba.   A balatoni turizmusnak is betett az időjárás Nem indult könnyen a turisztikai szezon a Balaton egyes területein, és a szélsőséges vihar sem segítette a folyamatot – nyilatkozta az Infórádiónak Somlyai Zoltán, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. Jelentős fejlesztésekkel készült a V-Bike a 2025-ös nyári szezonra A Veszprémben 2023. július 1-jén útjára indított V-Bike közbringarendszer, Magyarország egyik első, kizárólag elektromos rásegítésű kerékpárokkal üzemelő rendszere, jelentős bővítésekkel vág neki a 2025-ös nyári szezonnak. Az indulás óta eltelt időszakban a rendszer folyamatosan fejlődött, és mára a város fenntartható közlekedésének egyik meghatározó pillérévé vált – írja honlapján a V-Bike. Sikeresen visszatért a Földre Kapu Tibor Leszállt az Axiom-4 küldetés tagjait, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajóst szállító SpaceX Dragon űrkapszula kedden Kalifornia partjainál. Ezúttal nem földet árulnak a Marson, hanem Marsot a Földön Eladó a Földön ismert legnagyobb, feltételezetten a Marsról származó ásványdarab - a kőzet New Yorkban a Sotheby’s aukciós ház közelgő árverésén lesz megvásárolható. Kapu Tibor elhagyta a Nemzetközi Űrállomást Az Axiom-4 küldetés tagjai, köztük Kapu Tibor kutatóűrhajós, hétfőn elhagyták a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetét, és magyar idő szerint 11 óra 7 perckor bezárult az asztronautákat szállító SpaceX Dragon űrkapszula zsilipajtaja is, hogy megkezdjék a leváláshoz szükséges előkészületeket. Szünetelt hétfőn az okmányokkal és járművekkel kapcsolatos ügyfélkiszolgálás a kormányablakokban A hétvégén történt hardvermeghibásodás következtében számos elektronikus közigazgatási szolgáltatás fennakadásokkal működött. Az eset a kormányablakos ügyfélkiszolgálás során használt rendszereket is érinti, emiatt július 14-én, hétfőn a kormányablakokban az okmányokkal és járművekkel kapcsolatos ügyfélkiszolgálás országosan szünetelni fog. Mit jelent egy térségnek az Európa Sportrégiója cím? Ezen a héten látogat Veszprémbe az a bizottság, akik zsűrizni fogják azt a koncepciót, amin hosszú hónapok óta dolgoznak a városban és amivel Veszprém a térség közel száz településével összefogva 2026-ban Európa Sportrégiójává szeretne válni. Ennek apropójából összefoglaltuk, hogy milyen irányvonalakat követtek a veszprémi pályázatnál, valamint hozunk több korábbi példát is másik európai városokból, akik sikeresen megvalósították már a saját programjukat. A Balkánból indulva a Nyugat-Európáig számos gasztronómia inspirálja a veszprémi Jakova pékségek kínálatát A látszólag ugyanolyan pékáruk között nagyobb a különbség, mint elsőre gondolnánk. Hiszen ahány pék, annyi különböző titkos recept létezik, sokszor elzárva a fiók mélyére az avatatlan szemek elől. A veszprémi Jakova pékségeknél viszont nincs szükség arra, hogy kulcsos szekrényben őrizzék ezt a tudást, hiszen az ott van Remzi fejében, aki 2012-ben nyitotta meg első pékségét, azóta pedig három helyen kínálja a balkáni, a mediterrán, a nyugat-európai és persze a magyar ízlésvilágot ötvöző pékáruit és süteményeit Veszprémben. Vele beszélgettünk erről a nemzetközi kalandról a gőzölgő, friss péksütemények között.
sport
Balesetben meghalt Felix Baumgartner osztrák extrémsportoló Balesetben meghalt Felix Baumgartner csütörtökön, az 56 éves osztrák extrémsportoló motoros siklóernyőjével zuhant le a kelet-olaszországi Porto Sant'Elpidióban – erősítette meg az olasz tűzoltóság. Betlehem 6., Rasovszky 14. a nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyében Betlehem Dávid a 6., Rasovszky Kristóf pedig a 14. helyen végzett a nyíltvízi úszók pénteki 5 kilométeres versenyében a szingapúri világbajnokságon. El-selejtező: idegenbeli vereséggel búcsúzott a Paks A kupagyőztes Paksi FC 3-0-ra kikapott a román CFR Cluj vendégeként a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójának csütörtöki visszavágóján, így 3-0-s összesítéssel búcsúzott a sorozattól és a Konferencia-ligában folytatja szereplését. Világjátékok: esküt tett a magyar küldöttség „A magyar sport jövője szempontjából kiemelt szerepe van a Világjátékokon szereplő sportágaknak és a további nem olimpiai sportágaknak” – emelte ki Schmidt Ádám sportért felelő államtitkár a kínai Csengtuban augusztus 7. és 17. között sorra kerülő Világjátékokra utazó magyar csapat fogadalomtételén.   Női kézilabda junior Eb: nem jutott elődöntőbe a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott 20-19-re kikapott Dániától a Montenegróban zajló korosztályos Európa-bajnokság csütörtöki negyeddöntőjében. Elhunyt Szabó István, a női kézilabda-válogatott egykori kapitánya Életének 81. évében elhunyt Szabó "Patyi" István KEK-győztes kézilabdaedző, a magyar női válogatott korábbi szövetségi kapitánya. Elégedetten távozik Veszprémből az Európa Sportrégiója cím zsűrije Helyszíni szemlét tartott Veszprémben és térségében az Európa Sportrégiója címről döntő ACES Europe zsűrije. A tapasztalataikat csütörtökön, sajtótájékoztató keretében osztották meg az Acticityben. Székely Dávid: az M4 Sport első tíz éve többet hozott, mint amit vártunk Székely Dávid, a pénteken kerek születésnapját ünneplő M4 Sport csatornaigazgatója szerint az első tíz év többet hozott, mint amit vártak. A csatorna az elmúlt évtizedben többek között három nyári és két téli olimpiáról, valamint számtalan hazai rendezésű világversenyről tudósított. Rea Barnabás az izlandi kézilabdaligába igazolt A Szegedről távozó Rea Barnabás a következő idényben az izlandi Stjarnan férfi kézilabdacsapatának játékosa lesz. Egyetemi Világjátékok: látványos megnyitó, Horváth Gergő vitte a magyar zászlót A szerda esti látványos megnyitóval hivatalosan is elrajtolt a világ legnagyobb egyetemi multisport eseménye, az Egyetemi Világjátékok. A duisburgi Schauinsland-Reisen Arénában rendezett ünnepségen a magyar zászlót a kardvívó Horváth Gergő, a 2023-as csengtui játékok ezüstérmese vitte.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.