Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
10°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
10°C

film

Meddőség, abortusz, gyerekvállalás: három nő, három történet kultúra Meddőség, abortusz, gyerekvállalás: három nő, három történet Március ötödikén csütörtökön közönségtalálkozóval egybekötött filmbemutatóra kerül sor este hét órakor a Fotonban: Nagy Borbála első nagyjátékfilmjét, a Mambo Maternicát láthatjuk, a rendezővel együtt kiegészülve vendég lesz még a film két főszereplője is, Sipos Vera valamint Török-Illyés Orsolya. 2026. március 3. 11:58 Szombathy Gyula: Hiányzik a színház, ezért nem megyek túl közel hozzá kultúra Szombathy Gyula: Hiányzik a színház, ezért nem megyek túl közel hozzá Könyv készült Szombathy Gyula Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész életéről, munkásságáról, Nem kell annyi pábijubi címmel. A művet Gellért Gábor újságíró jegyzi, a hivatalos könyvbemutatóra február 24-én kerül sor a budapesti Nyitott Műhelyben, ahol jelen lesz a művész és az író egyaránt. A bemutató előtt a Kossuth-díjas művész az otthonában fogadott bennünket, hogy könyv megszületésének folyamatáról kérdezhessük. 2026. február 17. 21:20 Mikor beszélgettél utoljára a muskátliddal? kultúra Mikor beszélgettél utoljára a muskátliddal? Hamar belopta magát a nézők szívébe Enyedi Ildikó új filmje, a Csendes barát, aminek főszereplője egy fa. 2026. február 15. 18:22 Meghalt a Reszkessetek, betörők! filmek legendás színésznője gyászhír Meghalt a Reszkessetek, betörők! filmek legendás színésznője Elhunyt Catherine O’Hara, a film- és televíziótörténet egyik legkarakteresebb, legsokoldalúbb színésznője. Halálával egy olyan alkotó távozott, aki évtizedeken át meghatározta a modern vígjáték nyelvét, miközben drámai szerepeiben is maradandót alkotott. 2026. január 31. 15:54 Adjon már valaki egy Oscar-díjat Renate Reinsvének! kultúra Adjon már valaki egy Oscar-díjat Renate Reinsvének! Ismét Renate Reinsve főszereplésével készített filmet Joachiem Trier, a páros 2022 után másodszor száll küzdelembe a legjobb idegen nyelvű filmért járó Oscar-díjért. Az Érzelmi értéket Veszprémben is vetítik. 2026. január 18. 22:26 21 kategóriában nyerhetik el idén a filmesek a Magyar Mozgókép Díjakat kultúra 21 kategóriában nyerhetik el idén a filmesek a Magyar Mozgókép Díjakat Február 28-ig lehet nevezni az 2026-os Magyar Mozgókép Díjra, amit a hagyományoknak megfelelően az éves magyar filmtermést felvonultató MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon adnak át. 2026. január 15. 10:31 A shortlistre sem került fel a magyar jelölt az Oscar előszobájában kultúra A shortlistre sem került fel a magyar jelölt az Oscar előszobájában Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább. 2025. december 17. 15:25 A film, ami előre megjósolta a 2010-es évek legnagyobb űrkutatási eredményét Life&Style A film, ami előre megjósolta a 2010-es évek legnagyobb űrkutatási eredményét Az Interstellar (Csillagok között) 2014-ben új fejezetet nyitott a science fiction műfajában, pedig a film koncepciója egy nagy kompromisszumnak az eredménye. Pedig a rendező, Christopher Nolan híres arról, hogy rögeszmésen ragaszkodik néhány filmes berögződéséhez. 2025. december 12. 1:26 Nem az számít, hogy milyen nyelven szólalunk meg, hanem, hogy milyen nyelven gondolkodunk Life&Style Nem az számít, hogy milyen nyelven szólalunk meg, hanem, hogy milyen nyelven gondolkodunk Amikor Hollywood a földönkívüli témához nyúl, a legtöbbször nem mer elrugaszkodni a kistestű, de nagyfejű és nagyszemű humanoid lényektől. Ahogy az ilyen filmek cselekménye sem tartogat több izgalmat annál, mint, hogy ezek a földönkívüliek ártó szándékkal, az emberiség leigázása miatt érkeztek a Földre. Pedig, ahogy Kiss László csillagász is mondja: honnan tudjuk, hogy egy távoli bolygón az intelligens élet nem gondolkodó sziklák formájában van jelen? 2025. december 12. 1:26 Ismét itt a rövidfilmek hosszú napja: 21. Pannonfíling Mozgóképes Találkozó kultúra Ismét itt a rövidfilmek hosszú napja: 21. Pannonfíling Mozgóképes Találkozó Animációs filmek, kisjátékfilmek és dokumentumfilm is szerepel 21. Pannonfíling Mozgóképes Találkozó programjában, amelyet november 22-én, szombaton rendeznek meg Veszprémben, a FOTON Audiovizuális Centrumban. 2025. november 13. 13:06 Nemzetközi fődíjat nyert a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 kisfilmje, a RISE! közélet Nemzetközi fődíjat nyert a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 kisfilmje, a RISE! Az Olaszországban rendezett XV. Overtime Filmfesztiválon Simon Dániel író-rendező és Máhl Kornél operatőr-vágó alkotását négy kontinens húsz országának nevezői közül a legjobbnak ítélte a zsűri!  2025. október 11. 21:18 A Foton ősszel és télen is rangos premiereknek és fesztiváloknak ad otthont kultúra A Foton ősszel és télen is rangos premiereknek és fesztiváloknak ad otthont Veszprém ősszel és télen is a filmművészet központjává válik: Oscar-díjas rendezők új filmjei, nemzetközi fesztiválok és közönségtalálkozók várják a nézőket a veszprémi várban található Foton Audiovizuális Centrumban. A programsorozatot Muraközy Péter, Veszprém alpolgármestere és Németh Rajmund, a Foton filmes programjainak szervezője mutatta be a sajtó képviselőinek. 2025. október 3. 14:17 Mire gondolnak az Agymanók szex közben? kultúra Mire gondolnak az Agymanók szex közben? A Teljesen idegenek rendezője elkészítette a Pixar nagysikerű animációjának felnőttekről szóló változatát. A Túlagyalt randevú egy olasz romkom arról, milyen nehéz ismerkedni érettebb fejjel, amikor az ember már tisztában van vele: a párkapcsolatok nem csak a rózsaszín ködről szólnak. 2025. szeptember 28. 23:07 Nemes Jeles László Árva című filmjét nevezi az Oscar-versenybe Magyarország kultúra Nemes Jeles László Árva című filmjét nevezi az Oscar-versenybe Magyarország Nemes Jeles László legújabb alkotása, az Árva képviseli Magyarországot jövőre a legjobb nemzetközi filmért járó Oscar-díjért folyó versenyben - közölte a Nemzeti Filmintézet pénteken. 2025. szeptember 12. 15:12
1 2 3 4 5 ...
közélet
Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi 742 millió forint értékben hajtott végre beruházásokat a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., a fejlesztést részben állami támogatásból finanszírozták. A beruházás révén a cég jelentős megtakarításra tehet szert, és nagyobb biztonsággal nézhet szembe egy esetleges energetikai válsággal. Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én Mindenki életében van egy korszak, amikor a legfontosabb kincsek a tenyerünkben is elférnek. Ezt az élményt hozza el most nagyban Prevics Attila, a Haszkovó utcai Játék bizományi üzlet vezetője, aki április 4-én nem kevesebb, mint száz LEGO-figurát rejt el Veszprém utcáin, hogy aztán a kalandvágyók egy izgalmas játék keretében megtalálhassák őket. Az egyedülálló, tíz városrészt érintő figuravadászat zseniálisan ötvözi a nosztalgiát az aktív kikapcsolódással, miközben a résztvevők újra felfedezhetik a város ikonikus helyszíneit és helyi vállalkozásait. Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" Szerdán Veszprémbe látogatott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Hrabovszki Lászlóval, a párt helyi képviselőjelöltjével tartott közös utcafórumot a Kossuth utcán. Az eseményen, amelyre az idősebb generáció mellett fiatalok is kíváncsiak voltak, a pártelnök portálunknak beszélt többek közt az április 12-i választások tétjéről, az általuk képviselt baloldali értékekről, valamint a Tisza Párttal való viszonyról is. Ovádi Péter: Új szakaszba lépett a veszprémi mentőállomás ügye Három év előkészítő munka után a megvalósítás irányába mozdult el Veszprém új mentőállomásának projektje – számolt be róla közösségi oldalán Ovádi Péter országgyűlési képviselő. Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. Földet értek Kapu Tibor űrpaprikái Az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor kerülték meg a Földet, visszatértek a nemzetközi űrállomásról a Debreceni Egyetemre (DE) - tájékoztatott az intézmény. 
sport
Palasics és Sipos marad Melsungenben, Bartucz távozik Sipos Adrián és Palasics Kristóf a következő szezonban is a német élvonalbeli MT Melsungen csapatát erősíti, Bartucz László viszont távozik. Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. Vármegyei foci: hétvégén több kiélezett csata várható A VEHIR.HU Veszprém vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban hétvégén rendezik a 17. fordulót, amely több izgalmas mérkőzést is ígér a futball szerelmeseinek. Bajnokok Ligája: Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott. VEHIR-VESC: hétközi siker a Tatabánya ellen Egy hónap után lépett ismét pályára hazai közönség előtt a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata. A Tatabánya elleni bajnokit a vendégek kezdték jobban, ám hamar helyreállt a rend, és a veszprémi hölgykoszorú egyre magabiztosabb előnyt harcolt ki. Szerencsés-Miklai Zsanett és Török Petra jeleskedett pontszerzésben, a hazaiak pedig végül mindössze kilenc pontot engedélyeztek ellenfelüknek az első játszmában. Pontot szerzett a Ferencváros otthonában, közel a címvédéshez a Győr A címvédő és listavezető Győri Audi ETO KC 28-28-as döntetlent játszott a Ferencváros otthonában a női kézilabda NB I szerdai rangadóján. Hosszabbítás után bravúros győzelmet aratott az Insedo Veszprém KK Újabb hazai sikerének örülhetett az Insedo Veszprém KK, amely az NB I/B Piros csoport alapszakaszának 21. fordulójában hosszabbítás után 109-103-ra legyőzte a tabella harmadik helyén álló PVSK Veolia együttesét a Vetési Albert Gimnáziumban. Európa-liga: négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé. Női kézilabda junior-vb: három kontinensről kapott ellenfeleket a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott Lengyelországgal, Tajvannal és Tunéziával került azonos csoportba a Kínában sorra kerülő nyári korosztályos világbajnokság csoportkörének szerdai sorsolásán. RAJT! – csapatversenyre készülnek az iskolások Veszprémben Újabb látványos és élményalapú sporteseménnyel folytatódik a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 program: március 20-án, pénteken a Március 15. utcai sportcsarnok biztosít otthont a „RAJT!” elnevezésű akadály- és váltófutó versenynek, amelyen Veszprém és térségének iskolásai mérhetik össze tudásukat.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.