Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 12. Pongrác
Veszprém
19°C
2024. május 12. Pongrác
Veszprém
19°C

Fejér-B.Á.L. Veszprém

Ennél több kell elől Ennél több kell elől Főként a vártnál gyengébb támadásszövéseiknek tudható be, hogy a Veszprémi KSE nem tudott meglepetést szerezni a kézilabda NB I/B Nyugati csoport nyitányán. 2017. szeptember 17. 10:01 Kézilabda: A hátország is megkezdi szereplését Kézilabda: A hátország is megkezdi szereplését A Telekom U20-as együttese a Veszprémi KSE-vel karöltve az NB I/B-ben lép pályára, női kézilabdacsapatunk pedig a harmadik vonalban kezdi meg szereplését. 2017. szeptember 14. 21:05 Már várják a rajtot Már várják a rajtot Miközben a felkészülés során elvégzett munka bizakodásra ad okot, most élesben derül ki, hogy a Veszprémi Kézilabda Kft. mit ér a másodosztályban. Az évadnyitó mindazonáltal nem lesz könnyű, szeptember 16-án (szombat, 18 óra) a PLER-Budapest otthonában. 2017. szeptember 13. 20:22 Van benne fantázia Van benne fantázia Bár nem az az ígérgetős típus, a Mol-Pick Szegedtől érkezett Haszilló Gergő – az elmondása szerint – mégis minden erejével és tudásával azon lesz, hogy a közelgő másodosztályú bajnokság élmezőnyébe „repítse” az új kenyéradóját, a Veszprémi Kézilabda Kft.-t. 2017. szeptember 4. 18:32 Finnországban folytatja a veszprémi kézis Finnországban folytatja a veszprémi kézis Mivel megtisztelő ajánlatot kapott, a Veszprémi Kézilabda Kft. nem gördített akadályt Vasvári Géza távozása elé, a 25 éves beálló ilyenformán kipróbálhatja a légióslétet: eztán Finnországban, az Atlas Vantaa csapatában és az északi ország bajnokságában próbál – munka mellett – bizonyítani. 2017. augusztus 28. 19:29 Kezd összeállni a kép Kezd összeállni a kép Minden jel arra mutat, hogy az „évnyitóra” összeérhet a most a csapatépítéssel „bíbelődő” Veszprémi Kézilabda Kft.; a már négy tesztmérkőzést vívott együttes augusztus 25-én és 26-án (péntek és szombat) felkészülési tornát rendez a Március 15. utcai teremben. 2017. augusztus 22. 19:30 Remek közösség formálódik Remek közösség formálódik A Veszprémi Kézilabda Kft. sportolói a zajló szlovéniai edzőtáborukban arra törekednek, azért iparkodnak, hogy az aktuális gárdájuk erősebb legyen, mint amelyik az előző másodosztályú ligát befejezte. Az új szakvezetőjük elégedett az eddig elvégzett munkával. 2017. augusztus 11. 9:51 A Liga Kupában is indul a Veszprémi KSE A Liga Kupában is indul a Veszprémi KSE Veszprémi csapattal bővül a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) által második alkalommal kiírt Liga Kupa. 2017. augusztus 3. 21:12 Teljesített célok, bravúrosan beszálló fiatalok Teljesített célok, bravúrosan beszálló fiatalok Új játékosok mellett új edző is érkezik a másodosztályú kézilabda-bajnokság tizedik helyén záró Veszprémi KSE-hez, amely – fiatal játékosaival – a következő idényben is bennmaradást tűzi ki célul. 2017. június 24. 7:40 Így alakul át a másodosztályú kézibajnokság Így alakul át a másodosztályú kézibajnokság Több lépcsőben alakítják át a honi kézilabdázás második vonalát: a férfiaknál már idén megszűnnek az U23-as csapatok, a 2019/20-as szezontól pedig egycsoportos bajnokság váltja a jelenlegi lebonyolítási rendszert. 2017. június 14. 8:47 Győzelemmel zárt a Veszprémi KSE Győzelemmel zárt a Veszprémi KSE Pásztor István legénysége tét nélküli mérkőzésen győzte le a vendég Nemzeti Kézilabda Akadémiát az NB I/B záró fordulójában. 2017. május 21. 19:34 Remek utolsó húsz perc Remek utolsó húsz perc Az utolsó húsz perc kiemelkedő védekező munkájának, s Andorka bravúrjainak köszönhetően ötgólos hátrányból is fel tudott állni a VKSE, amely végül két góllal múlta felül a vendég Balatonfüredi KSE U23-as csapatát. 2017. május 13. 13:09 A Telekom U23 nyerte a városi derbit A Telekom U23 nyerte a városi derbit A sok hibával játszó Veszprémi KSE rögtön az elején hétgólos hátrányba került, s bár többször is visszakapaszkodtak a mérkőzésbe, végül megérdemelten tartotta otthon a pontokat a Szita vezette Telekom U23. 2017. április 29. 17:39 Tombor vs. Pásztor Tombor vs. Pásztor Szombaton 15 órától veszprémi derbit rendeznek a másodosztályú kézilabda-bajnokságban: a Telekom Veszprém U23-as csapata a Tüzér utcai sportcsarnokban fogadja a Veszprémi KSE-t. 2017. április 27. 18:23
... 27 28 29 30 31 ...
közélet
Kéz a kézben az Egry Úti Óvodában Az Egyetemvárosban található Veszprémi Egry Úti Óvodában nyílt családi napot tartottak azoknak, akik még nem látták belülről az intézményt. A kicsiket és nagyokat egyaránt izgalmas programokkal várták egész péntek délután.   Sarki fény festette színesre a veszprémi égboltot Láványos égi jelenség volt látható pénteken este és szombaton hajnalban Veszprémből is. A következő időszakban még várható újabb sarki fény. A szociális terület jó gyakorlatait méltatta Gerstmár Ferenc A szociális területen jól működő gyakorlatokról számolt be pénteki sajtótájékoztatóján Gerstmár Ferenc önkormányzati képviselő.  A testet és a pszichét is edzik Pribék István tréningjei A testet edzi, a pszichét megnyutatja az az edzésforma, amit Pribék István, veszprémi személyi edző kínál, ráadásul mostantól új helyszínen, az Ibolya utcai Énidő életmód- és sportközpontban. Gyurcsány Ferenc: Veszprém nem gyarapodott Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke is megpróbált fogást találni Porga Gyula polgármesteren, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A volt miniszterelnök csütörtökön látogatott el Veszprémbe, hogy részt vegyen a baloldali pártok által szervezett Európa-napon a Kálvin parkban. Időpontfoglalási funkcióval bővül nyáron az EgészségAblak a Időpontfoglalási funkcióval bővül nyáron az EgészségAblak - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a köztévében. Vihar az ellenzéknél - kié pontosan a Híd a városért? Ha bárki beírja a Google keresőjébe a „híd a városért” kifejezést, akkor kiad egy politikai oldalt komplett választási programmal, a jelöltek bemutatkozásával. Ez persze nem meglepő, hiszen Veszprémben az egyesült ellenzéki pártok – MSZP, DK, Momentum, Párbeszéd-Zöldek – pont egy ilyen nevű civil egyesülettel közösen állítottak listát és kampányolnak. Igen ám, de az említett honlapon egyáltalán nem ezek a pártpolitikusok jelennek meg, hanem egy másik veszprémi civil formáció, az Adamecz Zoltán nevével fémjelzett Együtt Veszprémért csapat tagjai. Cikkünkben utánajártunk, hogy pontosan mi lehet a hátterében a választók összezavarására is alkalmas helyzetnek. A harctéri életmentést gyakorolták A NATO tagállamok és partnerországaik közül harminchárom nemzet mintegy 1600 fővel vett részt a gördülékeny többnemzeti katona-egészségügyi feladatvégrehajtás, illetve az egészségügyi területen való interoperabilitás érdekében rendezett Vigorous Warrior gyakorlaton Bakonykútiban. A fiatalok is szívesen adnak borravalót, de már nem készpénzben Továbbra is népszerű a borravaló intézménye Magyarországon, bár a fiatalabbak már jobban meggondolják, mennyivel adjanak többet a szolgáltatásokért - ismerteti felmérése alapján a Hellopay fizetési rendszereket üzemeltető társaság az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében. A történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
sport
Háromgólos vereséget szenvedett a Veszprém, Pető Tamás mérhetetlenül csalódott A házigazda Practical VSC 3-0-s vereséget szenvedett a fővárosi III. Kerület ellen a férfi labdarúgó NB III vasárnapi rangadóján. Pető Tamás címvédő együttese visszacsúszott a tabella negyedik pozíciójába: a veszprémiek két fordulóval az idényzárás előtt négypontos hátrányba kerültek a listavezető Tatabányával szemben. Férfi kézilabda vb-selejtező: A magyar válogatott kettős győzelemmel jutott ki a tornára! Az olimpiai kvótás magyar férfi kézilabda-válogatott kettős győzelemmel jutott ki a jövő évi világbajnokságra, mivel 36-23-ra nyert Litvánia ellen a selejtező vasárnapi visszavágóján, Veszprémben. Ezüstérmes a Magyar Kupában az 1. FC Veszprém A férfi futsal Magyar Kupa vasárnapi döntőjében a Veszprém egy félidőn keresztül tudta tartani a lépést a Haladással, a második felvonásban aztán érvényesítette a papírformát a címvédő, amely 3-0-s sikerével aranyérmes lett. Ismét egyetlen góllal maradt alul a VPSE A házigazda Veszprém Pannon SE 24-23-ra kikapott a Büki TK-tól a női kézilabda NB II felsőházi rájátszásának szombat délutáni rangadóján. A győri rangadón szakadt meg az FTC veretlensége A címvédő Győr házigazdaként 32-30-ra legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda NB I szombati rangadóján. Döntős a futsal Magyar Kupában a Veszprém Félidei döntetlen után 5-1-re legyőzte a Maglódot a Veszprém a férfi futsal Magyar Kupa szombati, budapesti elődöntőjében. Fehér Zsolt együttese a címvédő Haladással találkozik a vasárnap délutáni (kezdés: 16.30) fináléban. Utolsó másodpercben lőtt góllal nyert a Fejér-B.Á.L. Veszprém U21 A házigazda Fejér-B.Á.L. Veszprém U21 végletekig kiélezett párharc után 28-27-re múlta felül a Ceglédi KK-t a férfi kézilabda NB I/B péntek esti találkozóján. Férfi kézilabda NB I: edzőváltás Csurgón Baranyai Norbert a szezon végén távozik a Csurgói KK élvonalbeli férfi kézilabdacsapatának vezetőedzői posztjáról. A szünetben még vezetett, de kikapott Egerben a Fejér-B.Á.L. Veszprém A bennmaradásért küzdő vendéglátó Eger nagy csatában legyőzte a már biztosan kieső Fejér-B.Á.L. Veszprém együttesét az első osztályú férfi kézilabda-bajnokság pénteki találkozóján. VEDAC-sikerek Gödöllőn Honti Marcell és Szemán Kitti is ob-ezüstöt szerzett, remek VEDAC-os eredmények születtek a gödöllői toplista versenyen is.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.