Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 6. Ivett
Veszprém
19°C
2024. május 6. Ivett
Veszprém
19°C

Kézilabda: A hátország is megkezdi szereplését

2017. szeptember 14. 21:05 // Forrás: MTI
A Telekom U20-as együttese a Veszprémi KSE-vel karöltve az NB I/B-ben lép pályára, női kézilabdacsapatunk pedig a harmadik vonalban kezdi meg szereplését.

Szombaton mindkét veszprémi gárda megkezdi szereplését az átszervezés alatt álló másodosztályú férfi kézilabda bajnokságban. A Magyar Kézilabda Szövetség nemrégiben a második vonal színvonalának emelése mellett tette le voksát. Az élvonalbeli csapatok utánpótláscsapatait érintette a legérzékenyebben a döntés, melynek értelmében a korábbi U23-as korosztályt U20-asra fiatalították. A kieső helyek száma is megnőtt a 14 csapatos Nyugati-csoportban, mivel lépcsőzetes ütemben, a 2019/20-as idényre bevezetik az országos NB I/B-s sorozatot.

Az előző kiírás negyedik helyezettjétől, a „kis Telekomtól” meghatározó játékosok köszöntek el: Szita Zoltán kölcsönszerződéssel Balatonfüreden folytatja, Gyene Norbert Orosházára távozott, Szeitl Erik és Tóth Attila pedig Csurgóra igazolt. A szakvezetésbe egy korábbi veszprémi ikont, Gulyás Istvánt sikerült visszacsábítani. A Tombor Csaba–Gulyás István edzőpárosra tehát komoly feladat vár a Telekom U20-nál. A gárda reális célkitűzése a középmezőny elérése lehet.

A Veszprémi KSE a tizedik helyen fejezte be az előző kiírást. Pásztor István vezetőedző helyét Vágó Attila vette át, aki új kerettel vághat neki a szezonnak. A VKSE trénre az első hat hely valamelyikére várja alakulatát.

Mindkét fél idegenben, szombaton 18:00-kor lép pályára. A Telekom U20 az előző kiírás bronzérmeséhez, a PLER-Budapesthez utazik,Vágó Attilék pedig Százhalombattán szerepelnek.

A királynék városának NB II-es női kézilabdacsapata kilépett a Veszprémi Egyetemi Sport Club kötelékeiből, s Veszprém Pannon SE néven, önálló egyesületként folytatja szereplését. A szakítás nem teljes az Egyetem és az új klub között, ahol továbbra is fiatal középiskolások, egyetemisták alkotják Erdélyi Tamás vezetőedző játékoskeretét. A tét a női mezőnyben is nőtt az MKSZ átszervezése miatt, a veszprémiek célkitűzése az élmezőny megközelítése a harmadosztályban. A Veszprém Pannon SE szintén idegenben, Mosonszolnokon indítja a bajnokságot (szombat 18:00).

Zatkalik Dániel
Női kézilabda NB II B-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Győri ETO KC U21 9 9 0 0 304 228 76 18
2. Büki TK Bükfürdő 9 5 2 2 307 264 43 12
3. Alba Fehérvár KC U21 9 5 1 3 275 285 -10 11
4. Red Velvet KC Budapest 8 4 1 3 205 211 -6 9
5. Szentendrei NKE 8 3 1 4 239 232 7 7
6. Veszpém Pannon SE 9 3 0 6 250 258 -8 6
7. Sárvárfürdő Kinizsi SE 8 2 1 5 212 255 -43 5
8. VKL SE Győr 8 0 0 8 221 280 -59 0
Utolsó módosítás: 2024. április 20. 19:03
Női kézilabda NB II, felsőházi rájátszás, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Győri ETO KC U21 10 10 0 0 343 259 84 20
2. Büki TK Bükfürdő 9 5 2 2 307 264 43 12
3. Alba Fehérvár KC U21 10 5 1 4 306 324 -18 11
4. Red Velvet KC Budapest 9 4 1 4 227 238 -11 9
5. Veszpém Pannon SE 10 4 0 6 290 288 2 8
6. Szentendrei NKE 9 3 1 5 267 261 6 7
7. Sárvárfürdő Kinizsi SE 9 3 1 5 239 277 -38 7
8. VKL SE Győr 10 1 0 9 280 348 -68 2
Utolsó módosítás: 2024. április 28. 9:58
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 24 24 0 0 974 649 325 48
2. OTP Bank-Pick Szeged 24 21 0 3 872 693 179 42
3. MOL Tatabánya KC 24 15 2 7 746 695 51 32
4. FTC-Green Collect 24 13 4 7 765 723 42 30
5. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 24 11 3 10 713 733 -20 25
6. Csurgói KK 23 11 2 10 650 665 -15 24
7. CYEB-Budakalász 24 11 2 11 686 709 -23 24
8. Dabas KC 24 11 1 12 662 696 -34 23
9. Balatonfüredi KSE 24 10 1 13 633 668 -35 21
10. Carbonex-Komló 24 8 0 16 636 695 -59 16
11. HSA NEKA 24 7 2 15 645 705 -60 16
12. PLER-Budapest 23 6 2 15 618 707 -89 14
13. QHB Eger 23 6 1 16 587 715 -128 13
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 23 2 0 21 623 757 -134 4
Utolsó módosítás: 2024. április 28. 10:00
Események
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
ÓKSI KKFT-Bicske
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Budapest, Kerék u. Ált. Isk. spcs.
Eredmény
20-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. november 18. 18:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Red Velvet KC Budapest
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. november 19. 16:00
Helyszín
Budapest, Angyalföldi Sportközpont
Eredmény
31-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
23-34
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszpém Pannon SE
Vendég
Szentendrei NKE
Időpont
2023. december 2. 15:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Csömör SK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 5. 18:30
Helyszín
Csömör
Eredmény
26-35
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Vasas SC U21
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. december 9. 11:00
Helyszín
Budapest, Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok
Eredmény
27-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
24-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. január 12. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
36-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
29-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. február 10. 19:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Tatai AC
Időpont
2024. február 17. 14:30
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
34-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Gárdony-Pázmánd NKK U21
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. február 24. 15:00
Helyszín
Gárdony, Gárdonyi Géza Ált. Isk. Sportcsarnok
Eredmény
19-44
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. február 24. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
42-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2024. március 2. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
32-41
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Alba Fehérvár KC U21
Időpont
2024. március 9. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
26-24
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Sárvárfürdő Kinizsi SE
Időpont
2024. március 23. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
29-21
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
29-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
30-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 6. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Büki TK Bükfürdő
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. április 13. 16:00
Helyszín
Bük, Városi Sportcsarnok
Eredmény
29-26
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Győri ETO KC U21
Időpont
2024. április 20. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. április 20. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
29-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Időpont
2024. április 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
23-23
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
VKL SE Győr
Időpont
2024. április 27. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
40-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-34
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Sárvárfürdő Kinizsi SE
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. május 4. 15:00
Helyszín
Sárvár Aréna
Eredmény
24-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
35-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. május 10. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Büki TK Bükfürdő
Időpont
2024. május 11. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Győri ETO KC U21
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. május 18. 11:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
VKL SE Győr
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. május 25. 17:00
Helyszín
Ikrény, Kulturális és Sportközpont
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.