Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A testet és a pszichét is edzik Pribék István tréningjei

2024. május 11. 7:26
A testet edzi, a pszichét megnyutatja az az edzésforma, amit Pribék István, veszprémi személyi edző kínál, ráadásul mostantól új helyszínen, az Ibolya utcai Énidő életmód- és sportközpontban.

Pribék István, aki szerkesztőségünk által kiadott magazinnak, a Life&Style-nak is rendszeres vendégírója 2011 óta vezet edzéseket, kezdetben még csak heti pár alkalommal, ma viszont már több csoporttal dolgozik együtt trénerként. A személyi és csoportos edzések mellett ő honosította meg azt a hidegtárpiát is Veszprémben, ami egyre nagyobb követőtáborral, ők a Balatoni jegesmedvék közössége.

A mostani edzőterem, ahová Pribék István költözött már a negyedik a sorban. Ő maga 2011 óta kezdett bele a személyi edzésekbe, sokáig polgári munkája mellett csinálta ezeket, de vízválasztó az a 2017-es élmény volt neki, amikor megmászta a Kilimandzsárót. Utána otthagyta informatikusi pályát és kizárólag az edzésekkel kezdett foglalkozni.

Most pedig sikerült beköltözni újonnan az Énidő életmód- és sportközpontba, ahol egy 70 négyzetméteres teremben folytatódnak az edzések a jövőben, valamint az udvaron több dézsában a már említett hidegterápiát is lehet gyakorolni.

Erről a portálunknak így nyilatkozott Pribék István: „Manapság az embereket mindenhonnan csak a stressz éri. A hidegterápia abban tud segíteni, hogy ettől a stressztől megszabaduljunk. Amikor a hideg, jeges vízbe elmerül az ember, akkor csak az itt és most van. Jobban tud kapcsolódni önmagához és a természethez. A kutatások pedig azt bizonyítják, hogy a lelki megnyugvás mellett gyulladáscsökkentő hatása is van ezeknek a fürdőknek. Aki egy ilyen hidegfürdőt megcsinál, aznap sokkal jobban alszik, stresszmentesen. Az élsportolók is rendszeresen alkalmazzák, hiszen élesebb lesz a tudat, jobb a koncentrációs képesség. Boldogsághormont ad és endorfint szabadít fel.”

A hidegterápia során egy dézsát fagypont körüli hőmérsékletű jeges vízzel töltenek meg, amibe egyszerűen bele kell merülni. Pribék István elárulta, hogy a kezdőket hosszasan felkészíti főleg légzéstechnikával a mártózás előtt, ők néhány percet töltenek a vízben, a gyakorlottak viszont akár 10-15 percig is élvezhetik ezt.

Az új edzőterem megnyitóján ott volt Ovádi Péter, országgyűlési képviselő is, akinek régi ismerőse Pribék István, sőt azt is elárulta, hogy egy alkalommal már ő is kipróbálta a Balatoni jegesmedvék közösségével, hogy milyen megmártózni a 12 fokos Balatonban.

Ovádi köszöntőjében méltatta Pribék István társadalmi szerepvállalását és közösségépítő tevékenységét, hiszen csapatával már több alkalommal álltak jótékony célok mellé is, többek közt állatmenhelyeknek is gyűjtöttek adományokat.

Hajas Bálint
Kovács Bálint
további cikkek
8 étel, ami szép csendben tönkreteszi az egészségedet életmód 8 étel, ami szép csendben tönkreteszi az egészségedet Az élelmiszeripar kényelmesebbé tette az életünket: elég csak levenni valamit a polcról, bedobni a mikróba, és már kész is a vacsora. Csakhogy ennek a kényelemnek komoly ára van. A feldolgozott élelmiszerek tele vannak tartósítószerekkel, cukorral, mesterséges ízfokozókkal és más adalékokkal, amelyek hosszú távon komoly egészségügyi problémákat okozhatnak. tegnap 19:56 A hormonok tánca: mi történik a testedben szex közben? életmód A hormonok tánca: mi történik a testedben szex közben? A szexuális együttlét amellett, hogy fizikai élmény, bonyolult hormonális folyamatok sora is, amely hatással van az érzelmekre, a kötődésre és az általános egészségi állapotra. Az orgazmus és az intimitás során felszabaduló hormonok befolyásolják a stressz-szintet, az immunrendszert, a szív- és érrendszeri állapotot, valamint a párkapcsolati dinamikát.  2025. március 17. 11:43 Az egyre népszerűbb dubai csokival érdemes óvastosnak lenni! életmód Az egyre népszerűbb dubai csokival érdemes óvastosnak lenni! ​A német élelmiszer-ellenőrző hatóságok riasztó eredményeket tettek közzé a dubaji csokoládék vizsgálata után. Az Észak-Rajna–Vesztfáliában tesztelt, Törökországból, az Egyesült Arab Emírségekből és Jordániából származó minták 96%-a nem felelt meg az előírásoknak. A német gyártású dubaji csokoládék sem szerepeltek sokkal jobban: 38%-uk megbukott a teszteken, és egy düsseldorfi vizsgálat kimutatta, hogy a tíz tesztelt termékből kettő magas penészméregszintet tartalmazott. 2025. március 17. 11:42 Mennyi alvásra van szüksége a gyerekeknek, és miért olyan fontos? életmód Mennyi alvásra van szüksége a gyerekeknek, és miért olyan fontos? A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás kulcsfontosságú a gyermekek egészséges fejlődése szempontjából. A modern életmód azonban gyakran nem támogatja az alvásigény kielégítését, ami hosszú távú negatív következményekkel járhat. Tudományos kutatások szerint a megfelelő alvás segíti a növekedést, támogatja az agyi fejlődést, és jelentős hatással van az immunrendszerre és a mentális egészségre is. 2025. március 13. 15:59

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.