Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Európa Ifjúsági Fővárosa 2024

Hozzá kell szoktatni a fiatalokat, hogy számít a véleményük Hozzá kell szoktatni a fiatalokat, hogy számít a véleményük Az Európa Ifjúsági Fővárosa cím kihirdetése óta először volt alkalma összeülni a pályázatot összeállító csapatnak, hogy immár az eredmény fejében megosszák tapasztalataikat, illetve elgondolkodjanak a folytatásról. Abban ugyanis kétségtelenül egyetértenek a felek, hogy a megálmodott projektek egy részét mindenképpen érdemes megvalósítani. 2022. február 4. 4:00 A veszprémi Európa Ifjúsági Főváros projekt nem vész el, csak átalakul fiatalok A veszprémi Európa Ifjúsági Főváros projekt nem vész el, csak átalakul Több, mint egy év előkészítő munka után a múlt héten prezentálta a veszprémi csapat Brüsszelben az Európa Ifjúsági Fővárosa 2024 címről döntő zsűri előtt a koncepcióját. A végeredmény kihirdetésénél végül nem Veszprém, hanem Gent városa örülhetett, de a veszprémi ifjúságfejlesztési koncepciót sem fogják széttépni. Hegedűs Barbara, alpolgármestert, a veszprémi csapat vezetőjét kérdeztük a tanulságokról és a projekt jövőjéről. 2021. november 23. 21:18 Gent nyerte Európa Ifjúsági Fővárosa 2024 címet, Veszprém ezúttal alulmaradt a megmérettetésben Európa Ifjúsági Fővárosa 2024 Gent nyerte Európa Ifjúsági Fővárosa 2024 címet, Veszprém ezúttal alulmaradt a megmérettetésben Csütörtök délután az Európai Ifjúsági Fórum (European Youth Forum) által kijelölt nemzetközi zsűri Gent városát tartotta érdemesnek, hogy 2024-ben Európa Ifjúsági Fővárosa legyen, így Veszprém ebben a versenyben alulmaradt európai riválisaival szemben. 2021. november 18. 16:00 Ma eldől, hogy Veszprém lesz-e 2024-ben Európa ifjúsági fővárosa Európa Ifjúsági Fővárosa 2024 Ma eldől, hogy Veszprém lesz-e 2024-ben Európa ifjúsági fővárosa A veszprémi delegáció már Brüsszelben van, ahol várhatóan ma délután kihirdetik, hogy melyik város viselheti 2024-ben az Európa Ifjúsági Fővárosa címet. 2021. november 18. 9:57 Csapatmunka városvezetőként és családanyaként Csapatmunka városvezetőként és családanyaként 30 évesen lett alpolgármester Veszprémben, ráadásul egyből a nagyobb városi fejlesztésekkel együtt járó felelősséget is megkapta. Hegedűs Barbara városvezetői feladatai mellett két kisgyermeket is nevel, miközben időnként Brüsszelben van jelenése hivatalos megbízatásából. Az Európa Ifjúsági Fővárosa projektről, a brüsszeli döntéshozatalról és a dolgozó anya szerepéről is beszélgettünk. 2021. szeptember 8. 16:00 Fiatalok tanácskoztak arról, mi számít részvételnek és mikor beszélhetünk döntésről Európa Ifjúsági Fővárosa 2024 Fiatalok tanácskoztak arról, mi számít részvételnek és mikor beszélhetünk döntésről Folytatódott az előkészítése annak a veszprémi projektnek, amely az Európa Ifjúsági Fővárosa 2024 címet célozta meg. Szerda délután a fiatalokból összeállt kerekasztal a döntéshozatali részvétel kérdéskörét vitatta meg. 2021. augusztus 12. 13:00 Az ifjúság európai fővárosává válhat Veszprém 2024-ben fiatalok Az ifjúság európai fővárosává válhat Veszprém 2024-ben Kisjenő, Gent, és Lviv mellett Veszprém is bejutott a második fordulóba az Európa Ifjúsági Fővárosa 2024 pályázaton. A projekttel jobban bevonnák a helyi fiatalokat a döntéshozatalba. 2021. március 18. 15:57
közélet
V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben A veszprémi közösségi közlekedés tavalyi éve az optimalizációról és a digitalizációról szólt: miközben a járatkimaradások száma továbbra is minimális maradt, a jelképes összegű diákbérlet eladásai átlépték a százezres álomhatárt. Nem látták meg az árnyékukat a veszprémi medvék, jön a jó idő A kisiskolások izgatottan várták, amikor kinyílt a Veszprémi Állatkertben a medvék búvóhelyének ajtaja, hogy az állatok vajon kimerészkednek-e a hűvös időjárásba, vagy bent maradnak. Végül a két fekete medve kijött, ezzel a népi hagyomány szerint jelezték, hogy hamarosan beköszönt a jó idő. Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) A 2025-ös jövedelmeidről 2026. május 20-ig kell beadnod az SZJA-bevallást. A NAV 2026. március 15-től elkészíti és megmutatja az adóbevallási tervezetet az eSZJA felületen. A tervezet sok adatot tartalmaz, DE NEM LÁT MINDENT. Ha volt lakáskiadásod, ingatlaneladásod, befektetésed, kriptód, vagy utólag érvényesítenél kedvezményt, akkor ezeket neked kell beírni a bevállásba! Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben. Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! Sebestyén Józseffel, a Veszprémi Érseki Főiskola rektorával, a főiskola új képzési, társadalmi irányvonaláról és a február 15-i jelentkezési határidőről beszélgetettünk. Az intézmény 2025-től a szociális és egészségügyi területeken indított képzéseket, kiszélesítve ezzel a hallgatók számára elérhető lehetőségeket. A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben Egész napos futballprogrammal telt meg a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok, ahol a 40+ korosztály számára rendeztek öregfiúk teremfoci tornát. A kilenccsapatos viadal nemcsak a gólokról és az eredményekről szólt, hanem arról a játékörömről és közösségi élményről is, amely évtizedek óta összeköti a labdarúgás szerelmeseit. Mintegy 170 párt indulhat a 2026-os országgyűlési választáson Körülbelül 170 párt indulhat a 2026. április 12-ére kitűzött országgyűlési képviselő-választáson – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az MTI megkeresésére. Négy évvel ezelőtt még 267 jogerősen bejegyzett párt szerepelt a nyilvántartásban. A magyar társadalom határozott többsége elutasítja a sorkatonaság visszaállítását A magyarok több mint kétharmada ellenzi a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését – derül ki a Nézőpont Intézetlegfrissebb, reprezentatív közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a választókorú lakosság 71 százaléka nem támogatná a sorkatonaság visszaállítását, miközben mindössze a megkérdezettek egynegyede értene egyet az intézkedéssel. A veszprémi futsalosok motiválták a hajmáskéri fiatalokat A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat keretében zajló tizenkét állomásos egészségügyi roadshow a héten Hajmáskérre is megérkezett. A szűrővizsgálatok mellett a lelki egészség és a motiváció is főszerepet kapott azzal, hogy a Vehir.hu Futsal Veszprém két kiválósága, Spandler Mátyás és a rutinos válogatott klasszis, Dróth Zoltán beszélgetett a helyi diákokkal sikerről, kitartásról és a mozgás öröméről.
sport
Australian Open: Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel a tornán keresett pénzét Egy nappal az ausztrál nyílt teniszbajnokságon elveszített döntője után Novak Djokovics bejelentette: a Grand Slam-versenyen keresett pénzét rákbetegek támogatására ajánlja fel. Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is a legjobb ötven között található a teniszezők férfi világranglistáján, közülük az előkelőbb helyen álló Marozsán a 46. Hosszabbított egyiptomi beállójával a One Veszprém A férfi kézilabda NB I-ben címvédő One Veszprém szerződést hosszabbított egyiptomi beállójával, Ahmed Adellel. Schmidt Ádám: a sportnak mint kiemelt stratégiai ágazatnak meg kell maradnia A sport 2010 óta kiemelt stratégiai ágazat Magyarországon, és fontos, hogy ez a jövőben is így maradjon - hangsúlyozta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár hétfőn a Nemzeti Sportrádióban. Milánó 2026: két hermelin, Tina és Milo a kabalafigura Két hermelin, Tina és Milo lesz a milánói-cortinai téli olimpia és paralimpia kabalafigurája. Nyolcat lőttek a veszprémi női futsalosok Könnyed győzelmet aratott a VESC női futsalcsapata a sereghajtó Csepel otthonában az NB II nyugati csoportjának 10. fordulójában. Varga Barnabás első görögországi gólja döntetlent ért az AEK Athénnak Varga Barnabás vasárnap, az Olimpiakosz elleni rangadón megszerezte első gólját az AEK Athén színeiben, mely végül 1-1-es döntetlennel zárta a görög labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának rangadóját. Férfi kézilabda Eb: Dánia legyőzte Németországot a döntőben A társházigazda Dánia 34-27-re legyőzte Németországot a férfi kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi döntőjében, vasárnap Herningben. Férfi kézilabda NB I/B: az FTC otthonában nyert a Veszprém Az éllovas Veszprém Handball Academy U21 négy góllal nyert a Ferencváros U21-es legénysége ellen a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi találkozóján. A sereghajtó Veszprémi Kézilabda KFT szombaton hazai környezetben maradt alul a Mezőkövesd vendéglátójaként. Egypontos vereséget szenvedett a Veszprém KK Nagy csatában, egyetlen ponttal alulmaradt a DEAC U23-as csapatának otthonában az Insedo Veszprém KK a férfi kosárlabda NB I/B piros csoportjában, vasárnap.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.