Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

egyéb

VMeteo: marad a szürkeség Kedden is tartja magát a borongós idő, említésre méltó csapadék nélkül. 2015. december 8. 8:36 VMeteo: Nem kell erőltetni a távolba nézést Hétfőn köd, illetve megemelkedett ködfelhőzet határozza meg az időjárást, jelentéktelen ködszitálással. 2015. december 7. 9:06 VMeteo: Köd és szürkeség Vasárnap napközben borult, ködös idő a legvalószínűbb, de lehetnek szakadások a ködfelhőzeten, ekkor 5°C fölé is melegedhet a levegő. 2015. december 6. 11:05 VMeteo: Frontoktól távol Szombat reggelre megnyílt felettünk a magasköd, napközben pár órás napsütésre is van esély. 2015. december 5. 10:02 Átszervezik a hazai magasépítési piac egyik ikonikus vállalatát Jóval a rendszerváltás előtti gyökerekkel rendelkező Magyar Építő Zrt. Tolnay Tibor vezetésével az elmúlt évben elérte működésének a legjobb évét, aminek az eredménye alapján 2014-ben közel 10 milliárd forintos bevétel mellett, 1,4 milliárd forintos üzleti eredményt produkált. Mint általában az utódlási problémával küzdő hazai vállalakozások jelentős számánál a Magyar Építő Zrt. esetében is joggal merült fel az értékesítés lehetősége, így miután a cég részvényeire a legjobb ajánlatot a Duna Csoport érdekeltségében működő Körösaszfalt Zrt tette, így az ügylet 2015- júniusában létrejött. A vétellel a Duna Csoport magasépítési üzletágának a fejlődését vizionálta a hazai építőipari piac. 2015. december 4. 13:21 Átalakulóban az építőipari generál-kivitelezői ágazat – máris eladásra kínálták a svájci Tief Terra Kft-t 2015. december 4. 9:21 VMeteo: Őszies hangulat Pénteken délelőtt még a köd lesz az uralkodó, később javulnak a látási viszonyok, kevés napsütésre is van esély. 2015. december 4. 9:20 VMeteo: Gyakran borongós idő Csütörtökön a magasban enyhébb levegő érkezik fölénk, az alacsonyabb légrétegben azonban megrekedt a nedves levegő, ami zárt alacsony szintű felhőzetet eredményez. 2015. december 3. 10:56 Országos döntőben a veszprémi táncosok Országos döntőben a veszprémi táncosok A KID Rock and Roll SE táncosai november 28-án a Pécsen rendezett magyar bajnokságon szerepeltek. 2015. december 2. 20:26 VMeteo: Távolodó melegfront Szerdán eleinte borult lesz az ég, délután azonban csökkenni kezd a felhőzet, említésre méltó csapadék nélkül. 2015. december 2. 9:26 Elkezdődött a madáretetési szezon Magyarországon több mint száz éve december elején indul el az önkéntes madáretetési mozgalom, amelynek lényege, hogy az országban maradó, valamint Európa és Ázsia északi térségeiből telelni ide érkező énekesmadarak élelemszerzését a lakosság megkönnyítse. 2015. december 1. 15:56 Képviselői fogadóóra (Strenner Zoltán) Dr. Strenner Zoltán, az 5. sz. választókerület önkormányzatai képviselője fogadó órát tart december 7-én, hétfőn 17.00 órakor az EKMK Március 15. úti könyvtárában. 2015. december 1. 11:49 VMeteo: Csak a naptár szerint jött meg a tél Kedden egy hullámzó frontrendszernek köszönhetően többnyire borult marad az ég felettünk, napközben említésre méltó csapadék nélkül, azonban az esti, éjszakai órákban többször elered majd az eső. 2015. december 1. 9:46 Középpontban az egészség Elkészült Az „Egészségesebb egészségügyért” fejlesztési program. 2015. november 30. 13:07
... 40 41 42 43 44 ...
közélet
„Otthon és nyaraló”, avagy stratégiai víziók és rekorddöntő számok a régió turisztikai évadnyitóján Veszprém adott otthont kedden a régió turisztikai évadnyitójának, ahol a szakma krémje az Európa Sportrégiója 2026 címhez kapcsolódva tekintett a jövőbe. Míg Navracsics Tibor a Balaton társadalmi és gazdasági kettősségére, valamint az infrastrukturális kihívásokra helyezte a hangsúlyt, addig az MTÜ vezérigazgatója rekordokat döntő 2025-ös évről és új, célzott támogatásokról számolt be. Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonalon Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonal 150 méteres szakaszán - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója kedden Facebook-oldalán. Spanyolország megtiltaná a 16 éven alattiak hozzáférését a közösségi médiához Spanyolország megtiltaná a 16 év alattiak hozzáférését a közösségi médiához, és további intézkedéseket tervez a biztonságos, demokratikus, alapvető jogokat tiszteletben tartó digitális környezet garantálására - jelentette be a spanyol kormányfő Dubajban, a kormányközi világtalálkozó (WGS) keddi plenáris ülésén. Csaknem háromszoros túljelentkezés az első, diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogramra Lezárult a jelentkezési időszak Magyarország első, diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogramjára, amelyet a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány indított el Ovádi Péter, állatvédelemért felelős kormánybiztos szakmai támogatásával.  V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben A veszprémi közösségi közlekedés tavalyi éve az optimalizációról és a digitalizációról szólt: miközben a járatkimaradások száma továbbra is minimális maradt, a jelképes összegű diákbérlet eladásai átlépték a százezres álomhatárt. Nem látták meg az árnyékukat a veszprémi medvék, jön a jó idő A kisiskolások izgatottan várták, amikor kinyílt a Veszprémi Állatkertben a medvék búvóhelyének ajtaja, hogy az állatok vajon kimerészkednek-e a hűvös időjárásba, vagy bent maradnak. Végül a két fekete medve kijött, ezzel a népi hagyomány szerint jelezték, hogy hamarosan beköszönt a jó idő. Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) A 2025-ös jövedelmeidről 2026. május 20-ig kell beadnod az SZJA-bevallást. A NAV 2026. március 15-től elkészíti és megmutatja az adóbevallási tervezetet az eSZJA felületen. A tervezet sok adatot tartalmaz, DE NEM LÁT MINDENT. Ha volt lakáskiadásod, ingatlaneladásod, befektetésed, kriptód, vagy utólag érvényesítenél kedvezményt, akkor ezeket neked kell beírni a bevállásba! Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben.
sport
Női vízilabda Eb: Büntetőpárbaj után döntőben a magyarok! A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután a keddi elődöntőben ötméteresekkel 12-11-re legyőzte görög csapatot. Tour de Hongrie: Veszprémben zárul az idei verseny! Elsősorban Magyarország déli régióiban zajlik majd az idei Tour de Hongrie kerékpáros körverseny, amelyet május 13. és 17. között rendeznek meg. Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén. Kós Hubert és Pádár Nikolett is versenyt nyert Texasban Kós Hubert és Pádár Nikolett is nyert egy-egy számot a texasi Austinban rendezett Sterkel Classic elnevezésű úszóversenyen. Nagy László: továbbra is él a bizalom Chema Rodríguez felé Nagy László, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnökségi tagja kijelentette: továbbra is él a bizalom Chema Rodríguez, a férfiválogatott szövetségi kapitánya felé. Rodríguez: támadásban nem volt meg az állandóság Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott támadójátékában nem volt meg az állandóság és a szilárdság a vasárnap véget ért Európa-bajnokságon. Geddes visszatért, majd másfél hónap után távozott Távozik az Insedo Veszprém Kosárlabda Klub vezetőedzői posztjáról Alex Geddes – közölte a klub kedden a veszpremkosar.hu felületén. Kézilabda Szuperkupa: augusztus 30-án, Székesfehérváron lesznek a meccsek Augusztus 30-án, a székesfehérvári MET Arénában rendezik a férfi és női kézilabda Szuperkupa-mérkőzéseket. Australian Open: Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel a tornán keresett pénzét Egy nappal az ausztrál nyílt teniszbajnokságon elveszített döntője után Novak Djokovics bejelentette: a Grand Slam-versenyen keresett pénzét rákbetegek támogatására ajánlja fel. Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is a legjobb ötven között található a teniszezők férfi világranglistáján, közülük az előkelőbb helyen álló Marozsán a 46.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.