Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

egyéb

Orosz lett a világszépe A szibériai származású Ksenia Sukhinovát koronázták királynővé a Miss World döntőjében. A 21 éves tanuló a dél-afrikai Johannesburgban 109 vetélytársán kerekedett felül. A finálét világszerte rekord számú néző követte nyomon: több, mint egymilliárdan voltak kíváncsiak az eseményre. 2008. december 17. 9:19 Megváltozhat az emberi gondolkodás az internet miatt? Több szakember is egyöntetűen úgy véli, hogy a világháló megváltoztathatja az emberek szokásait és gondolkodását. 2008. december 17. 8:23 Emo, emo Fekete, egyenes haj, sötét ruhák és smink a srácokon is. Generációs trend a szomorkodás és halálvágy vagy a társadalom által félreértelmezett új hulláma egy szubkultúrának? 2008. december 15. 8:46 Fürkészkedünk / - Környezetvédelemre nevelés a balatonalmádi óvodában – A gyermek óvodás korban kezdi igazán felfedezni a világot. Tevékeny, aktív, nyitott, mindent tudni szeretne. Kíváncsisága, érdeklődése révén vágyik arra, hogy környezetét, ezen belül a természetet megismerje. Óvodánkban a környezet szeretetére és tiszteletére való nevelést olyan lehetőségek között teremtjük meg, amellyel nap, mint nap találkozik az óvodás. 2008. december 13. 22:27 Fény derülhet a sötét anyag titkaira Már a Csillagok Háborújában is eleget hallottunk a "sötét oldalról", azonban ha az asztrofizikusok elméletei beigazolódnak, alapjaiban rendethetik meg az univerzumról alkotott képünket. Ezek szerint ugyanis a közönséges anyag - minden ami látható, tapintható és érezhető - csak töredéke, körülbelül négy százaléka a világegyetemnek. A maradék a fény nélküli, láthatatlan közeg: sötét anyag és energia, az alig kimutatható, egyfajta galaktikus holtsúly, mely csak a gravitációs vonzása által meghatározható. 2008. december 8. 9:13 Agyonverték mert rosszul énekelt Túláradó éneklése miatt késeltek meg egy férfit Malajziában egy karaokebárban. A 23 éves fiatal fiú azzal dühített fel több vendéget, hogy nem bírt határt szabni szereplési vágyának. Többszöri felszólításra sem volt hajlandó abbahagyni kornyikálást, és nem adta át másnak a mikrofont. Végül elverték és megkéselték. A férfi még ki tudott menni a bárból, ám hamarosan összeesett és meghalt. A rendőrség őrizetbe vett két gyanúsítottat. 2008. december 5. 12:24 Mikulások akcióban / Ötezerért szakállas bácsi, a hatszorosáért már csinos lányok is hozhatják az ajándékokat Nem sokára december, a gyermekek által olyannyira várt első hó és persze az ajándékeső. Gazdasági válság ide vagy oda, a fogyasztói társadalom télvíz idején nem sajnálja a pénzt szaloncukorra, távirányítós terepjáróra, pisilő babára és csokoládé figurákra, szigorúan kakaós tejbevonó masszából. Ha már ennyit költünk, miért is kockáztatnánk, hogy a porontyok csodálat helyett kétkedéssel fogadják álruhába bújt apjukat? A bérmikulás kézenfekvő ötlet ilyenkor, házhoz is jön, garantált siker. Lapunk becserkészte a Télapót, hogy megkérdezzük személyesen is, mit vár az idei szezontól. 2008. december 1. 15:12 Instant párkapcsolat / Minden az első percekben dől el Zacskós leves, filmletöltés, rapidrandi. Mindent lehet egyből, azonnal, pillanatok alatt. Barátot és barátnőt is. Legalábbis meg lehet próbálni. 2008. november 28. 10:54 Újabb pont a tudomány javára 103 évbe telt, de végül francia, német és magyar fizikusok alátámasztották Einstein köismert e=mc² képletét. A kozorcium, melyet a francia Laurent Lellouch Elméleti Fizikai Központjának a vezetője irányított, a világ egyik legerősebb számítógépét használva kiszámolta és meghatározta a protonok és a neutronok tömegét, melyek az atommagban helyezkednek el. 2008. november 28. 9:19 "se időnk, se életünk nincs száz évet várni" 2008. november 25. 14:51 5 tipp a meggazdagodáshoz Az ember napi 8 órát dolgozik, fizeti a tandíját és sok hasonló dolgot csinál, amit a társadalom a siker útjaként jellemez. Azonban egy nap mindenki fejében megfordul, hogy hátha van egyszerűbb, más módja is a pénzügyi gyarapodásnak. Utána általában a börtönben köt ki... Pedig milyen kár, hogy sokan nem gondolnak arra, számos legális módja is van a pénzkeresésnek, mely nem jár feltétlenül korán keléssel vagy sok tanulással. 5 tipp a kezdő tőke megteremtéséhez. 2008. november 25. 13:18 Internet-könnyítő ingyenszoftver időseknek Egyelőre ugyan csak angol, francia, olasz és holland nyelven érhető el az a program, ami elsősorban a nyugdíjasok és fogyatékkal élők számítógéphasználatát hivatott megkönnyíteni, az ehhez hasonló törekvések azt mutatják, szükség van arra, hogy kiemelt figyelmet szenteljünk ennek a közönségnek. 2008. november 25. 13:13 Paprikás Milka után jöhet a szalonnás Ha finomságokról van szó, a csokoládé és a sült szalonna egyaránt nagy sikernek örvend a torkos lakosság köreiben. De hogy együtt milyen, arról csak ritkán esik szó. A chilis, lila tehenes csoki már az üzletek polcán várja a vállalkozó kedvű vásárlókat, a chicagoi Vosges Haut-Chocolat jóvoltából viszont új termékkel bővül a kínálat: jön a füstölt szalonnás tejszelet! 2008. november 25. 12:09 Boldog Születésnapot Miki! A mindenki által ismert mesefigura, Miki egér november 18-n töltötte be 80. születésnapját. Az eltelt hosszú évek alatt ő is sokat változott, mind megjelenésében, mind hangjában és személyiségében, követve a nézők igényeit. Az évek alatt Amerika egyik legismertebb szimbólumává vált. 2008. november 19. 17:29
... 270 271 272 273 274 ...
közélet
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa XIV. Leó pápa 2026. november 5-én Excellenciás és Főtisztelendő Franco Coppola vindai címzetes érseket Magyarország apostoli nunciusává nevezte ki. Halmay Gábor: A jogállami garanciák védelme az ötvenhatos örökség része A hazaszeretet a múlt hőseinek tiszteletén túl a felelősséget jelenti a jelenért és a közösségeinkért, mondta Halmay Gábor, az IKSZ elnöke a veszprémi Várban tartott megemlékezésen, ahol az 1956-os forradalom leverésére és mártírjaira emlékeztek. Halmay hangsúlyozta, a szabadságot fenyegető módszerek más formában ma is megjelenhetnek, ezért 1956 tisztelete megköveteli tőlünk a határozott kiállást, ha valakinek a szabadsága vagy tisztességes eljáráshoz való joga kerül veszélybe. Több mint 1200 diákot vártak Veszprémbe, ahol ki is próbálhatták leendő szakmájukat (videó) Nem könnyű 14 évesen eldönteni, mivel szeretnénk foglalkozni a következő évtizedekben. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara éppen ebben próbált segíteni a fiataloknak a SzakmaStart pályaválasztási rendezvényen. A szerdai programra közel 1300 diákot regisztráltak a megye különböző településeiről. Az ActiCityben az érdeklődők nemcsak a középiskolák képzéseiről tájékozódhattak, hanem különböző szakmákat is kipróbálhattak. Mi is ott jártunk, ahol dr. Simon Attilát, a kamara elnökét kérdeztük a rendezvényről. Ügynökakták vagy áldozatlisták - sok a zavar a közzététel után Tovább dagad az ügynökakták nyilvánosságra hozatala körüli zavar. Míg a kormányzat pszichológusokból álló munkacsoporttal próbálja enyhíteni a társadalmi traumát, egyre több érintett szólal meg. A történészek arra figyelmeztetnek: a jelenleg elérhető adatok töredékesek, és sokan ártatlanul vagy áldozatként kerültek a listára. Lépésről lépésre halad a Dózsa György Általános Iskola felújítása Folytatódnak a fejlesztések a Dózsaváros szívében található oktatási intézményben, ahol a nyári szünetben indult munkálatok eredményeként korszerű mosdókat vehettek birtokba a legkisebb diákok. A beruházásról szerdán számoltak be a város és az iskola vezetői. Közleményt adott ki a Magyar Püspöki Konferencia az ügynökakták kapcsán Nyilvánosan kereshetővé és elérhetővé váltak a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személyek névsora. A listában szereplő egyházi személyek miatt a Magyar Katolikus Egyház közleményben reagált.
sport
A fiával közösen búcsúzott a játékvezetéstől Keszthelyi Tamás Közel 32 év után fejezte be játékvezetői pályafutását Keszthelyi Tamás, aki utolsó mérkőzésén különleges élményben részesült: a Haladás FC–Bicskei TC találkozón a fia, Keszthelyi Krisztián oldalán működhetett közre. A veszprémi játékvezető 447 NB III-as mérkőzéssel a háta mögött köszönt el az aktív bíráskodástól, a labdarúgástól azonban nem szakad el. Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Osváth: ez nem mindennapi élmény egy játékos pályafutásában A Ferencváros labdarúgói pályafutásuk egyik legkiemelkedőbb pillanatának tartják, hogy csütörtökön 2-0-ra győztek az AC Milan vendégeként az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Európa-liga: az AC Milan sem tudta megállítani a Ferencvárost A Ferencváros nagy meglepetésre 2-0-ra győzött csütörtökön az olasz AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Több korosztályban is dobogóra álltak a VESC birkózói Eredményesen szerepeltek a VESC birkózói a Tiszacsegén rendezett utánpótlás- és gyermekversenyen. A fiatal sportolók több korosztályban is dobogós helyezéseket értek el, összesen nyolc aranyérmet szereztek. Európa-liga: az AC Milan révén az eddigi legnagyobb falat következik a Ferencvárosnak Az alapszakaszban eddig százszázalékos teljesítménnyel menetelő Ferencváros számára óriási bravúr lenne, ha csütörtökön megőrizné makulátlan mérlegét a labdarúgó Európa-liga főtábláján, ugyanis a negyedik fordulóban az AC Milan vendége lesz.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.