Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

egyéb

5. ÖKÖR / néhány kompakt képben Az Öntevékeny Körök Összbemutatkozó Rendezvényén közel harminc - különböző területen működő - öntevékeny csoport mutatkozott be a Pannon Egyetem hallgatóinak. A rendezvényen nem csak megismertethették magukat az egyetemi polgárokkal, hanem új tagokat toborozhattak. 2009. február 17. 19:19 A levegő szerelmese / Nem akarta megelőzni példaképét Szakmai sikerek, regisztrált hőlégballon-terv, 6259 ejtőernyős ugrás és egy majdnem végzetessé vált repülés. Simon László nyugdíjas alezredes élete. 2009. február 17. 14:22 Február sztárja - Bodza, a kamcsatkai medve Bodza 1992-ben született az ikrek jegyében. Anyja a ma is Veszprémben élő, Kata névre hallgató mackó, apja a már elhunyt nagy kedvenc, a hatalmas termetű Döme volt. Bodza már pár hetes korában belekóstolhatott a showbizniszbe, ugyanis a gödöllői filmes telep sztárja lett. Ennek felszámolása után Veresegyházán töltötte egy darabig napjait, aztán 2006 tavaszán, apukája halála után került vissza Veszprémbe. A távol töltött hosszú idő miatt az első napokban nem igazán jöttek ki magára maradt anyjával, és bár mára a helyzet javult, talán sosem áll már helyre az anya-gyermek viszony. Kata következetesen tartja tőle a három méter távolságot, és ha ezt fia átlépi, azonnal rámorog a nagymackó. Bodza nagyon szereti a hasát, igazán falánk medve, a banánon kívül szinte nincs is olyan élelem, amit ne enne meg. A testtömeg-index számára ismeretlen fogalom, így ehet is, amennyit kedve tartja, hisz 700 kilósan sem számít elhízottnak medve körökben. 2009. február 17. 10:17 Meteor csapódott Veszprém mellé? Napjainkban sincs válasz a városunktól néhány kilométerre fekvő jelenség titkára, melyet Dr. Négyesi Lajos hadtörténész fedezett fel még 2006-ban a világhálót böngészve. Meteor becsapódás nyoma vagy véletlen anomália a meggyespusztai alakzat? Megkérdeztük a szakértőket, kozmikus csoda a 800 méter átmérőjű ritka képződmény, vagy csak a természet űz tréfát a tudósokkal? 2009. február 16. 14:15 "A titok: becsüljük meg egymást!" / Az igazi megpróbáltatások időszaka a háború évei voltak A Valentin-nap környékén sok ember teszi fel magának a kérdést, létezik-e az örökké tartó szerelem. Bár erre a kérdésre lapunk sem találta meg a választ, de egy lenyűgöző példát az élethosszig tartó szerelemre igen. Veszprém egyik legidősebb házaspárját kerestük fel, hogy meséljenek nekünk életükről és a hosszú kapcsolat titkáról. 2009. február 16. 12:01 Megyeházi fricska / baj lehetett a helyesírással Hosszú idő óta először tudunk pártsemleges tudósítást adni a megyeházáról. Mi több: még nevek, szervezetek sem szerepelnek benne. Hát nem csodás két évtized után? Az örömbe azonban üröm vegyül, mert szó sincs megbékélésről, egymás nyakába borulásról. Pusztán arról, hogy elődeink (vénebbek és kevésbé vének)bizony hadilábon állhattak a helyesírással. 2009. február 14. 11:15 Az ördög ma sem alszik? / Péntek 13 rövid története Bár már nem abban a kultúrában élünk, ahol mindent a szokások és a hagyományok irányítanak, mégis egyre divatosabb lett a babonákkal és a boszorkánysággal való foglalkozás. Még most sem merünk átmenni egy létra alatt, és ha otthon felejtünk valamit, azonnal székre ülünk pár másodpercre, mert az ördög ugye nem alszik. Nem is csoda, hogy ki sem akarunk lépni a házból, amikor megpillantjuk a naptárban a mai napot. Mégis honnan ered ennek a napnak a baljós híre? Egyáltalán miért erősödik fel a babonák ereje ezen a napon? 2009. február 13. 13:04 "Szív küldi szívnek..." Február 14. a szerelmesek ünnepe. A Valentin nap eredete egy ókeresztény mártírhoz kapcsolódik. Szent Benedek az ókori Rómában élt és halt meg vértanúként. Neve latinul Valentin vagy Valentinus, ő a lelki-betegek, az epilepsziások és a szerelmesek védőszentje. Mára Szent Bálint ünnepe a katolikus naptárban más helyre került, de 14-e továbbra is a szerelmesek ünnepe maradt. 2009. február 11. 18:13 Az élők lelkiismerete, avagy tiltsák el a gyilkosokat a kondizástól 2009. február 11. 13:52 8200 Veszprém, Marian Cozma utca 8. A vasárnap hajnali tragédia hatására az egyik közösségi portálon már kering a nyílt levél, melyben városunk polgármesterét arra kérik a veszprémiek, nevezzenek el utcát Marian Cozmáról. Somfai Balázstól, a veszprémi közgyűlés utcanév bizottságának tagjától érdeklődtem ennek megvalósíthatóságáról. 2009. február 10. 10:14 Megdöbbentő, felháborító, szívszorongató 2009. február 9. 11:11 Gyógyszer patikán kívülről, Veszprémben? Egy felmérés szerint, Magyarországon a lakosság mindössze 12 százaléka vásárol gyógyszert patikán kívül, hipermarketben, drogériában vagy benzinkútnál. Utánajártunk, vajon Veszprémben mi a helyzet ezen a téren? 2009. február 5. 16:34 Maskarás lesiklás Eplényben Ritka látvány tárulhat elénk, ha szombaton az eplényi sípályára látogatunk, az üzemeltetők ugyanis igazi hófödte álarcosbált hirdetnek a lesiklani vágyóknak. Induljon valaki vicces álarcban, vagy burkolja magát tetőtől talpig Micimackó jelmezébe, mindenki részt vehet a rendhagyó mulatságban, melyről az ötletgazdát és az eplényieket egyaránt megkérdeztük. 2009. február 5. 14:23 Csapdába ejtett fény A veszprémi Kántor Lilla és a kalocsai Hajdú Anikó építészmérnök hallgatók munkáját "A holnap fénye" nemzetközi pályázat zsűrije 686 jelentkező közül a legjobb 11 közé választotta. A lányok különböző fénycsapdákat terveztek, amelyek a belső terek közvetett bevilágítását oldhatják meg. 2009. február 4. 16:42
... 267 268 269 270 271 ...
közélet
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa XIV. Leó pápa 2026. november 5-én Excellenciás és Főtisztelendő Franco Coppola vindai címzetes érseket Magyarország apostoli nunciusává nevezte ki. Halmay Gábor: A jogállami garanciák védelme az ötvenhatos örökség része A hazaszeretet a múlt hőseinek tiszteletén túl a felelősséget jelenti a jelenért és a közösségeinkért, mondta Halmay Gábor, az IKSZ elnöke a veszprémi Várban tartott megemlékezésen, ahol az 1956-os forradalom leverésére és mártírjaira emlékeztek. Halmay hangsúlyozta, a szabadságot fenyegető módszerek más formában ma is megjelenhetnek, ezért 1956 tisztelete megköveteli tőlünk a határozott kiállást, ha valakinek a szabadsága vagy tisztességes eljáráshoz való joga kerül veszélybe. Több mint 1200 diákot vártak Veszprémbe, ahol ki is próbálhatták leendő szakmájukat (videó) Nem könnyű 14 évesen eldönteni, mivel szeretnénk foglalkozni a következő évtizedekben. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara éppen ebben próbált segíteni a fiataloknak a SzakmaStart pályaválasztási rendezvényen. A szerdai programra közel 1300 diákot regisztráltak a megye különböző településeiről. Az ActiCityben az érdeklődők nemcsak a középiskolák képzéseiről tájékozódhattak, hanem különböző szakmákat is kipróbálhattak. Mi is ott jártunk, ahol dr. Simon Attilát, a kamara elnökét kérdeztük a rendezvényről. Ügynökakták vagy áldozatlisták - sok a zavar a közzététel után Tovább dagad az ügynökakták nyilvánosságra hozatala körüli zavar. Míg a kormányzat pszichológusokból álló munkacsoporttal próbálja enyhíteni a társadalmi traumát, egyre több érintett szólal meg. A történészek arra figyelmeztetnek: a jelenleg elérhető adatok töredékesek, és sokan ártatlanul vagy áldozatként kerültek a listára. Lépésről lépésre halad a Dózsa György Általános Iskola felújítása Folytatódnak a fejlesztések a Dózsaváros szívében található oktatási intézményben, ahol a nyári szünetben indult munkálatok eredményeként korszerű mosdókat vehettek birtokba a legkisebb diákok. A beruházásról szerdán számoltak be a város és az iskola vezetői. Közleményt adott ki a Magyar Püspöki Konferencia az ügynökakták kapcsán Nyilvánosan kereshetővé és elérhetővé váltak a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személyek névsora. A listában szereplő egyházi személyek miatt a Magyar Katolikus Egyház közleményben reagált.
sport
A fiával közösen búcsúzott a játékvezetéstől Keszthelyi Tamás Közel 32 év után fejezte be játékvezetői pályafutását Keszthelyi Tamás, aki utolsó mérkőzésén különleges élményben részesült: a Haladás FC–Bicskei TC találkozón a fia, Keszthelyi Krisztián oldalán működhetett közre. A veszprémi játékvezető 447 NB III-as mérkőzéssel a háta mögött köszönt el az aktív bíráskodástól, a labdarúgástól azonban nem szakad el. Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Osváth: ez nem mindennapi élmény egy játékos pályafutásában A Ferencváros labdarúgói pályafutásuk egyik legkiemelkedőbb pillanatának tartják, hogy csütörtökön 2-0-ra győztek az AC Milan vendégeként az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Európa-liga: az AC Milan sem tudta megállítani a Ferencvárost A Ferencváros nagy meglepetésre 2-0-ra győzött csütörtökön az olasz AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Több korosztályban is dobogóra álltak a VESC birkózói Eredményesen szerepeltek a VESC birkózói a Tiszacsegén rendezett utánpótlás- és gyermekversenyen. A fiatal sportolók több korosztályban is dobogós helyezéseket értek el, összesen nyolc aranyérmet szereztek. Európa-liga: az AC Milan révén az eddigi legnagyobb falat következik a Ferencvárosnak Az alapszakaszban eddig százszázalékos teljesítménnyel menetelő Ferencváros számára óriási bravúr lenne, ha csütörtökön megőrizné makulátlan mérlegét a labdarúgó Európa-liga főtábláján, ugyanis a negyedik fordulóban az AC Milan vendége lesz.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.