Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

autósport

Gyulay Zsolt: Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni sport Gyulay Zsolt: Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia. 2025. július 11. 21:41 Már nem Christian Horner a Red Bull csapatfőnöke Forma-1 Már nem Christian Horner a Red Bull csapatfőnöke Véget ért egy korszak a Forma–1-ben: a Red Bull Racing hivatalosan is bejelentette, hogy megválik csapatfőnökétől, Christian Hornertől. A döntést szerdán hozták nyilvánosságra, nem sokkal azután, hogy több neves nemzetközi médium – köztük holland, német és brit források – beszámolt az információ kiszivárgásáról. 2025. július 9. 12:02 Brit Nagydíj: Norris újra győzött, a veterán Hülkenberg először a dobogón Forma-1 Brit Nagydíj: Norris újra győzött, a veterán Hülkenberg először a dobogón Lando Norris, a McLaren hazai versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap Silverstone-ban, így összetettben tovább csökkentette hátrányát csapattársával, a másodikként célba érő ausztrál Oscar Piastrival szemben. 2025. július 6. 18:17 Lando Norris diadala Spielbergben: McLaren-párharc, dráma és váratlan kiesések sport Lando Norris diadala Spielbergben: McLaren-párharc, dráma és váratlan kiesések Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap Spielbergben, így összetettben csökkentette hátrányát csapattársával, az ezúttal másodikként célba érő ausztrál Oscar Piastrival szemben. 2025. június 29. 17:18 Schmidt Ádám: a Forma-1-es Magyar Nagydíj az egész nemzetnek fontos autósport Schmidt Ádám: a Forma-1-es Magyar Nagydíj az egész nemzetnek fontos Az egész nemzetnek sportszakmai és nemzetgazdasági szempontból is fontos a Forma-1-es Magyar Nagydíj - mondta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár csütörtökön a Hungaroringen, a mogyoródi versenypálya felújított épületeinek bemutató sajtótájékoztatóján. 2025. június 19. 13:12 Kanadai Nagydíj - Russell rajt-cél győzelmet aratott Montréalban Forma-1 Kanadai Nagydíj - Russell rajt-cél győzelmet aratott Montréalban George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén. 2025. június 15. 22:08 Forma-1: jövőre július 26-án lesz a Magyar Nagydíj autósport Forma-1: jövőre július 26-án lesz a Magyar Nagydíj Jövőre július 26-án rendezik majd meg a Forma-1-es Magyar Nagydíjat az addigra teljes mértékben felújított Hungaroringen - derült ki az autós gyorsasági világbajnokság szervezőinek kedd reggeli közleményéből, amelyben hivatalosan is bejelentették a 24 futamból álló 2026-os versenynaptárat. 2025. június 10. 12:40 Piastri vezérletével kettős McLaren-győzelem Barcelonában Forma-1 Piastri vezérletével kettős McLaren-győzelem Barcelonában Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíjat vasárnap Barcelonában, ezzel tízpontosra növelte az előnyét a világbajnoki összetettben csapattársával, a brit Lando Norrisszal szemben. 2025. június 1. 16:52 Monacói Nagydíj - Norris győzelemre váltotta a pole pozíciót Monte-Carlóban sport Monacói Nagydíj - Norris győzelemre váltotta a pole pozíciót Monte-Carlóban Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es Monacói Nagydíjat Monte-Carlóban, ezzel három pontra csökkentette a hátrányát a világbajnoki pontversenyben éllovas csapattársával, Oscar Piastrival szemben. 2025. május 25. 17:49 Korhonen nyerte a Rally Hungaryt, Német Gábor az ob-futamot autósport Korhonen nyerte a Rally Hungaryt, Német Gábor az ob-futamot A finn Roope Korhonen, Anssi Viinikka páros nyerte a vasárnap befejeződött Rally Hungaryt, a rali Európa-bajnokság (ERC) idei második futamát Veszprémben és környékén, míg a HUMDA országos bajnokság értékelésében a Német Gábor, Németh Gergely kettős végzett az élen. 2025. május 11. 19:56 Rali Eb: Mabellini áll az élen a szombati nap után Veszprémben autósport Rali Eb: Mabellini áll az élen a szombati nap után Veszprémben Az olasz Andrea Mabellini, Virginia Lenzi kettős áll az élen a rali Európa-bajnokság (ERC) idei második fordulójának, a Veszprémben és környékén zajló Rally Hungary-nek a második, szombati napja után, míg a legjobb magyar páros egyelőre a nyolcadik László Martin és Bán Viktor. 2025. május 10. 21:47 Rali Eb: Tempestini áll az élen a prológ után, a magyar bajnokságban Német vezet autósport Rali Eb: Tempestini áll az élen a prológ után, a magyar bajnokságban Német vezet A tavalyi versenyen győztes román Simone Tempestini áll az élen a rali Európa-bajnokság (ERC) idei második futama, a Rally Hungary péntek este, Királyszentistvánon rendezett prológja után. 2025. május 10. 10:44 Húsz ország versenyzői és tíz magyar páros a hétvégi Rally Hungary-n autósport Húsz ország versenyzői és tíz magyar páros a hétvégi Rally Hungary-n Pénteken rajtol és vasárnapig tart Veszprémben és környékén a Rally Hungary elnevezésű rali Európa-bajnoki (ERC) futam, amely az idei kontinentális sorozat, valamint a HUMDA országos bajnokság második versenye is egyben. Az Eb-viadalra 67 páros, köztük tíz magyar duó nevezett. 2025. május 8. 20:58 Hadik András már várja a Verstappen elleni veszprémi csatát autósport Hadik András már várja a Verstappen elleni veszprémi csatát Hadik András idén visszatért az ERC-mezőnyébe, ahol a Masters Cup mezőnyében éppen Jos Verstappennel kell harcolnia. A spanyol szezonnyitón a holland versenyző bizonyult jobbnak, de a többszörös magyar bajnok fordos pilóta már várja a veszprémi csatát. 2025. május 7. 21:33
1 2 3 4 5 ...
közélet
Újra keresztelőkápolna lesz a veszprémi Szent György-kápolna Visszanyeri eredeti funkcióját, újra liturgikus tér lesz a veszprémi Szent György-kápolna, ahol Szent Imre herceg szüzességi fogadalmát tette. A várnegyed legősibb emlékét hosszú várakozás után a július 19–20-i hétvégén a látogatók is megcsodálhatják – vezetett sétákon ugyanis bepillantást nyerhetünk a lassan végéhez közeledő megújítási folyamatba.   A balatoni turizmusnak is betett az időjárás Nem indult könnyen a turisztikai szezon a Balaton egyes területein, és a szélsőséges vihar sem segítette a folyamatot – nyilatkozta az Infórádiónak Somlyai Zoltán, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. Jelentős fejlesztésekkel készült a V-Bike a 2025-ös nyári szezonra A Veszprémben 2023. július 1-jén útjára indított V-Bike közbringarendszer, Magyarország egyik első, kizárólag elektromos rásegítésű kerékpárokkal üzemelő rendszere, jelentős bővítésekkel vág neki a 2025-ös nyári szezonnak. Az indulás óta eltelt időszakban a rendszer folyamatosan fejlődött, és mára a város fenntartható közlekedésének egyik meghatározó pillérévé vált – írja honlapján a V-Bike. Sikeresen visszatért a Földre Kapu Tibor Leszállt az Axiom-4 küldetés tagjait, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajóst szállító SpaceX Dragon űrkapszula kedden Kalifornia partjainál. Ezúttal nem földet árulnak a Marson, hanem Marsot a Földön Eladó a Földön ismert legnagyobb, feltételezetten a Marsról származó ásványdarab - a kőzet New Yorkban a Sotheby’s aukciós ház közelgő árverésén lesz megvásárolható. Kapu Tibor elhagyta a Nemzetközi Űrállomást Az Axiom-4 küldetés tagjai, köztük Kapu Tibor kutatóűrhajós, hétfőn elhagyták a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetét, és magyar idő szerint 11 óra 7 perckor bezárult az asztronautákat szállító SpaceX Dragon űrkapszula zsilipajtaja is, hogy megkezdjék a leváláshoz szükséges előkészületeket. Szünetelt hétfőn az okmányokkal és járművekkel kapcsolatos ügyfélkiszolgálás a kormányablakokban A hétvégén történt hardvermeghibásodás következtében számos elektronikus közigazgatási szolgáltatás fennakadásokkal működött. Az eset a kormányablakos ügyfélkiszolgálás során használt rendszereket is érinti, emiatt július 14-én, hétfőn a kormányablakokban az okmányokkal és járművekkel kapcsolatos ügyfélkiszolgálás országosan szünetelni fog. Mit jelent egy térségnek az Európa Sportrégiója cím? Ezen a héten látogat Veszprémbe az a bizottság, akik zsűrizni fogják azt a koncepciót, amin hosszú hónapok óta dolgoznak a városban és amivel Veszprém a térség közel száz településével összefogva 2026-ban Európa Sportrégiójává szeretne válni. Ennek apropójából összefoglaltuk, hogy milyen irányvonalakat követtek a veszprémi pályázatnál, valamint hozunk több korábbi példát is másik európai városokból, akik sikeresen megvalósították már a saját programjukat. A Balkánból indulva a Nyugat-Európáig számos gasztronómia inspirálja a veszprémi Jakova pékségek kínálatát A látszólag ugyanolyan pékáruk között nagyobb a különbség, mint elsőre gondolnánk. Hiszen ahány pék, annyi különböző titkos recept létezik, sokszor elzárva a fiók mélyére az avatatlan szemek elől. A veszprémi Jakova pékségeknél viszont nincs szükség arra, hogy kulcsos szekrényben őrizzék ezt a tudást, hiszen az ott van Remzi fejében, aki 2012-ben nyitotta meg első pékségét, azóta pedig három helyen kínálja a balkáni, a mediterrán, a nyugat-európai és persze a magyar ízlésvilágot ötvöző pékáruit és süteményeit Veszprémben. Vele beszélgettünk erről a nemzetközi kalandról a gőzölgő, friss péksütemények között. Nem is görög a görögdinnye – és az sem biztos, hogy gyümölcs? Kevés gyümölcs – vagyis zöldség? – tartozik annyira a nyárhoz, mint a görögdinnye. Mézédes, lédús, frissítő, a hőségben szinte minden magyar hűtőjében ott lapul belőle egy nagyobb darab. A neve alapján talán sokan úgy gondolják, a görögdinnyét valamilyen formában a görögök honosították meg, esetleg onnan származik – a valóság viszont ennél sokkal izgalmasabb, földrajzilag pedig jóval délebbről indul.
sport
Veszprémi KKFT: megvan az NB I/B-s licenc, de kérdéses az indulás Bár a Veszprémi KKFT megszerezte az NB I/B-s bajnokságban való induláshoz szükséges licencet, a klub jövője továbbra is bizonytalan. A klubvezetés egyelőre nem döntött arról, hogy vállalják-e a szereplést a másodosztályban – közölte szerda este a klub hivatalos honlapján. Németh Nándor bízik abban, hogy ezúttal a századok az ő javára döntenek A világbajnoki bronzérmes Németh Nándor bízik abban, hogy a szingapúri vizes vb-n a századok az ő javára döntenek. Kikapott a spanyoloktól a férfi vízilabda-válogatott A magyar válogatott 10-9-es vereséget szenvedett az Európa-bajnok spanyol csapattól a szingapúri vizes világbajnokság férfi vízilabdatornáján, a csoportküzdelmek szerdai zárófordulójában, így másodikként jutott tovább. Új vezetőedző, új szemlélet – felkészül a VEHIR.HU Futsal Veszprém A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém a szerb Marko Perics irányításával megkezdte felkészülését a történelmi, Bajnokok Ligája-szerepléssel kiegészített 2025/2026-os idényre. Vizes vb: Betlehem 9., Rasovszky 13. a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyében Betlehem Dávid a kilencedik, míg Rasovszky Kristóf címvédőként a 13. helyen végzett a nyíltvízi úszók szerdai 10 kilométeres versenyében a szingapúri vizes világbajnokságon. Vizes vb: megrendezik a nyíltvízi úszás első versenyszámát Helyi idő szerint szerda délután megrendezik a nyíltvízi úszók első küzdelmeit, a 10 kilométeres versenyeket a szingapúri világbajnokságon. Női kézilabda junior Eb: veresége ellenére negyeddöntőbe jutott a magyar válogatott Bár a magyar női junior kézilabda-válogatott 25-23-ra kikapott Dániától a podgoricai korosztályos Európa-bajnokság középdöntőjének keddi, utolsó fordulójában, mégis bejutott a negyeddöntőbe. Százszázalékosan zárta a vb-csoportkört a női vízilabda-válogatott Százszázalékos mérleggel zárta a csoportkört a magyar női vízilabda-válogatott a szingapúri vizes világbajnokságon: Cseh Sándor együttese kedden a harmadik fordulóban a papírformának megfelelően simán, 22-6-ra nyert a horvát csapat ellen. Szerda reggel sem lehet megrendezni a nyíltvízi úszók első versenyeit Helyi idő szerint szerda reggel sem rendezik meg a nyíltvízi úszók első küzdelmeit, a 10 kilométeres versenyeket a szingapúri világbajnokságon. Yaakobishvili Áron kölcsönben a spanyol másodosztályban folytatja A spanyol másodosztályú labdarúgó-bajnokságba frissen feljutott FC Andorra együttesében játszik kölcsönben Yaakobishvili Áron a következő idényben.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.