Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Adriai kalandok albumba rendezve

2026. május 22. 15:23
Herczeg Ferenc adriai utazásait az 1905-ben megjelent Szelek szárnyán című kötetében írta meg – százhúsz évvel később Bárány László rendező-operatőr végigjárta a neves író útvonalát, és fotóival egészítette ki az útikönyvet. Az albumot csütörtökön mutatták be a Fotonban.

Herczeg Ferenc (1863 – 1954) korának sztárírója volt. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának, elnöke a Petőfi Társaságnak, főszerkesztője az Új Idők című irodalmi hetilapnak, illetve 1927-től parlamenti képviselő. 

1905-ben megjelent, Szelek szárnyán című kötete “a kor nyomdatechnikáját minden értelemben felülhaladó kiadvány” – mondta róla a csütörtöki kötetbemutatón Bárány László rendező-operatőr, aki nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy saját fotóit az eredeti szöveg mellé szerkesztve újra olvasók elé tárja az útleírást. 

Herczeg a kor legolvasottabb szerzőjeként jól keresett, 1905-re “összeírt” magának egy jachtot, amivel bebarangolta az Adria szigetvilágát és partjait. Bárány László maga is kötődik a hajózáshoz: elárulta, hogy korábban matrózként is szolgált a Mohács nevű hajón. A Szelek szárnyán leírását követve, szirtfokról szirtfokra járta végig az eredeti útvonalat, hogy fotóin megörökítse a Mediterráneum mai állapotát – s ne legyenek kétségeink: olyan vidéke ez a Földnek, ahol a tenger mintha az időt is összemosná, és napjaink képei szépen rímelnek a százhúsz évvel ezelőtt történtekre. 

Bárány LászlóBárány László

Herczeg Ferenc története idilli utazás a boldog békeidőkben. Bárány László fotós hasonlattal élve arany órának nevezte ezt a korszakot: amikor a világ már menetelt a sötétség felé, de még utoljára ragyogott a nap és aranyszínűre festette a habokat. A történelem viharai aztán hamar lecsaptak hőseinkre is: az eredeti album gyerek főhőse Herczeg Ferenc keresztfia, aki végigutazza vele az Adriát, a szövegben mindenre kíváncsi gyerekként kérdez, rácsodálkozik a világra. Belőle később orvos lett, és hamarosan az első világháború poklában találta magát. Az orosz fronton halt meg, a mai Ukrajna területén. 

Bárány László vállalását a Szelek szárnyán felfrissítésére Porga Gyula polgármester is dicsérte. Mint mondta, Bárány munkásságát mindannyian jól ismerjük, hiszen fontos és meghatározó szereplője a kulturális életnek, aki azonban rendre a háttérben marad, nem szokott címlapokon szerepelni. Kiadványa innováció és tradíció is egyben, hiszen Herczeg Ferenc százhúsz éves szövegét a ma embere számára is nagy élvezettel forgatható köntösbe csomagolta, élménnyé formálta.

Porga GyulaPorga Gyula

Mindehhez a Kukkantó Egyesület teremtett kereteket. A csütörtöki bemutatón Somody Zsuzsanna, az egyesület elnöke felidézte a 35 évvel ezelőtt született magyar gyerekbúvár filmet, a Kaland az Adriánt, amelyet szintén Bárány Lászlóval együttműködve valósítottak meg. Szép visszatérés tehát ez az album a közös gyökerekhez. 

Somody ZsuzsannaSomody Zsuzsanna

A Kukkantó Egyesület arról is gondoskodott, hogy a hamarosan bolti forgalomban is megjelenő album szélesebb kör számára is könnyen hozzáférhető legyen, így kétszáz, külön e célra gyártott példányt juttattak el olyan intézményekhez, amelyekben ingyenesen fellapozható lesz. Somody Zsuzsa azt is bejelentette, hogy a közeljövőben vers- és prózaíró, illetve mesemondó pályázatot írnak ki a gyerekek számára, ennek részleteit az egyesület szokásos felületein, valamint a médiában teszik majd közzé.

Schöngrundtner Tamás
Szalai Csaba
további cikkek
Elindult a jubileumi, 35. Művészetek Völgye Művészetek Völgye Elindult a jubileumi, 35. Művészetek Völgye Ma reggel hivatalosan is kezdetét vette a 35. Művészetek Völgye: július 24. és augusztus 2. között ismét Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend ad otthont az ország legnagyobb összművészeti fesztiváljának. A következő tíz napban több mint 4200 program, közel 3000 fellépő és 40 helyszín várja a látogatókat. 2026. július 24. 15:03 Hagyományt teremtett a Laczkó Dezső Múzeum, minden évben megemlékeznek a névadóról közélet Hagyományt teremtett a Laczkó Dezső Múzeum, minden évben megemlékeznek a névadóról Koszorúzással emlékeztek meg Laczkó Dezső születésének 166. évfordulójáról a múzeum előtt. Az intézmény célja, hogy a megemlékezésből hagyomány legyen, és minden évben tisztelegjenek a múzeumalapító munkássága előtt. 2026. július 23. 1:39 Koncertek, sport és bakonyi ízek – augusztus 1-jén ismét érkezik a ZIRCikON programajánló Koncertek, sport és bakonyi ízek – augusztus 1-jén ismét érkezik a ZIRCikON Augusztus 1-jén ismét fesztiválhangulat költözik a Bakony fővárosába: a ZIRCikON egész napos ingyenes programkavalkáddal várja a családokat, a zenekedvelőket és az aktív kikapcsolódás híveit. Koncertek, sportprogramok, gyermekfoglalkozások, helyi ízek, kézműves vásár és közösségi élmények teszik teljessé a rendezvényt, amely a Veszprém–Balaton Európa Kulturális Fővárosa program örökségeként immár harmadik alkalommal várja a látogatókat.   2026. július 22. 16:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.