Pálfi György új filmje, a Tyúk különös utazásra invitálja a mozilátogatót: főszereplője a címbeli szárnyas, a néző pedig az ő szemszögéből követi végig a kalandos történetet. Itt azonban szó sincs a Kutyák és macskák bárgyú állatábrázolásáról: Pálfi állatszereplői nem beszélnek, életszerűen viselkednek – az antropomorfizálás (vagyis emberszerű tulajdonságok állatokra vetítése) inkább csak a nézőpont megválasztásának eredménye.
A filmben emberek is szerepelnek, és közöttük is kibomlik egy komplett történetszál, a fókuszunk azonban végig a főszereplő tyúkon marad. A rendező tobzódik a helyzet teremtette lehetőségekben. Pálfi a megszokott filmes eszközökhöz nyúl, és azokat azokat irányítja rendhagyó főhősére: olyan képkivágásokat használ, olyan látványt teremt, mintha emberi színészekkel dolgozna. A játékosság abban is megjelenik, ahogy a rendező különféle zsáner jeleneteket valósít meg: láthatunk akciófilmekből megszokott üldözést, és megelevenednek a romantikus filmek már-már nevetségesen idealisztikus pillanatai, amikor a tyúk találkozik a kakassal, a háttérben pedig felcsendül egy szenvedélyes görög dal.
Az egész sztori egy disztópikus képsorral kezdődik: főhősünk egy ipari keltetőben látja meg a napvilágot. Ahogy a tojások és az élő állatok egymás hegyén-hátán utaznak a futószalagon, embertelen körülmények között, felvillanhatnak a fejünkben a Mátrix immár negyed évszázados képsorai. Lám-lám, az a rettenetes elnyomás, ami ellen Keanu Reeves annak idején fellázadt, most itt van, és mi teremtettük meg.
Ez az állatvédelmi szál azonban – noha bőven lenne ok foglalkozni a témával – néhány perc alatt lezárul, ahogy főhősünk a kínálkozó lehetőséget kihasználva meglép, mielőtt még fazékba kerülne. A központi téma ugyanis – legalábbis a tyúk részéről – a családalapítás. Egy baromfiudvarba kerülve szembesül vele, hogy tojásait napról napra lenyúlja a gazda, a tyúk pedig kétségbeesetten keresi a módját, hogy megmentse az utódait attól, hogy rántotta legyen belőlük.
Miközben a tyúk egyetlen célja és motivációja, hogy kikölthesse fiókáit, körülötte egyre sötétebb fellegek gyülekeznek, ahogy a háttérben, mintegy mellékesen kibomlik az emberek története. Mintegy kontrasztba állítva a tyúk szerelmi szálával, egy kőkemény maffiasztori szemtanúi lehetünk. Pálfi olyan témával szembesít minket, aminek létezéséről mindannyian tudunk, de amitől elfordítjuk a fejünket, hogy a valóság komplexitása és szörnyűsége helyett a megnyugtatóan egyszerű válaszok nyújtotta komfortot válasszuk.
A Tyúk jól illeszkedik az idei magyar filmes felhozatalba: rokon Enyedi Ildikó Csendes barátjával abban a tekintetben, hogy a nézőt kibillenti a megszokott emberi perspektívából; témaválasztásában azonban inkább a Mambo Maternica kérdéskörét, az anyaságot, az anyává válást fejtegeti.
Pálfi György alkotása egyedi, kreatív, szellemesen játszik a filmes formanyelvvel. Ugyanakkor jó szívvel ajánlom az amerikai mozikon szocializálódott közönségnek is, mert nem művészieskedik. Könnyen érthető, lendületes, nincsenek benne üresjáratok, mindvégig izgulhatunk a főhősért. Fontos azonban megjegyezni, hogy – bár a főszereplő egy állat – nem gyerekeknek szól: a film 16-os besorolást kapott, okkal.
A Tyúkot legközelebb most pénteken, április 10-én 18 órától vetíti a Foton.
