Trier új filmjében egy művészcsaládot mutat be: a legendás rendező apa, Gustav (Stellan Skarsgård) a karrierjét választotta a családja helyett, és hetvenévesen úgy dönt, helyrehozza ezt a hibáját. Ír egy új forgatókönyvet, aminek főszerepére nagyobbik lányát, Norát (Renate Reinsve), a sikeres, ám depressziós színésznőt kéri fel. Nora nem képes egy légtérben lenni apjával, és elutasítja az ajánlatot, így a főszerep végül az ünnepelt amerikai sztárnál, Rachelnél (Elle Fanning) landol. Mindeközben Nora húga, Agnes (Inga Ibsdotter Lilleaas) stabilabb, mint nővére, és tudjuk is, miért: a szülői veszekedések viharában neki ott volt a testvére, aki vigyázott rá, aki mellett biztonságban érezhette magát. Ezt a gyermekkori gondoskodást hálálja meg azzal, hogy kapocsként köti össze testvérét az apjával, és fonja egybe újra a széthulló családot.
Renate Reinsve és Inga Ibsdotter Lilleaas
Miközben nagy hangsúlyt kapnak az emberi kapcsolatok, traumák, generációkon át hordozott sérülések, a másik kiemelt terület a filmvilág, a filmkészítés: Trier nagy odaadással mesél a szenvedélyéről. A történetbeli Gustavnak azt mondja egy barátja: muszáj elkészítenie a filmjét, méghozzá úgy, ahogy azt megálmodta, kompromisszumok nélkül, mert az lesz az ő rendezői testamentuma. Joachiem Trier ezzel belülről rámutat az Érzelmi értékre, és azt állítja róla: ez az én alkotói hitvallásom, ezt gondolom én a mozgóképes szakmáról. És amit mond, amilyennek ezt a közeget bemutatja, abból mély szeretet sugárzik a műfaj, annak hagyományos értékei és a színészek felé; és nem kevés gúny a Netflix hozzáállása felé, illetve afelé, amivé a streaming szolgáltatók ezt az ágazatot formálják.
A történet klisészerű: a család egyben tartására mindegyik résztvevőnek vannak szándékai, de igazán egyikük sem hisz benne, s ez végül meghatározza azt is, mennyit tesznek érte. Egy kilátástalannak tűnő pillanatban mindegyikük eléri a mélypontot, hogy aztán a végére természetesen újra egymásra találjanak, és az apa által írt forgatókönyvön keresztül kimondassanak a kimondatlan érzések. Ha csak a cselekményre nézünk rá, semmi különöset nem találunk: nincs benne semmi innováció, tucatszor láttunk már ilyet. Az Érzelmi értéket a színészek teszik naggyá.
Renate Reinsve
Renate Reinsve már korábbi, 2021-es filmjében, A világ legrosszabb emberében is magával ragadóan játszott, de akkor még nem lehetettem biztos benne, hogy vajon zseniális színész, vagy egyszerűen csak hozta azt, amilyen ő valójában? Hiszen annak a filmnek éppen az adta az erejét, hogy a főhős minél átlagosabb legyen, és ezzel mutasson rá arra: amikor a világ legrosszabb emberének érezzük magunkat, kívülről nézve valójában teljesen normálisak vagyunk. Most azonban minden kétség eloszlott: Reinsve zseni, és ez akár Oscar-díjat is érhet a nemzetközi film kategóriában. Olyan természetességgel létezik a kamera előtt, hogy azon se lepődnénk meg, ha leesne a vászonról, fogná a kabátját, és hazasétálna valamelyik veszprémi lakótelepre. Annyira emberi, őszinte, belülről jövő, amit csinál, hogy a karakter tényleg életre kel általa.
Egészen lenyűgöző Elle Fanning alakítása is, aki egy nemzetközi szupersztár színészt játszik. Így ismerjük meg: egy filmfesztiválon, dicsősége teljében. Aztán szép lassan kibomlanak a mélyebb rétegei: az önbizalomhiány, a siker ellenére fájóan maró kritikák, az érzékenység, amivel a megformált karakterhez nyúl, és a végén a szó legjobb értelmében vett alázat, amit a szakmája és a rendezője iránt tanúsít. Fanning ugyanolyan hitelesen és szerettel bújik a tündöklő csillag és a vívódó művész szerepébe.
Stellan Skarsgård és Elle Fanning
És közben azáltal, hogy a történet egy film forgatása köré épül, az Érzelmi érték folyamatosan reflektál önmagára. Gustav egy ponton részletesen leírja, hogy fog kinézni a zárójelenet, ami aztán tényleg úgy néz ki. Vagy szintén ő Nora szemére veti, hogy a sorozatban, amiben szerepel, nincsenek képek és nem kap elég időt, hogy az arcával játsszon – az Érzelmi érték tele van csodásan megkomponált képpel, amiket a színészek az érzéseikkel töltenek meg.
Összességében, ha az Oscar-esélyekről beszélgetünk, nehéz helyzetben vagyok: az Érzelmi érték csak az idegen nyelvű filmek kategóriájában indulhat, s így mint egészet kell értékelnünk. Szerintem egészként jó film, nagyon ajánlom, de nem nyújt kiemelkedőt. Közben viszont a színészek akadémiai színvonalú teljesítményeket tesznek le az asztalra, így – jobb híján – mégiscsak ezt a szobrocskát kellene megítélni nekik. Amire van is esélyük: az akadémia tagjai köztudottan imádják a róluk (vagyis a filmes szakmáról) szóló filmeket. A színészek megérdemelnék az elismerést, a rendező pedig pontosan tudta: az amerikaiak szívéhez az egójukon keresztül vezet az út. Március 16-án minden kiderül.
Az Érzelmi érték legközelebb január 23-án pénteken és 25-én vasárnap látható a Fotonban.
