Úgy érzem ideje, hogy coming outoljak és bevalljam, hogy én imádom a politikát. Mondhat akárki akármit, hogy a matematikával le lehet írni az univerzumot, meg mindent, a nap végén a politika a non plus ultra. Valami csodának tartom, hogy onnantól, hogy milyen tejet és mennyiért veszek a helyi kisboltban, hogy eljutok-e az orvoshoz, hogy legalább a halálom időpontját megsaccolja, odáig, hogy mikor robban fel vajon mellettem egy atombomba, az mind szimpla politika. És ezt mind pár olyan ember dönti el, akire én vagy behúzom az x-et vagy nem, levéve a saját felelősséget a vállamról, odaadva nekik, hogy aztán jól elküldjem őket a francba. És van, aki nem él ezzel a jogával. Milyen érzés lehet vajon a társadalom peremére szorulni?
És mindegy, hogy vérnarancs, vagy vérzőszemű kőkomcsi, hogy kék vagy lila, vagy akármi, szerintem maga a csoda, hogy megszavazod, ők oda beülnek a Parlamentbe, és azon kiabálnak egymással, hogy most akkor a minimál bérből tulajdonképpen éhen lehet-e halni vagy sem, meg ki a nagyobb antiszemita az adott hónapban.
Na jó, de komolyan, azért régebben ez ilyen értelmiségi adok-kapok volt - a legtöbbször - , mert aki kicsit is perverzebb, a mai napig talál a magyar Hugh Grant-ről - mármint Gyurcsányról - és mondjuk Navracsics Tiborról extra szellemi párbajokat a youtube-on, amit úgy tudnék leírni, mintha egy intellektuális dermarollerrel masszíroznák az agyunkat. Hogy volt idő, amikor tényleg örült az ember, hogy a következő pár évben - legalább látszólag - azon dolgoznak a fiúk, hogy a magyarnak jobb legyen.
Aztán most van itt egy Menczer, aki összefaxozza a facebookomat meg a Telexet, mert én értem, hogy Messiás Péter a négy fal között lefaxozta azt valamelyik barátnőjének, aki a nagy szerelemtől vakon véletlenül azt hangfelvételre vette, aztán megbotlott a hátához vágott Révai nagylexikonban és átküldte a Kubatovnak, na de tegye a szívére a kezét, aki a saját otthonában soha nem mondott még hasonlókat sem? Jó, nem muszáj a Telexre pont. Ő ugye meg valami kommunikációs vezető. Vagy mi. Aki nyilvánosan irosgál ilyeneket a közösségi média felületeire.
Aztán a Brobrobbovoczky Alexandra meg csávókat gyömöszöl a csomagtartójába, mondván azukránok majd engem is begyömöszölnek ugyanígy, és eladják a szerveimet, de előtte még összeverik a kisnyugdíjas nagymamámat, hogy elvegyék tőle a 2152-re ígért 14. havi nyugdíját.
Én még ilyen Varga Juditokhoz voltam hozzászokva, mikor intelligens női politikusok után kutattam nagyítóval az országgyűlésben, de ő meg most elment asztalosnak ugye. Most igazából itt ezt a részt ezzel le is zárom, mert elfogytak a szavak.
Magyar Péterről már írni se tudok mit, meg mostanában ő sem nagyon, ha tehetném, én is csak megmutatnék magamról egy szelfit inkább, mert úgy láttam, az most már komolyabb kommunikációs erővel meg tartalommal bír.
Szívesen mondanám, hogy vicceskedve mondom mindezt, de igazából maró gúnnyal és lemondással. Elfogytunk. A régi nagy szavak, ami miatt érdekelni kezdett a politika, a hazafiasság, a becsület, intellektus, Trianon, erkölcsi és morális értékrend, ideológiák, ezek mind eltűntek. Ezeknek az embereknek kéne irányt mutatnia nekünk átlag polgároknak, hát esküszöm a Mézga Aladár hasonmás-verseny első helyezettjének kikiáltott Dobrev Klára az legalább hozza a szintet, amit elvártunk tőle mindig is. És lehet utálni érte, senki nem kéri - az egymillió digitális harcosán kívül - hogy szavazz rá, de Orbán Viktor is lehozza a kötelezőt. Olyan, mint a régi kedvenc pólód, amit sose fogsz kidobni, mert jó lesz az még valahova.
De a többivel mit kezdjünk? Közbeszéd nulla, olyan szinten lezüllött a társadalom, hogy konstruktív párbeszédet folytatni politikáról legalább annyira halott ügy, mint az egészségügy. Sose zavart, ha bárki és bárki másra szavazott, mint én, szeretem hallgatni, érdekel, ha normálisan tud róla beszélni.
De mikor vezető politikusok fa…oznak, meg egymást alpári stílusban osztják, megzavarják egymás fórumait, újságírókat gyaláznak, addig üvöltenek a másik arcába, amíg az csupa nyál nem lesz, akkor őszintén mit várjunk az átlag emberektől? És valahol kezdem úgy érezni, hogy a kommentszekciók posványos vízében úszkálok sem tehetnek róla, mert a gyerek is csak úgy viselkedik, ahogy a felnőttől látja.
Hogy mikor lesz az, akit tényleg érdekel a politika, nem csak a saját frusztrációját akarja felböfögni álértelmiségi politikai megjegyzésekbe csomagolva, hogy újra értelmes vitákat néz majd két, valamire érdemes vezető között?
Mert őszintén, ami itt megy, az már nem vicces. Már nem is szánalmas. Ijesztő, mert ez már nem is a jövő, ez a jelen.
És igazából már a cigi sem parázslik. A drámai végszó is csak egy rezgés lett az elektromos cigin.
