A kampány rajtjánál mégis egy másik szám vitte el a figyelmet. Magyar Péter 250 ezer aláírásról beszélt. A negyedmillió olyan adat, amely önálló politikai üzenetté válik. Tömeget, áttörést, megállíthatatlanságot sugall. A közösségi médiában egy ilyen szám villámgyorsan terjed, a buzgó támogatókat megerősíti, a bizonytalanokat meg jobb esetben elgondolkodtatja.
Körülbelül fél nappal később már 110 ezer szerepelt a hivatalos kommunikációban. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) hivatalos közlései alapján a Tisza Párt 13 806 ajánlóívet adott le délig; még akkor is, ha minden íven a maximum nyolc aláírást számoljuk, ez legfeljebb 110 448 ajánlást jelent. Ez azt jelenti, hogy a 250 ezres állításhoz képest matematikailag több mint százezer aláírásnyi eltérésről beszélünk, és nem kommunikációs árnyalatnyi különbségről. Ennyi idő alatt ekkora korrekció ritkán marad észrevétlen azok számára, akik nem lelkes követőként lesik a Messiás minden szavát, helyette mérlegelő választóként figyelik az eseményeket.
A politika világában a számok többek adatnál. Aki konkrét mennyiséget mond, az a hitelességét teszi mellé. A 250 ezer egy abszolút konkrét állítás, ne csináljunk belőle hangulati elemet. Amikor ilyen rövid idő alatt jelentősen módosul, a választóban óhatatlanul felmerül a kérdés: mire alapozza a politikus a kijelentéseit?
A kampánylogika érthető. A nagy szám lendületet ad, pszichológiai előnyt teremt. A győzteshez való csatlakozás vágya erős motiváció a választói magatartásban. Az első, erős adat rögzül a fejekben. A későbbi pontosítás már jóval kisebb hullámot ver. A digitális tér az első benyomást jutalmazza, a korrekció pedig rendszerint sokkal csendesebb. Ha van egyáltalán.
A probléma ott jelentkezik, amikor a rövid távú kommunikációs haszon hosszabb távú bizalmi kockázattá alakul. A bizonytalan szavazó számára az ilyen eltérés következetességi kérdés lesz. Ha a kampány elején ekkora különbség jelenik meg, az a fegyelmezettség megítélését érinti.
És itt válik igazán súlyossá a helyzet. Magyar Péter a Fidesz világában szocializálódott. Belülről ismeri a párt felépítését, adatbázisait, a körzetekre bontott mozgósítást, a katonás fegyelmet, a több szinten működő infrastruktúrát. Tudja, hogyan dolgozik egy olyan szervezet, amely évek alatt építette fel országos aktivistahálózatát. Ez a rendszer nem improvizáció, inkább egy hangyaboly logikájával működő, precízen szervezett gépezet.
Ennek fényében különösen visszás, amikor azt állítja, hogy a Fidesz standjainál nincs senki. Veszprémben például csak hétfőtől jelentek meg a pultok a köztereken, de aki belülről ismeri a működést, pontosan tudja, hogy az aláírásgyűjtés nem kizárólag utcai standokon zajlik. Házról házra mennek, adatbázis alapján keresik fel a támogatókat, szervezetten, célzottan.
Közben a Tisza pultjánál sorban álló emberek képe válik mércévé a kommunikációban, miközben a hivatalos adatok azt mutatják, hogy a Fidesz majdnem dupla annyi aláírást gyűjtött össze ugyanebben az időszakban.
A közösségi médiában a vizuális élmény felülírja a statisztikát, a hangulat meg felülírja a tényt…
A politikai ellenfél számára ez kész muníció. A Fidesz kommunikációja várhatóan ráépíti majd üzeneteit erre az eltérésre. A kampányban minden aránytalanság felnagyítva jelenik meg, különösen akkor, amikor konkrét számokról van szó.
A választás végül bizalmi döntés, mert a választó azt mérlegeli, mennyire következetes az a politikai szereplő, aki az ország irányítására vállalkozik. Ha a kampány első szakaszában a számok ilyen mértékben változnak, az szimplán bizonytalanságot sugall.
A 250 ezer és a 110 ezer közötti különbség így túlmutat önmagán. Fél nap alatt kiderült, hogy a számokkal való bánásmód legalább akkora jelentőséggel bír, mint maga az aláírásgyűjtés. Amikor mindezt egy olyan politikus teszi, aki pontosan ismeri az ellenfél szervezeti kapacitását és működési logikáját, a félrevezetés gyanúja erősebbé válik. A választók emlékezete rövid lehet, de az arányérzékük általában pontos.
