Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A politika nem csak férfijáték

2025. június 10. 7:29
Amíg két ember él a Földön és ők érintkeznek egymással, addig lesz politika – vallja Hegedűs Barbara, országgyűlési képviselő, akit 2024 őszén egyik pillanatról a másikra ért a hír, hogy a veszprémi képviselőtestületből átülhet a parlamenti patkóba, a Fidesz-KDNP frakciójába. Ott pedig a saját bőrén tapasztalta meg, hogy a politika sokkal tartalmasabb és felemelőbb annál, mint ami a tudósításokból átmegy az emberek felé. Nem egy gonosz és tisztességtelen műfaj, ha az ember betartja az íratlan játékszabályokat, amiből az egyik legfontosabb: nem szabad megsértődni!

A politikusok válaszai általában két frakcióba rendeződnek, amikor arról faggatják őket, hogy miért választották ezt a hivatást: egészen fiatalkoruk óta erre készültek, vagy csupán belesodródtak a politikába. Önre is igaz valamelyik?

Szerintem többünkre igaz, hogy csak belesodródtunk. Én sem készültem politikusnak. Nem voltam diák- vagy hallgatói önkormányzat tagja, sőt, sokáig ódzkodtam, ha emberek elé kellett kiállnom beszélni. Viszont felnőttfejjel visszagondolva, mindig is érdekelt a közélet. Fiatal kamaszként sokszor néztem a híradót vagy politikai vitákat a tévében. Emlékszem, hogy a 2006-os országgyűlési választás eredményvárásakor egyedül voltam otthon és odaszegeződtem a tévé elé. Pedig akkor még nem is szavazhattam, de annak a választásnak a végeredménye engem is felháborított és értetlenséggel töltött el, hogy hogyan nyerhetett a baloldal.

Néhány évvel később mégis már a saját választási eredményeiért kellett izgulnia a veszprémi önkormányzati választáson.

Igen, de azt megelőzte több fordulat is az életemben. Kezdve onnan, hogy 2010-ben csatlakoztam a Fidelitas helyi csoportjához. Akkoriban még egyetemre jártam nemzetközi tanulmányok szakra, ami egyértelműen a külpolitikához áll közelebb. A Fidelitas-ba sem politikai ambíciók miatt csatlakoztam, hanem mert szerettem volna segíteni annak a jobboldali értékközösségnek, ami hozzám közel áll, amit otthonról is hoztam magammal. A 2010-es önkormányzati választás volt az első, ahol ezt testközelből is átélhettem, Ovádi Péter kampánycsapatának lettem a tagja. Viszont ezután is sokáig még úgy terveztem, hogy megmaradok a háttérben. Tetszett az, amit a nemzetközi politikai folyamatokról tanulok az egyetemen, tetszett a későbbi minisztériumi és brüsszeli gyakornoki munka is, de csak, mint elemző. Ekkor jött a felkérés, hogy 2014-ben vállaljam el Veszprémben a Dózsaváros önkormányzati képviselőjelöltségét. Huszonnégy éves voltam akkor.

Sokat gondolkodott rajta?

Nem vágtam rá elsőre az igent. Meg kellett küzdeni a dilemmáimmal, mert más egy kampánycsapatban szerepet vállalni, mint az, amikor valaki az első sorból, a saját arcával és nevével vesz részt a választáson. Azt is tudtam, hogy ez a döntés meg fogja határozni a későbbi pályámat is, függetlenül attól, hogy nyerek, vagy sem a választáson. Utólag viszont úgy látom, jó döntést hoztam, amikor elfogadtam a felkérést. Sokat jelentett, hogy akkori párom, későbbi férjem és gyermekeim édesapja is támogatott és mellettem volt.

Volt olyan politikai mentor, példakép, aki segített ebben az időszakban? Aki formálta a fiatal Hegedűs Barbarát, mint politikust?

Inkább azt mondanám, hogy a veszprémi politikai légkör volt olyan, ami nagy hatással volt rám. Amivel fiatalként könnyen tudtam azonosulni, ami inspirált engem. Akkor Navracsics Tibor volt az országgyűlési képviselő, Ovádi Péter pedig a helyi Fidesz-frakciót vezette. Mindenkin azt láttam, hogy erős polgári értékrendet képvisel, miközben szívvel-lélekkel dolgoznak a városért. Közben pedig nem kell a fiataloknak sem parkolópályára állniuk, ha részt akarnak venni aktívan a politikában.

Polgári értékekről beszélt, amit viszont nagyítóval kell keresni a mostani országos politikai közhangulatban. Hogyan éli meg ezt az időszakot ennek fényében?

Lehet, hogy meglepő lesz, amit mondok, de a parlamenti légkör, az ott folyó viták engem pozitív meglepetésként értek, amikor országgyűlési képviselő lettem. A közvetítések ezt sokszor nem adják vissza. Az emberekben, főleg a fiatalokban él egy olyan sztereotípia, hogy ami politika, az egészen biztosan rossz és gonosz. Pedig a politika ennél sokkal mélyrehatóbb és tartalmasabb világ, ami tudósításokban és főleg a közösségi médiában nem tükröződik vissza. Fontos belátni, hogy a politikát nemcsak a politikusok formálják, hanem a társadalom egésze a megválasztott képviselőkön keresztül. Embermentes politika nem létezik.

2024-től tagja a magyar országgyűlésnek. Ha jól számolom, pont tíz év telt el azóta, hogy felkérték a veszprémi képviselőségre, most pedig egy másik, hasonló hívás érkezett. Hogy élte meg most ugyanazt, ami egyszer már megtörtént önnel?

Mindkettőt óriási megtiszteltetésnek éltem meg, de a mostani felkérésen már nem gondolkodtam sokáig. Nem azért, mert a helyi politikából átnyergelni az országosba látszólag egy magasabb szint. A mai napig tartom, hogy a helyi politikában részt venni az egyik legfelemelőbb érzés. Helyi szinten sokkal közvetlenebbül lehet kapcsolódni az emberekhez és olyan konkrét ügyekben lehet nekik segíteni, aminek ott és azonnal van látható eredménye. Ugyanakkor nyilván más érzés a Parlamentbe belépni, mint a városházára. Pusztán ott lenni is minden magyar embernek különleges élmény.

Ugyanaz az épület, ahol egykor Deák Ferenc, most pedig azok a képviselők sétálnak a folyosókon, akik a legutóbb a füstgránátos akciójukkal majdnem felgyújtották azt. Így is tartja ezt az állítását?

Amikor a folyosókon sétál az ember, akkor nem ezek a képviselőtársai jutnak az eszébe, hanem az, hogy a Parlament tényleg a nemzet egységét képviseli és Magyarországnak az erejét tükrözi. Némileg egy szakrális hely. Én a mai napig azt szeretem az egyik legjobban, amikor esti ülés van. Ilyenkor már senki nincs ott, csak mi, képviselők. Ennek a hangulata máig magával tud ragadni.

Milyen politikusnak tartja magát? Vannak a szakértői attitűdöt magukra öltők, de újabban az influenszer politikusokból is egyre több van.

Nem tudnám magam besorolni egyik kategóriába sem. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nekem van egy olyan kül- és biztonságpolitikai szakterületem, amiből doktoráltam is, amivel el tudom látni a rámruházott feladatokat is, mint például a NATO Parlamenti Közgyűlésében való részvétel. A tudományos világ nyújt egy nemzetközi kitekintést, mivel Latin-Amerikával foglalkozom, ami segít, hogy átfogóan és stratégiailag elemezzem a körülöttünk zajló intenzív nemzetközi eseményeket. Ma már viszont elvárás, hogy minden politikusnak ott kell jelen lennie, ahol az emberek vannak. Ez pedig a közösségi média. Mindig fontosnak tartottam a kommunikáció ezen részét. Hogy megmutassuk azt, hogy miért dolgozunk; mik egy politikus mindennapi feladatai; milyen gondolatok húzódnak meg egy döntés mögött és annak milyen következményei lesznek az emberekre nézve. Ez sokkal árnyaltabb annál, mint ami néhány szalagcímen, vagy néhány soros újságcikkben átjön. Meg kell próbálni megmutatni több oldalról, hogy mi és miért történik. Politikusként szerintem ez is a feladatunk része, hogy megfelelő nyelvezettel eljuttassuk az üzeneteket az emberekhez. Hiszen elszámoltathatóak vagyunk, a kritikákat pedig tűrnünk kell azokon a felületeken is, ahol mindenki kiírhatja magából, ami benne van.

Hogyan kezeli a támadásokat? Főleg a közösségi médiában? Olvas egyáltalán kommenteket?

Igen, elolvasom őket. Ezt is valahol a feladatomnak érzem. Persze vannak olyanok, amiken csak nevetek, de amit abból a célból írtak, hogy konstruktív vita induljon el, azokat mindig átgondolom, sőt, sokszor személyesen válaszolok rájuk. Abban viszont konzekvens vagyok, hogy most már nem posztolok közös képet a gyermekeimmel a Facebookon, mert őket nem akarom kitenni a támadásoknak.

Ha már szóba hozta a családját, férje is felsővezető, ráadásul munkája őt is a fővároshoz köti. Haza mégis Veszprémbe jönnek. Hogyan oldják meg a hivatásukból és a szülőségből eredő kötelezettségeik összehangolását?

A nagyszülők nagyon sokat segítenek a mindennapok során, úgyis mondhatnám, hogy egy csapatban játszunk. Férjemmel pedig igyekszünk mindig összehangolni a munkánkat. Ha az egyikőnket elszólítja a kötelesség, akkor a másikunk helyettesíti a mindennapokban. Ez egy állandó logisztikai feladvány, de szerintem ezzel nem vagyunk különlegesek. Minden család átéli, ahol kisgyermekek vannak és mindkét szülő dolgozik. Azt viszont nagyon fontosnak tartom kiemelni, hogy a gyermekszülés és családalapítás nem gát, akadály, hanem erőforrás és az élet legtermészetesebb folyamata. Számomra sokat jelentett a politikai munkám során is, amikor édesanya lettem, mert még valóságosabbá vált az a felelősség, hogy helyi szinten és országosan is a gyermekek jövőjéért dolgozunk valójában. A mindennapokban pedig a stabilitást, a menedéket, és legnagyobb örömforrást adja, ami talán egy politikus életében meg fontosabb, hogy erős bázis legyen, amire mindig lehet számítani.

Kitől kapta a legjobb tanácsot politikában és mi volt az?

„A politika nem egy sértődős műfaj.” – Ez nagyon belém égett, de őszintén szólva, azt nem tudom már felidézni, hogy eredetileg kitől hangzott el. Viszont politikusként ez a mentalitás sok nehézségen átsegít és sok helyzetben iránymutatást ad. Segít elfogadni, hogy a személyesnek tűnő támadások sokszor nem is a személyem ellen irányulnak. Vagy, hogy az ember karrierje nem feltétlenül csak önmagától, hanem mások döntéseitől függ. Vannak szabályok a politikában, meg kell becsülni azt az időszakot, amit az ember el tud benne tölteni, mert összességében egy gyönyörű hivatás. Egy olyan lehetőség, amivel embereken lehet segíteni, akár városi, térségi, vagy országos szinten is. Mindennek megvan a következménye. Ez igazából nem jó és rossz döntésekről szól, egyszerűen csak a világ működéséről, a történések láncolatáról. Döntéseinknek, tetteinknek mindig meg lesznek a következményei. Amikor elemzem az életem, vagy a munkám, sokszor eszembe jut ez a mondat.

Milyen tanácsot adna egy olyan fiatalnak, mint amilyen ön is volt a karrierje kezdetén?

Pártpolitikától függetlenül, ha valaki csatlakozik egy civil szervezethez, mozgalomhoz, vagy valamelyik párt ifjúsági szervezetéhez azért, hogy ott tevőlegesen is részt vegyen a feladatokban, az minden szempontból építőleg hat rá. Teljesen mindegy, hogy utána politikusi pályára lép, vagy sem, az ott szerzett tapasztalatokból mindenképpen profitálhat a későbbi életében. Nekem nagyon fontos élményem volt, amikor részese voltam szavazatszámlálóként a demokratikus folyamatoknak. Emlékszem, ott ültem a szavazatszámláló bizottságban és elgondolkodtam azon, milyen fontos eseménynek vagyok a részese. Láttam, ahogy az idősebbek szépen kiöltözve érkeztek meg a szavazóhelyiségbe, mintha egy ünnepre jönnének. Ott éreztem igazán először, hogy mekkora ereje van egy politikai szavazásnak, amiért hányan küzdöttek a történelem során.

Van visszaút a politikából a civil életbe? Úgy értem, ha valaki aktív politikus volt, az erősen stigmatizálja az embert.

Szerintem annyira felgyorsult már a világunk, hogy az ilyen átmenetek egyik szerepből a másikba sokkal gyorsabban lezajlanak. Ha nem politikával foglalkoznék, akkor biztos, hogy többet tanítanék az egyetemen. Nagyon tetszik a tudományos világ atmoszférája is. Most is próbálok évente egy vagy kettő elemzést megjeleníteni és eljutni néhány tudományos konferenciára. Ettől függetlenül a politikától sosem szakadnék el, mert szeretem, érdekel, mindegy, hogy éppen mi a fő hivatásom. Egyébként minden politika, amíg két ember érintkezik a Földön, addig lesz politika.

Hajas Bálint
Kovács Bálint
további cikkek
„A magyar balettművészetet feltettük a nemzetközi versenyek térképére” Life&Style „A magyar balettművészetet feltettük a nemzetközi versenyek térképére” Steiner-Isky Annamária nevét a veszprémiek elsősorban a 2023-ban Veszprémben megrendezett Hungarian Ballet Grand Prix kapcsán ismerhetik. A többnapos nagyszabású balettversenyt a Magyar Nemzeti Balettintézet működését segítő Magyar Állami Operaház Balettnövendékeiért Alapítvány rendezte, melynek alapító tagja és 2021 óta kuratóriumi elnöke Annamária. Azóta két év eltelt, de a munka továbbra is folyik, sőt, a tervek között talán újabb Grand Prix is szerepel. 2025. június 23. 11:14 ,A mi munkánk akkor jó, ha észre sem veszik' - interjú Salga Balázzsal, a VKSZ Zrt. új vezérigazgatójával Life&Style ,A mi munkánk akkor jó, ha észre sem veszik' - interjú Salga Balázzsal, a VKSZ Zrt. új vezérigazgatójával Sokszor nem tudatosul bennünk, hogy milyen hatalmas háttérmunka zajlik nap mint nap azért, hogy a városaink tiszták, rendezettek, élhetők legyenek. A veszprémi VKSZ Zrt. éppen ezt a láthatatlan, de létfontosságú munkát végzi. A szervezet új vezérigazgatójával, Salga Balázzsal beszélgettünk a kihívásokról, városüzemeltetési stratégiákról, jövőbeni tervekről, és arról is, hogy mitől válik egy város igazán élhetővé. 2025. június 9. 20:13 Változó világ, változó bortrendek Life&Style Változó világ, változó bortrendek A kétezres években még a nagytestű, taninos vörösborok mellé ültek le előszeretettel a borkedvelők. A 2010-es évtized derekán már mindenki a rozékat kereste a borfesztiválokon. Pár év alatt ez a hype is kipukkadt, nem úgy, mint a pezsgők és proseccók népszerűsége. Közben egyre gyakoribbak lettek azok az igények, amik a könnyű, gyümölcsös fehérborokra irányultak. Ahogyan a divatvilágban, úgy a borkultúrában is megvannak azok a trendek, amik hullámszerűen váltják egymást, a borászok és borkereskedők pedig lassú mozdulatokkal, de biztos kézzel kormányozzák saját kínálatukat a fogyasztói igények felé. Bordeaux szőlőültetvényeitől a balatoni dűlőkig egyaránt. 2025. június 10. 7:29

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.