A költővel Éltető Erzsébet beszélgetett legújabb kötetéről, amelyben részben saját gyászáról írt édesanyja elvesztése után, részben mások veszteségeihez kapcsolódott.
„A Vigasz egy túlhabzó könyv” – mondta Szabó T. Anna. – „Tulajdonképpen magamat akarom meggyőzni arról, hogy nincs is halál.” Ez a motívum egyértelműen megjelenik az egyik versében, amit a közösségi oldalára is posztolt, és amit a keddi könyvbemutatón is felolvasott:
❝ Szöszként szálló szirmok hullnak,
virág-ágak ránk borulnak,
tágas égbolt óvja kertünk,
látnunk kell s énekelnünk:
nem jutunk dohos sötétre,
mert a holt most támad létre,
fény gyúl a zsibbadt anyagban,
látszó lesz a láthatatlan -
minden élő örvendezzen,
mert az élet meg se rezzen
a halálnak közeledtén,
tudja, mélyén ott a nagy fény,
oltva gyullad, hullva támad:
minden múlás puszta látszat. ❞
A kötetben az ilyen dallamos, ritmikus versek mellett a rímtelen hosszúversek is megjelennek. A kontrasztról azt mondta: „nem lehet mindig táncolni, lebegni, ugrálni, örülni, sírni – valamiképp meg kell mutatni a diszharmóniát. Meg kell mutatni, hogy nem csak virágok és lepkék vannak, hanem koszos utcák és parkolócédulák is.”
Mint mondta, hisz abban, hogy a szavaknak súlya van, lehet mesékkel, dalokkal vigasztalni. Úgy érzi, az írással képes segíteni, tud tenni valamit, ami enyhíti a fájdalmat. A megfelelő szavak megtalálását egyfajta varázslatként jellemezte.
„Bennem táncolnak a szavak. Folyamatosan a helyüket keresik, tőlem tulajdonképpen függetlenül.”
Azt mondta, „megmaradt bennem a beszélni tanuló kisgyerek öröme a szóban, ami ijesztő is, felnőttként az őrülettel határos.” Olyan ez, mintha a szavak addig forognának, míg értelmetlenné válnak, és ebből az állapotból kell visszahozni, átmosni őket. Ennek Weöres Sándor volt a nagy mestere, és Szabó T. Anna sokat tanult az ő költészetéből. Weöres kapcsán a gyerekirodalom is szóba került a beszélgetésben, ami a költőnő számára is ismerős terep: ahogy ő fogalmazott, a gyermekversekbe jár napozni, lazítani.
Visszatérve a gyászhoz és a Vigaszhoz: a szerző az önreflexiónak is helyet adott. Húszévesen nem gondolta volna, hogy egyszer majd vigasztaló szándékkal ír verseket, de idővel a lázadó ember is eljut oda, amikor már hisz a szelídség erejében. Mostanra már sok olyan verset írt, amelyekkel veszteségeket próbál feldolgozni – minél idősebb az ember, annál többet gyűjtött össze ezekből.
Aktuális könyve mellett jövőbeli terveiről is kérdezték az alkotót, aki elárulta: legközelebb novellás kötettel jelentkezik majd, amit még az idén kezükbe foghatnak az olvasók, és nem engedte el azt az álmát sem, hogy egyszer majd regényt is írjon.
