2019-ben portálunknak adta első interjúját Pap Máté, amikor kinevezték az ország negyvenegy szakképzési centrum egyikének élére Veszprémben. A kancellári rendszer akkor debütált a szakképzésben, azaz ekkor vált szét a szakmai irányításért felelős főigazgató és a pénzügyi és stratégiai feladatokat irányító kancellár személye.
„Amikor öt éve elkezdtük a munkát, az új szakképzési törvény is akkor lépett életbe. Gyakorlatilag új fundamentális alapokkal vágtunk bele. Abban az időben a szakképzésnek a társadalmi presztízse nem volt magasan értékelve. Az elsődleges célunk az volt, hogy ez mielőbb javuljon és úgy érzem, öt év alatt sikerült markáns és jól érzékelhető eredményeket elérni ebben is.” – Mondta Pap Máté, felidézve a kezdeti időket.
Egy trendfordulás pedig valóban megfigyelhető az oktatási rendszerben. Ma nem csak Veszprémben, de országos szinten is kirajzolódik a statisztikákban, hogy 10 nyolcadik osztályos tanulóból 6 valamilyen szakképző intézményben folytatja tanulmányait.
„Veszprémben az Iparinak van olyan osztálya, ahol tízszeres a túljelentkezés. Ez a számok nyelvén azt jelenti, hogy egy 30 fős szoftverfejlesztő és -tesztelő osztályba 280-300-an is szeretnének felvételt nyerni.”
Pap Máté a mérhető eredményességet két kulcsmomentummal magyarázta. Egyrészről a kormányzat biztos alapokat teremtett a szakképzés fejlődéséhez azzal, hogy stratégiai szintre emelte az oktatáspolitikában. Másrészről pedig az új szakképzési törvénnyel az oktatás módszertana is megújult.
„A tananyag tartalma modernebb lett, a szakképzésben most már projektszemléletben gondolkodunk, a kompetenciákra, készségekre helyezzük a hangsúlyt ez pedig így sokkal korszerűbb tudást ad a diákoknak és sokkal egyértelműbb lett a kompetenciatérkép is, azaz, hogy pontosan milyen készségeket kell elsajátítani egy-egy szakmához.”
A szakképzés megbecsültségének növelése, amit legfontosabb kezdeti célként nevezett meg a leköszönő kancellár viszont nem csak az oktatás újragondolásában látszott meg az elmúlt öt évben.
„Az oktatók megbecsültségének erősítése ugyanilyen fontos stratégiai kérdés volt. Az elmúlt öt évben négyszer hajtottuk végre béremelést. Harminc százalékos emelés után jött egy tizenöt, egy újabb harminckét, majd egy huszonegy százalékos emelkedés. Így pedig átlagosan közel két és félszeresére emelkedtek az oktatók bérei öt év alatt a szakképzésben. Jelenleg egy kezdő tanár bruttó 705 ezer forintért tud elhelyezkedni a szakképzésben. Ez persze még magasabb is lehet, ha valaki osztályfőnök, vagy a felnőttek szakmai oktatásába is bekapcsolódik.”
Az oktatás átszervezése és a tanárok béremelése után sem állt még meg a munka, tért rá Pap Máté az elmúlt időszak további eredményeire, amelyek talán a leginkább szemmelláthatóak. Már csak azért is, mert a Veszprémi Szakképzési Centrum összesen 10 milliárd forintos vagyonnövekedést ért el. Ezt pályázatok útján, a normatív támogatás hatékony felhasználásával, a Modern Városok Program projektjeivel és persze saját forrásokból érték el.
Ebben számos eszközbeszerzés volt, informatikai fejlesztések, de két ingatlanvásárlást is menedzseltek, valamint a már említett Modern Városok Programból a Jendrassik-Venesz Technikum is megújulhatott mind energetikailag és infrastrukturálisan, mind pedig az oktatáshoz szükséges eszközök terén.
„Fontos volt, hogy vonzó legyen az a környezet, ahova a szülő megérkezik a gyermekével. Hogy nyugodtan mondhassa azt egy pályaorientációs előadás után, hogy érdemes ide orientálni a gyereket.”
Ezt erősítve hozzátette, a szakképzésben is egyre nagyobb hangsúly van a külföldi tapasztalatszerzésen, ebben pedig legfontosabb támaszuk az Erasmus+ program lehetőségei, aminek keretében csak Veszprémből az elmúlt években 150 oktató és 500 diák tudott részt venni kéthetes külföldi tanulmányutakon.
A szakképzés sikerének mindezek mellett elválaszthatatlan szereplői azok a vállalkozások is, akik a duális képzés keretében képzőhelyként is megjelennek, ahol a fiatalok már éles körülmények közt tesztelhetik tudásukat és gyarapíthatják tapasztalataikat. A leköszönő kancellár a cégekkel kialakított kapcsolatra így tekint:
„Az új szakképzési rendszer lényegét a cégvezetők nagyrésze megértette és tisztában vannak azzal, hogy milyen célkitűzéseink vannak és ezek hogyan vállnak közös érdekké. Egyébként a visszajelzések alapján ők is azt igazolják, hogy a szakképzés fejlődik. Egy területen van hiányérzetem, azt látom, hogy nem mindenki ugyanolyan mértékben vesz részt ezeknek a közös céloknak az elérésében. A duális képzésben nagyon sok elkötelezett cég van, de vannak olyan vállalatok is, akik méretükhöz képest csekély mértékben kapcsolódnak be a közös munkába. Ezen még kell dolgozni.”
Pap Máté ezt a jövőben már egy másik pozíciójából tudja felügyelni és segíteni. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamarában felel majd a kamara és a hazai szakképzés, felnőttképzés és szakirányú továbbképzések közti kapcsolat erősítéséért. Mindezt pedig egy eddiginél jóval nagyobb tempóban, hiszen az iparkamaránál tavaly novemberben huszonöt év után vezetőségváltás történt, az új elnökség pedig új célokat is megfogalmazott, magyarázta Pap Máté.
„Az első feladat az lesz, hogy felállítsunk egy új stratégiát, amiben meghatározzuk, hogy a kamara hova pozícionálja magát ezen a területen. Fel kell mérni a mostani állapotokat és elvégezni az újrapozicionálást. Fontos, hogy a területi kamarák hasonlóan gondolkodjanak egy-egy problémáról vagy kérdésről. Ez nem volt mindig így. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint, ha kijött egy jogszabályváltozás, akkor nem feltétlenül volt egységes az egyes területi kamarák állásfoglalása. Pedig célszerű, hogy közös nyelvet beszéljünk.”
A Kereskedelmi és Iparkamarában tehát ezek lesznek az új irányvonalak, Pap Máté pedig azt is elmondta, van néhány olyan veszprémi kezdeményezés is, amit érdemesnek tart arra, hogy országos szinten mind a negyvenegy szakképzési centrum megismerjen és lehetőségei szerint alkalmazzon. Ilyen a Szakmaszombat elnevezésű pályaorientációs eseményük, ami túlmutat azon, hogy az érdeklődő diákok egy egésznapos rendezvényen nem csak megismerhetik a különböző szakmák mibenlétét, hanem ki is próbálhatják azokat a leendő oktatóik segítségével.
„A Szakmaszombat, ahogy neve is jelzi egy szombati napot tesz ki. Szándékosan szerveztük hétvégékre és kifejezetten családi programnak szántuk, számos interaktív programmal a szakmákkal kapcsolatban, tájékoztatókkal a szülőknek és programokkal a kistestvéreknek. Legutóbb több mint 1500-an vettek részt a Szakmaszombaton, ezt mindenképpen sikernek könyvelhetjük el, ami remélem, hogy az országban több helyen is elterjed majd.”
Hogy pontosan mivel köszönt el Pap Máté veszprémi kollégáitól és mit kért tőlük a jövőben, arról is beszélt interjúnkban:
„Nagyon jó közösség állt össze az évek alatt, és itt nem csak a szakképzési centrum közvetlen munkatársaira gondolok, hanem az igazgatókra, igazgató-helyettesekre, az oktatókra és mindenkire, aki a szakképzésben dolgozik. Elég viszontagságos volt ez az öt év, szükség volt mindenki helytállására. Volt egy pandémiás időszak, energiaválság és nagyon sok újdonság az új törvénnyel, jogszabályokkal. Ezek mind extrém nyomást helyeztek ránk, de én azt gondolom, Veszprémben nagyon jól helyt álltak a kollégák. Büszke vagyok rájuk és innen is köszönöm a munkájukat. Abban pedig biztos vagyok, hogy jó úton jár a veszprémi szakképzés, ezt az irányt kell tartani, a fejlődés pedig ki fog tartani.”