Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Saját rekordját döntötte meg a Pannon Egyetem

2024. március 19. 14:38 // Forrás: Nyitókép: Fux Marcell/Pannon Egyetem
Annak ellenére, hogy a tavalyihoz képest országosan csaknem 5500-zal kevesebben nyújtották be jelentkezésüket valamely hazai felsőoktatási intézménybe, a Pannon Egyetemen idén is nőtt a jelentkezések száma. A legkeresettebb „pannonos” szak 2024-ben a Humántudományi Kar pszichológia képzése, ezt követik a Gazdaságtudományi Kar gazdálkodás és menedzsment, valamint a Műszaki Informatikai Kar programtervező informatikus nappali tagozatos alapképzései.

Négyszázzal többen jelentkeztek idén a Pannon Egyetemre, mint tavaly, ami akkor az elmúlt tíz év rekordja volt. Portálunk megkereste Csillag Zsoltot, a felsőoktatási intézmény kancellárját, hogy többet megtudjunk arról a stratégiáról, ami révén a veszprémi egyetem várakozáson felül teljesített a 2024-es jelentkezési időszakban.

Megtudtuk, hogy bár a korábbi évek kimagasló számainak tükrében tisztában voltak azzal, hogy a Pannon Egyetem láthatósága hazai és nemzetközi szinten is jóval erősebb, mint a korábbi időszakban, az idei felvételi eljárás így is számos homályos foltot tartogatott, amelyek miatt előzetesen nem tudtak pontosan kalkulálni a jelentkezők számával.

Ennek egyik oka a szakképzési rendszer átalakulása, ahonnan minden évben számos fiatal jelentkezett az egyetemekre, idéntől viszont ötödik évben is a szakképzési rendszeren belül maradnak a diákok. A másik tényező, ami hatással van az egyetemi jelentkezések számára, az a korábbi kötelmek eltörlése, mint például a kötelező nyelvvizsga. Ez a könnyítés tavaly már érvényes volt, így akkor könnyebb volt magas számokat produkálnia a hazai egyetemeknek, a Pannon viszont a tavalyi rekordév után megmaradt a csúcson, sőt túl is szárnyalta azt.

Ez azért is kimagasló eredmény, mivel országosan 5500 fővel csökkent a felsőoktatásba jelentkezők aránya, a Pannon Egyetemre mégis négyszázzal többen adták be a jelentkezésüket,

összesen 9483-an, akik közül 2421-en első helyen jelölték meg Veszprémet.

Csillag Zsolt külön kitért az idén először meghirdetett pszichológia szakra is, ami repülőrajtot vett több mint 500 jelentkezéssel, amelyből 103 első helyes.

Fontos kiemelni, hogy a tíz legnépszerűbb szak közül négy a Gazdaságtudományi Kar, négy a Humántudományi Kar, kettő pedig a Műszaki Informatikai Kar képzése.
A Pannon Egyetemet első helyen megjelölő jelentkezések listáját a programtervező informatikus nappali, az óvodapedagógus levelező és a pszichológia nappali alapképzés vezeti.

Csillag Zsolttal készült korábbi interjúnkban részletesen beszélgettünk arról a stratégiáról, amit a Pannon Egyetem követ a beiskolázás és a szakok szervezése során is. A „nem elég jónak lenni, annak is kell látszani” kijelentés a kancellártól mára szállóige lett az egyetemen, a gyakorlatban pedig már többször visszaigazolta magát az aktív online és személyes jelenlétben is, hiszen a Pannon Egyetem beiskolázási stratégiájának az is a része, hogy számos középiskolába személyesen látogatnak el.

Ami pedig az új képzések szervezését illeti, folyamatosan reagálnak a piaci igényekre, ez hívta életre a pszichológia, a tanító, vagy éppen az óvodapedagógus szakokat is, de a Gazdaságtudományi Kar és a Műszaki Informatikai Kar közös gondozásában a mesterséges intelligenciára alapuló képzések is bekerültek a kínálatba.

vehir.hu
további cikkek
A Pannon Egyetem a diplomaszerzés után is közösséget jelent hallgatóinak Pannon Egyetem A Pannon Egyetem a diplomaszerzés után is közösséget jelent hallgatóinak Abonyi János rektor a Pannon Egyetem Humántudományi és Mérnöki karainak diplomaosztó ünnepségén elmondott beszédében rámutatott: nem üres és patetikus frázis az, hogy a gondolataink szabják meg a saját és gyermekeink, unokáink jövőjét. ma 13:31 A felső kampuszt is megújítaná a Pannon Egyetem Veszprémben Pannon Egyetem A felső kampuszt is megújítaná a Pannon Egyetem Veszprémben A Pannon Egyetem idei terveiről és kihívásairól beszéltek az intézmény vezetői kedden, veszprémi sajtóeseményükön. Kiderült, miért cél a külföldi hallgatók számának növelése, milyen infrastrukturális fejlesztéseket terveznek, és hogyan erősítenék gazdasági kapcsolataikat. 2026. február 4. 11:49 Hatvan év vívás után az egyetemi terem Imreh László nevét viseli Pannon Egyetem Hatvan év vívás után az egyetemi terem Imreh László nevét viseli Ritkán adódik olyan pillanat a magyar sportéletben, amikor egy sportoló még aktív jelenléte mellett élheti meg, hogy létesítmény viseli a nevét. Az Egyetemi Tornacsarnok vívótermének névadó ünnepsége ilyen alkalom volt. Imreh László életútja, eredményei és közösségi szerepvállalása indokolttá tették, hogy a veszprémi vívás egyik legfontosabb helyszíne mostantól az ő nevét hordozza. 2026. január 30. 11:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.