Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

„Régi álmom teljesült azzal, hogy elfogadta Johnny Depp a róla készített portrémat”

2023. december 19. 12:36
A Balaton partján született festőművész több évtizede készít portrékat egyrészt civilekről, akik felkérik erre, másrészt pedig hírességekről. Nemrégiben azt a feladatot kapta Polgárdi önkormányzatától, hogy Novák Katalin köztársasági elnöknek készítsen egy portrét ajándékba a városba érkezése apropóján. Szabados Norbert pályája nem volt mindig ennyire szárnyaló, sokszor napról napra élt, az utcán aludt, néhány évvel ezelőtt pedig olyan mélyre került, hogy már a munka sem volt számára motiváció, az ágyból sem tudott kikelni. Többek között arról kérdeztük, miként mászott ki a mélyből, hogyan tette le az italt, és arról is szó esett, hogy került Johnny Depphez a róla készített portréja. 

Indítsunk rögtön az amerikai színész históriájával: hogy kezdődött a történet Johnny Deppel?

Régóta kerülgetett ez az élmény: közel nyolc évvel ezelőtt egy magyar származású orvos látta a képet, amit a színészről festettem, s amikor idelátogatott Depp, ajándékba akarta adni neki, gondolván, jobb, mint a téliszalámi… Végül soha nem érkezett meg a képért. Évekkel később egy ismerősöm hívott, hogy Johnnyval együtt dolgozik, majd megkérdezte, lenne-e kedvem készíteni róla egy képet, mert akkor átadhatnám neki.

Az a típus vagy, aki egy ilyen volumenű megkereséstől megijed, vagy inkább a felhők fölé kerül?

Hozzá vagyok szokva, hogy pozitív dolgok történnek velem, például a Reál Madrid kapusáról is készítettem képet, Thibaut Courtois-ról, de természetesen nagyon örültem. Váratlanul hazautazott Depp, majd a következő magyarországi látogatását, vagyis a koncertjét is lemondta. Majd nemrég megint szóltak, hogy jön filmet forgatni, de ez még önmagában nem elég. Bárki jelentkezhetne, hogy ő márpedig ajándékot szeretne adni neki, ez nem így működik. Előbb a stábnak a tetszését kell elnyerni, de nagy szerencsémre mindenki elégedett volt. Végül eljutott a színészhez, elég bonyolult módon, de még egy fotó is született arról, ahogy a kezében tartja. A fotót egyébként a testőre készítette.

Mondhatjuk, hogy ez a történet eddigi pályád csúcsa, vagy ne használjunk ilyen nagy szavakat?

Számomra az a siker, ha látom, hogy a vevő – akinek készítem a festményt – elégedett. Mindig felismerem, hogy őszintén tetszik-e nekik, s ha valóban boldogok tőle, az nekem is nagyon jó érzés. A legelső dicséret ugyanolyan jól esik, mint, amit legutóbb kaptam. Az sem számít, hogy sztárokról beszélünk, vagy civil emberekről. 

Amikor elképzelted, hogy majd egyszer a festészetből fogsz élni, megfogalmaztál tudatosan egy utat, amit majd bejársz, vagy „egyszerűen” sodródtál?

Még most is folyamatban van az álmaim elérése, ebből kiderül, hogy mindig is voltak céljaim. Mindig mertem nagyot álmodni, otthon viszont nem ezt láttam, és nem is támogatták a tervemet. A szüleimnek az jelentette a munkát, hogy egy főnök irányított, és megadott időponttól egy szintén meghatározott ideig tartott. Amikor gyerekként elkezdtem festeni azt mondták, kár a festékért. De tudom, nem rosszindulatból fogalmaztak így, inkább csak aggódtak. Ha ma valaki megdicsér, rögtön eszembe jut, hogy valójában nem a tehetségemet dicsérik meg, sokkal inkább a kitartásomat. A szüleim példája elég volt, hogy felismerjem, soha nem szeretnék gyárban dolgozni. Az első húsz évem a pályán konkrét szenvedés volt, amikor nekem is a napi megélhetés volt az elsődleges feladat, de szépen lassan beérett a gyümölcs.

Hogyan indultál útnak?

Tizennyolcévesen eljöttem otthonról, és Szegedre mentem. Kellően távol volt ahhoz, hogy ne ismerjen senki, ugyanakkor még országhatáron belül maradtam. Úgy gondoltam, ott kigyakorlom magam, bátran kísérletezhetek, úgysem tudják, ki vagyok. Bementem a plázába, és elértem, hogy portrékat festhessek, így lett a helyen egy új szolgáltatás. Az igazgatóval abban egyeztünk meg, hogy 2500 forintért készítek egy alkotást, abból 500 forintot a plázának adok. Rendesek voltak, mert ha éppen egy érdeklődő sem jött, akkor nem kellett a helynek fizetnem semmit. Végül néhány évre az alföldön ragadtam. Onnan külföldre mentem, egészen pontosan Németországba.

Ahogy Szegedre, úgy a határon túlra is szerencsét próbálni indultál? Elbújni a világ elől?

Németországban egy gyönyörű városba mentem, ahol úgy támogatták az utcán dolgozó festőművészeket, hogy nem kellett adót fizetni a munkák után. Amit megkerestem az utcán, azt úgy ahogy van megtarthattam. Egy kikötés volt: aki nem portrékat festett, neki a várossal kapcsolatos alkotásokat kellett készíteni. Mi tizenketten voltunk egy helyen, de én voltam köztük a leggyengébb. Sajnos ezt éreztették is velem.

Miként?

Összefogtak, de engem nem vettek be a bandába. Ez egy fontos tapasztalat az utcán dolgozó festőknél: ha csapatban csinálják, sokkal több pénzt kereshetnek. Valaki fest, addig a másik a várakozókat tereli, leülteti őket. Ha viszont egyedül vagyok, nem biztos, hogy megvárják az érdeklődők, míg végzek egy képpel. Inkább tovább mennek.

Mit mondtak, miért nem tartozhatsz közéjük?

Akadt olyan, aki kerek perec kimondta, hogy nem ütöm meg azt a szintet, ami elvárás lenne ezen a helyen. Az a helyzet, hogy jogos volt, valóban sokkal ügyesebbek voltak nálam.

Mi volt az áttörés?

Az idő. Németországban úgy három-négy évet töltöttem. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor egy orosz festő ült le mellém a téren. Sokkal több pénzért dolgozott, hozzá mégis kígyózó sorok álltak. Nálam senki. Az első ilyen nap sírva mentem haza.

Azt mondtam magamnak, nem csinálom tovább, vége. Reggel mégis úgy ébredtem, hogy dolgom van itt, így hát megint kimentem a térre.

Napokig ugyanígy történt minden, csak még azt a hibát is elkövettem, hogy lejjebb vittem az árat: az orosznál rengeteg ember, nálam senki. Viszont figyeltem a művészt, és kimondottan sokat tanultam tőle. Nem volt egyszerű időszak, sokszor az utcán aludtam, mert csak akkor tudtam szállást fizetni, ha voltak elegen, akiket lefestettem. Érdekes fordulat, hogy az utcát, mint otthont mára leváltotta az az otthonom, amit saját magamnak építettem fel.

Valójában miben bíztál ennyi kudarc után?

Mindig hittem abban, hogy fontosabb a szorgalom, mint a tehetség, ugyanis a szorgalom, ha megvan, minden elindul a maga útján, így szépen előretör a tehetség is. A gyakorlás, a figyelés mindig meghozza az eredményt. Ma is azt mondom: mindegy, hogy ki mit csinál, ha arra törekszik, hogy jobb és jobb legyen, nem adja fel, akkor törvényszerű, hogy egy idő után működni fog a dolog. Egyébként ez így van jól: sokkal jobb érzés, ha megdolgozom a sikerért, mint hogy minden „csak úgy” az ölembe hullik. Van az a mondás, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Én pont fordítva vagyok: azt szükséges erősíteni, ami nem megy. Legalábbis a művészetben, ahol a gyakorlás alapvető elem, ott ez bizonyosan működik. De a Holdra szállás sem ment elsőre: soha nem jutottak volna fel, ha nem erőltetik.

A szüleid végül megélhették, illetve elfogadták, hogy ez lett az utad, s hogy sikered van?

Anyukám élhette meg, és ő a mai napig nagyon büszke rám. Belátta, hogy én döntöttem jól.

Ki volt az első híresség, akit lefestettél?

Az első, akit felkérésre festettem talán Mága Zoltán volt. Jótékonysági koncertet adott, s az esemény alatt egy fotó alapján készítettem el, közben engem is mutatott olykor a kamera. A koncert végén a szervezők odaadták neki.

Azóta sok híresség otthonában díszíti a falat a festményem, úgy, mint Miklósa Erikánál, Bochkor Gábornál, utóbbi elég sok képemet megvásárolta a galériámból. De említhetném a Kossuth-díjas operaénekest, Komlósi Ildikót, Vágó Istvánt, aki rendszeresen járt a kiállításaimra, vagy Keresztes Ildikót. 

Nemrég Deák Bill Gyula is a falra tette a munkámat, csak úgy, mint Kovács Patrícia színésznő, vagy Tőzsér Dániel focista. Gyakran veszem észre manapság, hogy sokan azzal a céllal keresnek meg, hogy esküvői vagy születésnapi ajándékot készítsek a szeretteiknek, hiszen kuriózum és különlegesség, ha az ember valami olyat ad, ami személyre szabott, egyedi. Egyébként olyan is előfordul, hogy televíziós csatornák jogdíjat fizetnek, mert egy-egy filmben felbukkannak a munkáim.

A beszélgetésünk elején úgy fogalmaztál, hogy a céljaid elérése, megvalósítása még mindig folyamatban van. Pontosan mire gondoltál?

Mindig a következő lépésre koncentrálok. Szeretném, ha nemzetközi szinten is ismernék a nevemet. Festőként nehéz jól ismertnek lenni, hiszen nem jellemző, hogy a tévében, ők szerepelnek. Vagy esetleg a rádióban. Mondjuk nehéz lenne a festészetet a rádión keresztül bemutatni, noha többször voltam már itt is, ott is. A rádióból nem is értettem, mi fog kisülni, hiszen nem látják közben a munkáimat, de legalább jobban megismerhették a gondolataimat. Mi kicsit láthatatlanabbak vagyunk, jó lenne kitűnni. Persze nem a bulvárral!

Előfordult már olyan, hogy valaki felkért, hogy fessed le, de nem vállaltad?

Igen, én is meghúzom a saját magam határait. Egy celeb kért fel, viszont mivel már nem él, nem lenne ildomos elmondanom a nevét. Egyszerűen nem akartam a nevünket egy lapon látni, mert az elveimet sértette volna. Egyébként nyolcvan százalékban átlagembereket festek, a maradék húsz százalék a híresember kategória.

Egy nap mennyit dolgozol? Hogyan osztod be az idődet?

Előfordul, hogy egy nap nyolc portrét is megfestek, de adódnak napok, amikor egyáltalán nem nyúlok festékhez. Olykor magamnak is készítek alkotásokat, például azt az autót, amit mögöttem látsz: kedves volt számomra, de végül eladtam. A vásznon őriztem meg az emlékét.

Ha lelkileg rosszabb állapotban vagy, akár mélyponton, akkor a festék inkább előtérbe kerül, vagy olyankor üres marad a vászon?

Alapvetően jó hangulatban szeretek festeni, és szerintem ez a munkáimból is átjön. Viszont a legnagyobb mélypontom teljes tehetetlenséggel járt, amikor már az ágyból sem tudtam kikelni.

Nem szeretném szépíteni, valójában szépen lassan belecsúsztam az alkoholizmusba. Az ital egy bizonyos pontig még segített is olykor, mint művészt, de sajnos átestem a ló túloldalára.

A végén már nem tudtam talpra állni, kihívták a mentőt és kórházba kerültem. Amikor jobban lettem, az ápolók bevallották, hogy a bemenetelem napján fogadást kötöttek, hogy megélem-e a reggelt. Borzalmas volt a vérképem, teljesen tönkretettem magam. Végül az alkoholizmus néhány évig, ez a legmélyebb rész pedig néhány hónapig tartott.

Azt tudod, hogy miért csúsztál bele? Volt konkrét oka?

Nem tudom, miért alakult így. Akkor már jócskán a festészetből éltem, volt egyfajta egzisztenciám, szerencsésnek éreztem magam emiatt. De valahogy az esti sörökből mindig egyre több lett, végül depressziós lettem, s mondhatni elengedtem mindent. Sokszor úgy aludtam el, hogy azt gondoltam, jobb volna másnap nem fölébredni. Később persze, amikor jobban lettem, már hálás voltam, hogy nem maradtam alul… Miután kiengedtek a kórházból, hamar helyre kerültek a dolgok. Megmenekültem, és semmire másra nem vágytam, mint, hogy megőrizzen a jó állapotom, az egészségem.

Meg tudod fogalmazni, hogy mi a festői ars poeticád? Kérdezhetném úgy is, hogy mitől lesz egy festmény Szabados Norbertes?

Nehéz kérdés, de azt hiszem, minden festőnek megvan a maga korlátja, s ez határozza meg, hogy milyen technikát alkalmaz. Én soha nem akartam szomorú képeket készíteni, bár, ha arra kértek, megcsináltam. A tájképeket sem kedvelem, mert az úgymond „csak” technika, és nem igényel olyan jellegű tudást, mint a portréknál az anatómia ismerete. Ahhoz, hogy valakit jól tudjak ábrázolni, meg kell ragadnom a személyiségét, a karakterét, és a lelkét is. Nagy kihívás, de ahogy erre már utaltam, mindig is a nehezebb végét fogtam meg a dolgoknak.

Nagyon magányosnak tűnik a műfaj, amelyben élsz. Így is éled meg, vagy nem kell ennyire drasztikusan gondolkodni erről?

Az a legjobb, ha festéskor egyedül vagyok. Nincsen szükségem senkire, sőt, csak zavarnának. A szűk családi körömben mindenki tudja, hogy amikor dolgozom, békén kell hagyni. Máskülönben nem csak munkából áll a világ, tehát olykor szívesen járok társaságba, s akkor kompenzálom a sok egyedüllétet.

Mindig nehéz kérdés a művészek esetében, hogy meddig tart a pálya. Egy festő vajon soha nem teszi le az ecsetet?

Én nem gondolom, hogy valaha is abbahagyom. Amíg az egészségem engedi, és működik a kezem és az agyam, addig valószínűleg festeni fogok. Akadt olyan időszak az életemben, amikor kevés volt a megrendelés, így nem hogy festékre, de az alapvető létezéshez szükséges dolgokra sem volt pénzem. Ilyenkor elszegődtem néhány napra dolgozni valahova, de igazi B terv soha nem volt a pakliban. Amíg élek, festő leszek…

Ha Önnek is segítségre van szüksége: ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és a 06-80-810-600 telefonszámon.

Szabó Eszter
Szalai Csaba
további cikkek
A Szentatya elismerte Bódi Mária Magdolna vértanúságát, így a boldogok sorába emeli őt A Szentatya elismerte Bódi Mária Magdolna vértanúságát, így a boldogok sorába emeli őt Ferenc pápa 2024. május 23-án a Bódi Mária Magdolna vértanúságáról szóló dekrétumot aláírásával elismerte. ma 11:23 A művészet hazugság, amely segít felismerni az igazságot A művészet hazugság, amely segít felismerni az igazságot Kedd délután Tündérkezek címmel nyílt kiállítása a Laczkó Dezső Pedagógus Nyugdíjas Klubnak az Agórában, az klub fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából. A tárlatot Herth Viktória művészettörténész nyitotta meg. tegnap 17:37 Álmodjunk nagyot! Álmodjunk nagyot! Ambiciózusnak lenni valójában jó. Persze hit, szorgalom, kitartás és alázat is kell ahhoz, hogy célt érjünk, és a támogatás sem utolsó, de ha ezek megvannak, csodás dolgokat lehet elérni. Bizonyította ezt a Victoria Art & Sport Egyesület, illetve a Csermák Antal Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek szombati balett gálája is. 2024. május 20. 15:32 Bátor döntések sorozata után most bestseller írónő Karády Anna Bátor döntések sorozata után most bestseller írónő Karády Anna Karády Anna írónő volt a Vehír közéleti sorozatának legutóbbi vendége, így néhány szerencsés olvasónk, akiket a jelentkezés során kisorsoltunk, egy kötetlen beszélgetésen vehetett részt, ahol maguk is feltehették kérdéseiket, sőt, a végén dedikált is az írónő. 2024. május 20. 16:16

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.