Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 4. Barbara, Borbála
Veszprém
-7°C
2023. december 4. Barbara, Borbála
Veszprém
-7°C

Istent nem lehet megismerni az ember nélkül

2023. szeptember 7. 22:02
Csütörtök délelőtt megtartotta ünnepi tanévnyitóját a Veszprémi Érseki Főiskola. Idén összesen 177 új hallgató kezdi meg tanulmányait.

Dr. Udvardy György érsek megnyitójában úgy fogalmazott: az egyházmegye örömmel tesz szolgálatot az intézményen keresztül – de, hogy pontosan milyen szolgálatról van szó, arról így beszélt:

Jézus küldetésének teljesítéséről, ő küld bennünket megszentelni érzelmet, értelmet, tudományt és kultúrát. Az oktatás és nevelés kiemelt jelentőséggel bír, elválaszthatatlan eleme az evangélium hirdetésnek.

Természetesen minden korkultúra megkívánja a szervezeti megjelenést, folytatta Udvardy, így a főiskola is ezt képviseli, a maga fejlődésével, alkalmazkodásával, célkitűzéseivel. Feladataik között fogalmazta meg, hogy biztosítsák a kérdések egyre több formáját úgy, ahogyan erre a társadalomban, oktatásban, nevelésben, szociális területen, önképzésben, fiatalokkal történő foglalkozásban, idősekkel való foglalkozásban szükséges, valamint, hogy minél szélesebb körben, nagyobb felkészültséggel tudják végezni a tanulmányaikat és majd későbbiekben a szolgálatukat. Fontos küldetésüknek tekintik továbbá a teológia művelését.

Halmay Gábor önkormányzati képviselő is beszédet mondott. Ahogy utalt rá, már-már visszajáró vendég az Érseki Főiskolán. A közös gondolkodás, valamint a közös ünnepek átélése még inkább tovább mélyíti a kapcsolatot a város és az intézmény között. Halmay kiemelte: felbecsülhetetlen az az érték, amit a főiskola képvisel.

Dr. Sebestyén József, az intézmény rektora részletesen beszámolt a főiskola képzési kínálatáról, s ismertette, hogy egyre felszereltebb a hely, minden adott a tudás elmélyítéséhez. Értékalapú közösségről beszélhetünk, ahol a hallgatók gazdagodhatnak.

A rektor kiemelte: azt szeretnék kollégáival megmutatni – és nem megtanítani –, hogy Istent nem lehet megismerni az ember nélkül, ahogy az embert sem tudjuk megérteni Isten nélkül.

Sebestyén adatokkal is alátámasztotta az intézmény sikerességét: idén 177 elsőéves hallgatót vettek fel, és nyolc új oktató/kutatót.

Mielőtt sor került volna az elsőévesek főiskolai polgárrá fogadására, valamint a fogadalomtételre, kitüntetések átadása, ismertetése következett. Fodor János főiskolai tanár lett, míg Kaszásné Leveleki Magdolna Oktatói Szolgálati Emlékérmet vehetett át.

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
A tízéves Hangvilla-történet Hangvilla A tízéves Hangvilla-történet 2013. november 29-én volt egy színházi előadás Veszprémben. A Pannon Várszínház a „Sose halunk meg” című darabot mutatta be. Ez a kis emlékdarab tíz évvel ezelőttről önmagában még nem érne annyit, hogy felidézzük, de ha hozzátesszük azt, hogy a színpad, ahol előadták az egykori Séd filmszínház helyén épült komplexum deszkái voltak, már érdemes megállni egy pillanatra. Az épületet ma mindenki úgy ismeri, mint Hangvilla. Ezzel debütált a veszprémi kulturális életben a minden szempontból formabontó kulturális intézmény. tegnap 15:18 Felgyúlt az első adventi gyertya Felgyúlt az első adventi gyertya Szombat este a szentmise után meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját a Szent Mihály Főszékesegyházban. A gyertyagyújtás után egy rendkívül hangulatos komolyzenei koncert következett, melyre igencsak komoly volt az érdeklődés. 2023. december 2. 22:48 Jubileumot ünnepelt a Bárczi Jubileumot ünnepelt a Bárczi Gálával ünnepelte fennállásának 75. évfordulóját a Bárczi Gusztáv iskola pénteken az Agórában.  2023. december 2. 10:22 Festőnők a szabadban címmel nyílt kiállítás kultúra Festőnők a szabadban címmel nyílt kiállítás Péntek délután a Veszprémi Petőfi Színház előcsarnokában nyílt kiállítás, Festőnők a szabadban címmel, Bottyán Marianna festőművész és az Art Natura Csoport veszprémi tagjainak közreműködésével. A közös bemutatkozó tárlat december nyolcig látogatható. 2023. december 1. 23:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.