Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. november 28. Stefánia
Veszprém
2°C
2023. november 28. Stefánia
Veszprém
2°C

Így is lehet nyugdíjasként élni

2023. augusztus 25. 22:42
Ötödik éve szervezik meg a Szenior Találkozót, aminek ezúttal Sóly volt a házigazdája. A pénteki „fesztiválon” a környéken élő nyugdíjas klubok tagjai – közel 700-an – azt is megmutatták, hogyan kell erősíteni a közösségeket és 60 év felett aktívan jól szórakozni.

A Szenior találkozókat öt évvel ezelőtt még Ovádi Pétér, a térség országgyűlési képviselője találta ki és hívta életre, de az elején még ő sem gondolta volna, hogy nagyon hamar akkora népszerűségre tesz szert a rendezvény a környékbeli nyugdíjas kluboknál, hogy már közepes fesztiválsátor is lassan kicsi lesz, ahol meg lehet szervezni az eseményt. Mindezt péntek délután mondta a képviselő portálunknak Sólyon, ahol az idei Szenior Találkozót tartották.

A rendezvény koncepciója szerint ugyanis minden évben más Veszprém környéki településen tartják meg a rendezvényt, ide várják a környék klubjait is. Idén ez több, mint 40 nyugdíjas klubot jelentett, akiknek közel 1000 tagja gondolta úgy, hogy szívesen részt vesz ezen az eseményen, ahol mind a programok, mind a fellépők tekintetében ők, az idősebb, de aktív generáció tagjai vannak főszerepben.

Az „aktív” jelzőt pedig nyugodtan ki is lehet emelni, hiszen már a sólyi rendezvény elején bebizonyították, hogy egyáltalán nem csendesülős, egymással nosztalgiázós idős emberek gyülekezete alkotja az ilyen találkozókat.

Harmonika és gitárkísérettel, énekelve vonult be a több tucat klub képviselete a nyitóceremóniája, ahol elsőként Kaptúr József, Sóly polgármestere, mint házigazda köszöntötte a megjelenteket, majd Ovádi Péter tett ugyanígy.

A protokolláris részben ezután átadták a Szenior-díjakat, ezt mindig a házigazda település arra érdemes nyugdíjas tagjai közt kapják meg. A díjátadó ceremóniában Farkas Erika is közreműködött, aki szintén végig jelen volt az eseményen. Az ő neve a Kossuth Rádió népszerű, A hely című műsorából lehet ismerős, ahol időről időre bemutat egy magyar települést és annak érdekességeit konkrét személyek történetén keresztül interjúk formájában.

A Szenior-díjat idén három sólyi nyugdíjas is megkapta, Csincsi Lajosné, Fenyvesi Árpádné és posztumusz Gőbölös Gyula. Utóbbi díjazott esetében három fia ment fel a színpadra és vették át elhunyt édesapjuknak járó díjat.

A nap további részében folytatódtak az idős generációra szabott programok, többet egymásnak adtak elő a klubok, az asztalok között pedig a jóízű beszélgetések, este pedig Soltész Rezső koncertjével zárták a 2023-as Szenior Találkozót.

Hajas Bálint
Kovács Bálint
további cikkek
Közel tizenötezer nyugdíjast keresnek Veszprémben nyugdíjas Közel tizenötezer nyugdíjast keresnek Veszprémben Veszprém népességének 27%-a nyugdíjas, ez körülbelül 16 ezer idős embert jelent, akik közül 1400-an tagjai valamelyik nyugdíjas klubnak. De mi a helyzet a többiekkel? Az ő megszólításuk és felkarolásuk is szerepel a Veszprémi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének céljai közt a következő időszakban, akiket most már egy frissen megalapított tanácsadó testület is segít ebben a munkában. tegnap 15:11 Nyughatatlan nyugdíjasok a Cholnoky-n Cholnoky Nyugdíjas Klub Nyughatatlan nyugdíjasok a Cholnoky-n Akár egyszerű összejövetel is lehetett volna a Cholnoky Nyugdíjas Klub életében a péntek esti esemény, de a városrész nyugdíjasai ennyivel nem elégedtek meg és inkább megszervezték első alkalommal a Cholnoky-napot a klubjuk életében, ahol minden tag bemutatott valamilyen kulturális előadást, amiben szívesen és otthonosan mozog. A siker nem maradt el. 2023. november 18. 20:56 Életet az éveknek: művészeti gálán mutatták meg tehetségüket a nyugdíjasok Életet az éveknek: művészeti gálán mutatták meg tehetségüket a nyugdíjasok Péntek délelőtt az Agóra Veszprém Kulturális Központ adott otthont a nyugdíjas művészeti gálának.  2023. október 28. 12:00 Felcsavarták a szőnyeget a veszprémi nyugdíjasok nyugdíjas Felcsavarták a szőnyeget a veszprémi nyugdíjasok Megtartották hagyományos őszi báljukat a veszprémi nyugdíjasok szombaton este az Agórában. Ez már a huszonhetedik ilyen alkalom volt a közösség életében a huszonnyolcadik időzítéséről pedig sajátos módon döntöttek. 2023. október 21. 23:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.