A két művész alapvetően egy nagyon egyszerű dolgot talált ki egymástól függetlenül. Mindketten éveken át fotózták a Balaton túlpartját. Szalontai Ábel Fonyódról a Badacsonyt, Szabó Dezső pedig Szigligetről a túlpartot. Az évek alatt több ezer kép jött így össze. A művészeket az sem zavarta, ha éppen felhős, vagy ködös volt az idő. A túlpart kontúrja így még izgalmasabb képet adott. Persze számtalanszor tiszta időben is megörökítették, amit láttak, így pedig egy folyamatosan változó, mégis ugyanolyan sorozatot kaptak itt is, és ott is.
Valószínűleg soha nem ismerték volna meg egymást, ha külön-külön nem találkoznak olyan emberekkel, akik részt vesznek a veszprémi EKF program megvalósításában, és nem jön az ötlet, hogy ezt a két különleges sorozatot egyszerre kellene megmutatni a nagyközönségnek is.
Péntek estére viszont mindez megvalósult, a Dubniczay-palota két termében pedig kiállították a művészek képeit.
A megnyitó, bár két külön esemény volt, mégis együtt értékelhető igazán. Elsőként Szalontai Ábel munkáit tekinthette meg a közönség. Köszöntőjében Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója elmondta, neki már kinevezésekor tervben volt, hogy egy, mint fogalmazott „átfotózásos” sorozatot szeretne bemutatni az intézményben, bár akkor még nem tudta, ezt hogyan fogja megvalósítani, hiszen ő csak az egyik művész munkáját ismerte.
Can Togay, az EKF kulturális főtanácsadója viszont pont a másik művész munkásságával volt tisztában, így hamar megfogalmazódott a közös kiállítás ötlete.
Can Togay elmondta a megnyitón, az EKF-ben célkitűzésük volt már a kezdetekkor is, hogy frissen reflektáljanak a régió képzőművészetére, a mostani kiállítás is ennek a bizonyítéka.
Szalontai Ábel művészeti felfogásáról Róka Enikő, művészettörténész beszélt a megnyitón. Ő úgy fogalmazott, ez az alkotófolyamat a végtelenbe tart. A sorozatkészítés, amit képvisel Szalontai egyszerre sugározza a precizitást és jó megfigyelőképességet. „Az örök változást mutatja be, ami emberi léptékkel nem mérhető.” - utalt ezzel a Badacsony állandóságára, miközben folyamatosan változik az évszakokban.
Ezután egy emelettel feljebb Szabó Dezső Fonyódról készült képeit is megismerte a közönség. Amíg társa 2015 óta fotózza a túlpartot, ő már két évtizede csinálja ugyanezt. A Landscape névre keresztelt kiállításon pedig 800-nál is több képe jelent meg.
Méltatásánál itt is elhangzott, a képeken keresztül láthatóvá válik az idő, olyan helyzetet tár elénk, amit amúgy képtelenek lennénk érzékelni.
A Művészetek Háza tehát ismét egy olyan kiállítással rukkolt elő, aminek lényege nem a bonyolultságában van. Nem kell hozzá művészettörténész iskola, hogy bárki megértse, vajon „mire gondolt a művész?”. Viszont maximálisan teljesíti azt a kritériumot, ami elvárható egy művészi teljesítménytől, miszerint elgondolkodtatja a nézőt, kimozdítja komfortzónájából és segít megcsodálni a körülöttünk lévő világ szépségét, tudat alatt már-már filozófikus magasságokban.
