Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 5. Vilma
Veszprém
-2°C
2023. december 5. Vilma
Veszprém
-2°C

Pedagógusok alkotásaiból nyílt kiállítás a Deák iskolában

2023. május 11. 0:09
Szerda délelőtt nyolc pedagógus és egy pedagógiai asszisztens alkotásait állították ki, már-már hagyományosan. Horgolt díszek, vertcsipkék, hímzések, makettek, akrilképek is szerepelnek az intézmény bejárata melletti tárlaton.

A kiállításmegnyitón Gerstmár Ferenc, a Deák iskola körzetének önkormányzati képviselője mondott beszédet, melyben az alkotás fontosságáról beszélt. „Képtelen vagyok megérteni, hogy élhet valaki alkotás nélkül”, idézte Samuel L. Jackson amerikai színészt a képviselő, majd folytatta: a ma nyíló kiállítás annak a bizonyítéka, hogy az iskola pedagógusai között sokan így gondolkodnak.

Gerstmár elmondta: miközben az alkotás kikapcsolódást jelent számukra, értéket is közvetítenek, ezzel pedig példát is mutatnak a gyermekeknek.

Horváth Szilárd, az iskola igazgatója is gratulált kollégáinak, majd a jelenlévő gyermekeknek kívánta, hogy váljanak ők is alkotókká.

A kiállítók: Hoffer Gábor, Kocsárdi Judit, S. Farkas Edina, Vajda-Kovács Ágnes, Leitold Ágnes, Ungváry Ildikó, Bundáné Szabó Zsuzsanna, Giricz Erzsébet.

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
Visszatér Gregory Porter, Veszprémbe érkezik Paloma Faith és a Caravan Palace Visszatér Gregory Porter, Veszprémbe érkezik Paloma Faith és a Caravan Palace Bejelentették a VeszprémFest 2024-es fellépőit. tegnap 17:55 Kínai barátok hozták el Veszprémbe a kultúrájukat Kínai barátok hozták el Veszprémbe a kultúrájukat A kínai Ningbo város lakosságszáma pont akkora, mint Magyarországé: 9,6 millió ember. Ez a város pedig Veszprémmel ápol már húsz éve partnervárosi kapcsolatot. Ennek egyik eredménye a Pannon Egyetemre szervezett fotókiállítás, aminek a megnyitóján a hazánkban tartózkodó ningbói delegáció is részt vett hétfőn. tegnap 15:00 A tízéves Hangvilla-történet Hangvilla A tízéves Hangvilla-történet 2013. november 29-én volt egy színházi előadás Veszprémben. A Pannon Várszínház a „Sose halunk meg” című darabot mutatta be. Ez a kis emlékdarab tíz évvel ezelőttről önmagában még nem érne annyit, hogy felidézzük, de ha hozzátesszük azt, hogy a színpad, ahol előadták az egykori Séd filmszínház helyén épült komplexum deszkái voltak, már érdemes megállni egy pillanatra. Az épületet ma mindenki úgy ismeri, mint Hangvilla. Ezzel debütált a veszprémi kulturális életben a minden szempontból formabontó kulturális intézmény. 2023. december 3. 15:18 Felgyúlt az első adventi gyertya Felgyúlt az első adventi gyertya Szombat este a szentmise után meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját a Szent Mihály Főszékesegyházban. A gyertyagyújtás után egy rendkívül hangulatos komolyzenei koncert következett, melyre igencsak komoly volt az érdeklődés. 2023. december 2. 22:48

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.