Most, hogy már felnőttként nézek a május elsejére elhatározom, hogy – és bár szeretem a foglalkozásomat – egész nap olyan dolgokkal töltöm az időmet, aminek semmi köze a munkámhoz. Hátra dőlök, felteszem a lábam a kanapéra, nem nézek körül, hogy kosz van-e a padlón, csak pihenek és azon gondolkozom, milyen jó is ez a semmit tevés. Bambulok majd előre, ki a nagyvilágba, a fény felé az ablakon át, és gyönyörködöm a végre zöldbe borult fákban. Hallgatom a madarakat, nézem, ahogy az eget eltakarják a felhők, s hogy megint kitisztul a kékség. Alakzatokat, főként kisállatokat látok majd bele a felhőkbe, és az lesz a legnagyobb gondom, miért szalajtja szanaszét őket ilyen gyorsan a szél.
Ahogy leírom ezeket a gondolatokat a páromra nézek, felmérem, tud-e most figyelni néhány pillanat erejéig, ameddig felolvasom az eddig fogalmazottokat. Jelzi, hogy mehet, meghallgatja, majd kezdi is meglátásait: nem túl eredeti, s az olvasókat nem biztos, hogy foglalkoztatja, hogy a cikk szerzője mit csinál, vagy éppen mit nem, a munka ünnepén. Végig gondolom, talán még finoman is szólt, megköszönöm. Igaza van, újra kezdem, főzök egy kávét. Ő is kap. Nekifutok tehát ismét, de utána tényleg megyek, és nézem a felhőket. Igenis legyen ünnepnap a mai, tele kényeztető én-idővel!
„Május elseje van, dél, legalábbis amikor írom ezeket a sorokat, s ezzel a cikkel a munka ünnepének hagyományát kívánom megismertetni főként azokkal, akik még túl fiatalok ahhoz, hogy pontosan tudják, mi is a május 1. eredete.” Gyűjtögetem az adatokat, jegyzetelgetek: „Korábban a munkások ünnepének nevezték, a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt ünnepnap, számos országban hivatalos állami szabadnap…” S ahogy mindezt hangosan mormolom már jön is a reakció: didaktikus és unalmas! – Akkor miről írjak a munka ünnepén?! – kérdezem felhorkanva, és nem a felpörgés, hanem épp a lenyugvás érdekében főzök még egy kávét. Duplát. Rendben, vissza a startvonalra, de aztán megyek bámulni a felhőket, mégiscsak ez volt az eredeti szándék, s már három óra, gyorsan-gyorsan, mielőtt besötétedik.
Ismét a gép előtt, tekintetem átszúrja a monitort, mély lélegzet, hajrá: „Bár a május elseje sokaknak csupán a munka ünnepéről szól, ami viszont ennél sokkal izgalmasabb, hogy ez a jeles nap egyben a szerelem ünnepe is. A férfiak májusfát állítanak annak a lánynak, akit párjuknak választanak. Szép szokás, noha mára már valószínűleg megkopott, hiszen más módja is van a lánykérésnek.” A lánykérésnek. Ha egyáltalán…
A páromra pillantok. Ő bezzeg nézi a felhőket. Helyettem is. Egész délután. Mert közben lassan beesteledett. Előttem a klaviatúra, előtte a végtelen égbolt. Ha szépen megkérem, talán elmeséli, mit látott. Milyen felhőket, milyen fodrozódó felhő-formákat, miféle alakzatokat ezen a gyönyörű napon. Május elsején. A munka ünnepén.
