A belváros utcáit már korán reggel tömeg lepte el, én pedig azon gondolkoztam, milyen jó dolog is ez: megmozdul egy egész város, sőt, régió, ország – az emberek felkelnek és izgatott kíváncsisággal indulnak el otthonról, hiszen kapnak valamit, valami olyant, amit korábban soha. A reggeli helyijárat, amit ingyenesen vehettünk igénybe, zsúfolásig megtelt, ragyogó szemű, kíváncsi társaságokat láttam, fiatalokat és kortalanokat, fogták egymás kezét, vizslatták a programfüzetet, miközben próbálták úgy alakítani a napot, hogy a lehető legtöbb eseményt kipipálhassák. A buszról leszállva az utcán minden elcsípett mondatfoszlány a rendezvényekről szólt, és a jóhangulatú mondatdarabkák is azt éreztették, nem csupán él a város, de lélegzik. Pulzál. Éppen egyedül voltam, nem beszéltem senkivel, mégis: egy pillanatra sem éreztem magányt, csak azt, hogy valójában a nyüzsgő, fecsegő város az én gondolataimat hangosítja fel, nekem csupán mosolyogva nyugtáznom kell azokat.
Amikor beértem az első általam választott eseményre a vártnál is nagyobb tömeg fogadott. A közösségi érzés felső foka: úgy éreztem, egyszerűen mindenki itt van. Beálltam az izgatott embertömeg mélyébe, és sodródtam afelé, amiért jöttem.
Ám amint átvettem a tömeg lüktetését hirtelen rossz érzés fogott el. Bevillantak azok a koncertek, amelyekre a covid bezártsága után először mentem el. Akkoriban sokkal óvatosabb voltam, hiszen elszoktam a tömeg és a zsúfoltság érzéstől, pedig korábban semmi gondom nem volt a „sok jó ember kis helyen is” elmélettel.
Elhessegettem a rossz benyomásomat, mondván, biztos csak túlgondolom, és próbáltam a műsorra figyelni, ami éppen elkezdődött. Ekkor a kíváncsi hátsó sor – nyilván nem szándékosan – ágaskodni és tülekedni kezdett, merthogy nem látnak rendesen. A tömeg belső magja érezve ezt mozgásba lendült.
Aprónak tűnő, ugyanakkor a kedv elrontására tökéletesen alkalmas ütközések és lökdösődések indultak, test-dominó, sűrűsödő összepréselődés – mert ugye nehogy lemaradjunk valamiről.
Oké, nem a focimeccsek B közepéről beszélek, és nem is a koncerti pogózásról, és tudom, hogy most csak pozitív hírekről olvas szívesen az ember, és egy ilyen hétvége után talán nem is ildomos erről szólnom, de…
Ugye nem feledjük? A kultúra fővárosa lettünk. A kultúráé. Aminek része, megalapozó része a tapintat, az oda- és az egymásra figyelés: a kulturált viselkedés. Kérem, vigyázzunk egymásra!
