Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Három filmet is elkezdett forgatni a Szeretfilm

2023. január 16. 12:35
Egy játékfilm és két dokumentumfilm gyártását kezdte meg év elején a Szeretfilm Stúdió.

Az Anyaföld című játékfilm és a Szekérrel a földi paradicsomba című dokumentumfilm előkészítése pillanatnyilag is zajlik, a Kékszalag című dokumentumfilm forgatása már folyamatban van, miközben a stúdió legújabb filmjét, A másik érintése című játékfilmet a 2023-as veszprémi Magyar Mozgókép Fesztiválon láthatja a közönség – közölte Buvári Tamás rendező.

Az Anyaföld című játékfilm és a Szekérrel a földi paradicsomban című dokumentumfilm a magyarországi német nemzetiségiek kálváriáit dolgozzák fel, különös tekintettel a Veszprém megyei családok kitelepítésének történeteire. 

„Az Anyaföld egyértelműen szerelemprojekt. Újabb erős vállalása a stúdiónak, különlegessége, hogy celluloid filmre rögzítik, nem digitális technikával – amely nem csak drágább, de bonyolultabbá is teszi a filmkészítést, ugyanakkor varázslatosabb moziélmény érhető el általa. A film megtörtént események alapján, három történelmi időszakban mesél el egy-egy személyes hangvételű történetet, melyek középpontjában a haza elhagyása áll” – fogalmazott a rendező.

A stúdió új dokumentumfilmje, a Kékszalag szintén helyi témájú, hiszen a klasszikus balatoni vitorlásversenyről, a csapatok felkészüléséről, a hajók és a legénység életéről, a vitorlázás és a Balaton szeretetéről mesél különleges látásmódjával. Rendezője Ladányi János, aki egyben vezető operatőre is a filmnek.  A filmet a balatoni vitorlázás emblematikus szereplői támogatják, illetve a stúdió pályázatot nyújt be a Nemzeti Filmintézet televíziófilmes pályázati kiírására.

A Szekérrel a földi paradicsomban című dokumentumfilm a bándi Mádl család exodusáról szól, amikor a II. világháború után másfél évig Ausztriában, Salzburg mellett tartózkodtak, majd visszatértek Veszprém megyébe. A külső és belső utazást bemutató film jelen párhuzama a Bándon épülő Mádl Ferenc emlékház létrejötte, ilyen módon két történetet is láthat a néző, amelyek szervesen kapcsolódnak egymáshoz.

Az Anyaföld és a Szekérrel a földi paradicsomba című filmek országos szponzorációban valósulnak meg, a filmek főtámogatói a Szeretfilm Stúdió Egyesület, a Magyar Művészeti Akadémia, a Nemzeti Filmlaboratórium, az Origo Filmstúdió, az Interword Kft., illetve magán befektetők és civil szervezetek. Az Anyaföld című játékfilm jelentős támogatója lesz egy müncheni székhelyű kulturális alapítvány, továbbá a stúdió koprodukciós pályázatot nyújt be az Eurimage nemzetközi szervezethez. A filmek várhatóan a 2024 második felére készülnek el. 

 

vehir.hu
további cikkek
A művészet hazugság, amely segít felismerni az igazságot A művészet hazugság, amely segít felismerni az igazságot Kedd délután Tündérkezek címmel nyílt kiállítása a Laczkó Dezső Pedagógus Nyugdíjas Klubnak az Agórában, az klub fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából. A tárlatot Herth Viktória művészettörténész nyitotta meg. ma 17:37 Álmodjunk nagyot! Álmodjunk nagyot! Ambiciózusnak lenni valójában jó. Persze hit, szorgalom, kitartás és alázat is kell ahhoz, hogy célt érjünk, és a támogatás sem utolsó, de ha ezek megvannak, csodás dolgokat lehet elérni. Bizonyította ezt a Victoria Art & Sport Egyesület, illetve a Csermák Antal Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek szombati balett gálája is. 2024. május 20. 15:32 Bátor döntések sorozata után most bestseller írónő Karády Anna Bátor döntések sorozata után most bestseller írónő Karády Anna Karády Anna írónő volt a Vehír közéleti sorozatának legutóbbi vendége, így néhány szerencsés olvasónk, akiket a jelentkezés során kisorsoltunk, egy kötetlen beszélgetésen vehetett részt, ahol maguk is feltehették kérdéseiket, sőt, a végén dedikált is az írónő. 2024. május 20. 16:16 Fonott emlékeink Fonott emlékeink Egykor sapkák, hajhálók, tarisznyák, nadrágok, sőt akár függőágy is készült ezzel a technikával, mára azonban talán csak valami furcsa német szónak gondoljuk, ha meghalljuk: sprang. A Művészetek Háza legfrissebb kiállításának célja, hogy ezen változtasson. 2024. május 19. 14:41

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.