Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
6°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
6°C

A Szűzanyához imádkoztak a békéért a Rab Mária forrásnál

2023. január 15. 0:43
Veszprém ikonikus szabadtéri misehelyén, a Rab Mária forrásnál tartottak szentmisét szombaton délben. Nagy Károly atya a szentbeszédében arra kérte a híveket, a Szűzanyához imádkozzanak azért, hogy béke legyen a világban.

A veszprémi Hét Domb Egyesület, akik a szabadtéri misét is szervezték az ünnepi esemény előtt az 1943-ban a Don-kanyarnál elesett magyar katonákra emlékeztek oly módon, hogy a levéltár épületétől indulva 15 stáción át sétáltak ki a város határában lévő forráshoz, ezt a sétát a Hősök Kresztútjának is nevezik.

A szikrázó napsütésben rendezett szentmisét Nagy Károly atya celebrálta, ő szentbeszédében elsősorban Szűz Máriához való imádságokra hívta fel a figyelmet. Mint mondta, a világ láthatóan beteg, a Szűzanya pedig ebbe tud beleszólni és segíteni az emberiségen, ha imáinkon keresztül kérjük rá.

Nagy Károly felhívta a figyelmet olyan jelenségekre is, amelyekből kitűnik, hogy a kereszténységet hányan és milyen sok irányból támadják, többek közt a pápaság intézményét is, pedig ennek a védelmére szólított fel a Szűzanya az egyik 20. századi jelenésekor.

Az atya példaként XVI. Benedek pápa temetését hozta fel, ahol sok bírálat érkezett elsősorban a médiából, hogy egy nyugalmazott pápa temetési szertartása miatt miért van szükség ekkora „felhajtásra”, ezzel szemben pedig megemlítette, hogy néhány nap eltéréssel az ünnepelt brazil futballsztár temetése kapcsán nem merültek fel ilyen jogtalan kritikák ez pedig mindenképpen morális romlottságnak a jele.

A szentbeszéd végén még egyszer emlékeztetett arra, hogy az ukrajnai háború mielőbbi lezárásáért is imádkozni kell a Szűzanyához, aki „mennyei postásként” viszi az emberek kéréseit.

Hogy miért is különleges hely a keresztényeknek a Rab Mária forrás és mi a legendája ennek a helynek, arról korábbi cikkünkben írtunk.

Kapcsolódó cikk
Így tűnt el, majd éledt újjá Veszprém eldugott kegyhelye
Létezik egy eldugott kegyhely Veszprémben, ahol a legenda szerint Szűz Máriával beszélgethetnek a hívők. A Rab Mária forrás története egy ártatlanul elítélt fiatal nőtől indult és a több évtizednyi feledés után az utóbbi években ismét kezdi visszanyerni régi fényét.
Hajas Bálint
Domján Attila
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. 2026. március 18. 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.