2023-at írunk, vadonatúj naptár került a falakra, a levegő tele van az új kezdetek hívogató varázsával: ilyenkor mindannyian érezzük a késztetést, hogy az óévvel együtt a rossz szokásainkat is elengedjük, feloldjuk az elakadásainkat, magunkat is lecseréljük egy jobb verzióra. Új év, új én – fogadják meg sokan ilyenkor.
Önmagában ez a vágy persze nem rossz: ha úgy érezzük, változásra van szükség az életünkben, vagy egyszerűen csak fejlődni szeretnénk, ne féljünk belevágni (dátumtól függetlenül). De mielőtt nagy lendülettel nekiállnánk fenekestül felforgatni az életünket és felturbózni régi énünket, először gondoljuk át, biztosan jó dolgokat fogadunk-e meg. Valóban szükség van önmagam gyökeres megváltoztatására, vagy csak a hozzáállásomra? Pontosan mit is akarok? És miért akarom azt? Mi a mögöttes célom? Hogyan fog szolgálni, ha beteljesítem a fogadalmam? És egyáltalán fogadalmakra van-e szükségem ahhoz, hogy megtörténjen a változás és jobb legyen az életem, vagy inkább új irányok megfogalmazására, olyan sorkövetőkre, amelyek valóban építenek és nem görcsöt okoznak bennem?
Mert a helyzet ez: a klasszikus fogadalmak sokszor terhet jelentenek, amit elszántan cipelünk, míg bele nem fáradunk, mert istentelenül bizonyítani akarunk – magunknak és a külvilágnak is. Holott talán nem is a megfelelő célokat tűztük ki, és tévesek a mozgatórugóink. Úgyhogy ha megfogadtuk, hogy idén mindenképpen változtatunk, akkor én azt javaslom, kezdjük a fogadalmak sorát inkább ezekkel:
Fotó: Nina Uhlikova on Pexels
1. Nem hagyom, hogy az értékemet a produktivitásom mértéke szabja meg.
Olyan világot élünk, amikor az számít klassz embernek, aki egyszerre két munkahelyen zsonglőrködik, szabadidejében önkénteskedik és kézműves ajándékokat készít, és soha be nem vallaná, hogy időnként legszívesebben ő is csak mackónadrágban fetrengene a tévé előtt. Pedig nincsen semmi gond azzal, ha olykor utóbbi szerint teszünk. Ér kiszállni időről időre a mókuskerékből. Eleve nem muszáj hajtani.
2. Kedvesebben bánok önmagammal.
Okos emberek szerint úgy bánj magaddal, ahogy a szeretteiddel is tennéd. Tehát, ha a legjobb barátodat nem hülyéznéd le, amiért hullafáradtan kétszer hajt el a besorolósáv mellett, mielőtt megtalálná a bejáratot bevásárlóközponthoz, akkor magadat se tedd.
3. Elfogadom és tisztelem a határaimat.
Avagy nem mondok igent olyasmire, amit csak azért tennék, hogy szeressenek/elfogadjanak/jónak lássanak/ne bántsak meg valakit, miközben a hátam közepére kívánom az egészet. Aki csak akkor értékel, ha mindig és mindenben elérhető vagy számára, az valójában nem értékel. Ugyanitt: elfogadom, ha időnként megbántok másokat és nem tökéletesen cselekszem, és megértem, hogy ez nem azt jelenti, hogy rossz ember vagyok, csupán azt, hogy ember.
4. Vállalom a felelősséget.
Meghozni a nehéz döntéseket, konfrontálódni, elismerni, ha hibáztunk – mindezek gyakran kellemetlen érzésekkel járnak együtt, de a fejlődéshez elengedhetetlenek. A felelősség vállalása nemcsak teher, ajándék is: azt jelenti, hogy az életünket alapvetően mi irányítjuk, és nem csak sodródunk mások akarata szerint. Mellesleg az önképünket is jelentősen javítja, ha képesek vagyunk beleállni a nehéz helyzetekbe is, ahelyett hogy elsunnyognánk őket.
Fotó: Alex Azabache on Unsplash
5. Nem hagyom örökké parkolópályán az álmaimat.
Mindig lehet találni valamilyen kifogást, miért várjunk az álmainkkal: mert nincs elég idő, mert nincs elég pénz, bátorság, mi van, ha belebukunk? Majd nekilátunk megvalósítani őket, ha alkalmasak lesznek a körülmények. A majd azonban az az idő, ami soha nem jön el. Ne azt nézd, miért nem működhet, hanem azt, mit tehetnél meg ebben a pillanatban azért, hogy működjön.
6. Nem kötöm határidőhöz a fejlődésemet és nem hasonlítgatom magam másokhoz.
A siker nem jön csettintésre, és a fejlődés nem feltétlenül meredek egyenes: az út része ugyanúgy a megtorpanás, a visszaesés, a kétkedés, és előfordulhat, hogy ugyanannak a falnak többször kell nekifutni. És ilyenkor nem azt kell nézni, hogy más hol tart: mindenkinek más az élete, az útja, a fejlődési tempója. Neked a saját utad kell járnod a saját tempódban.
7. Értékelem a kis sikereimet is.
A célhoz sok apró kis lépés vezet, és az jut csak el a célba, aki ezeket az apró lépéseket, apró győzelmeket is értékelni tudja. Akár úgy is, hogy konkrétan megjutalmazza magát valamivel.
8. Megfogadom a tanácsaimat.
Ezen nincs sok mindent magyarázni, de azért mindannyian ismerjük a helyzetet, amikor másoknak tökéletes tanácsokat adunk, mi meg ugyanabban a helyzetben padlót fogunk. Pedig csak hallgatni kellene bölcsebb önmagunkra.
