Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Művészettel az elesettekért

2022. december 11. 12:05
A Jónak lenni jó! mozgalomhoz kapcsolódva tartotta meg hagyományos gyertyafényes adventi koncertjét a Zonta Club Veszprém szombat este a Pannon Egyetem aulájában.

A klub történetében immár régi tradíciónak számít az adventi gyertyafényes koncert: a mostani már a 25. alkalom volt, amelyet ezúttal különleges módon a a Rotary és Lions Clubok támogatásával szerveztek meg a közmédia Jónak lenni jó! kampányához kapcsolódva. A cél mindhárom klub esetében azonos: önkéntes munkával segíteni a hátrányos helyzetben, illetve a fogyatékkal élőket, valamint felkarolni a művészetet, így a jegybevételből befolyt összeggel is egy ennek a kritériumnak megfelelő szervezetet támogattak: a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét.

Az eseményen részt vevő Porga Gyula polgármester szerint ugyanakkor a klub nemcsak egyszer, a támogatottaknak ad, hanem háromszorosan is: a jelenlévőknek egy szép élményt, valamint példát és reményt is, hogy lehet máshogy cselekedni, lehet szebb a világ. Erre a reményre pedig nagyon nagy szükségünk van, amikor a környezetünkben csupa nehézséggel nézünk szembe.

Mégis, Veszprémben ez a mostani, reménnyel teli várakozási idő nemcsak a karácsonyra utal, de más szempontból is várjuk a jövőt, hiszen alig néhány hét, és kezdetét veszi a régió Európa Kulturális Fővárosa programja, amely biztosítja, hogy ebben a nehéz időszakban is több jusson nekünk a jóból – vélekedett a városvezető.

A gyertyafényes adventi koncerten a hagyományoknak megfelelően a Kováts Péter vezette Mendelssohn Kamarazenekar muzsikált, valamint közreműködött a Magyar Rádió Gyermekkórusa.

A múlt héten egyébként egy másik akciót is hirdetett a Zonta: a Veszprémi Művész Céh tagjai állították ki alkotásaikat a Petőfi Színházban, két művet pedig a megyében élő vakok és gyengén látók számára ajánlottak fel a művészek. A tárlat december 15-ig még megtekinthető a teátrum aulájában.

Bertalan Melinda
Szalai Csaba
további cikkek
Operalegendák egy színpadon Operalegendák egy színpadon Varga Róbert kulturális újságíró nagyot álmodott, amikor kitalálta, a veszprémi Agórában olyan nagy neveket ültet le egy asztalhoz, mint Rost Andrea, Pitti Katalin, Kalmár Magda és Miller Lajos. ma 14:20 Kihirdette életműdíjait a Magyar Mozgókép Fesztivál Kihirdette életműdíjait a Magyar Mozgókép Fesztivál Elek Judit filmrendező és forgatókönyvíró, Piros Ildikó színésznő, Gulyás Buda operatőr, Selmeczi György zeneszerző és Deimanik Tamásné Baba fénymegadó kiemelkedő pályáját méltatja idén a Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjjal. ma 11:40 Találkozzon a füredi bestselleríróval! Találkozzon a füredi bestselleríróval! Ismét egy exkluzív kávézásra hívjuk olvasóinkat. Ezúttal a szerencsések Karády Annával, a népszerű bestselleríróval találkozhatnak a Vehir.hu jóvoltából, aki olyan sikerkönyveknek a szerzője, mint A füredi lány, vagy éppen a Zserbó. A jelentkezéshez nem kell mást tennie, mint az alábbi linken regisztrálnia. A sorsolás után a szerencsések részt vehetnek a kötetlen hangulatú találkozón, ahol feltehetik kérdéseiket az írónőnek. tegnap 22:32 Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Megérkezett az első gólya Veszprémbe egy új rendezvény képében, ami az EKF eredményességét már az azon túli időszakban bizonyítja. Az első Veszprémi Borszalon azokat az értékeket képviseli, aminek erősítésén a kulturális főváros program hosszú időn át dolgozott. Május végén pedig bárki megtapasztalhatja ezt a Várban található impozáns helyszínen, amiről szerda délután árultak el a szervezők többet. tegnap 1:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.