Az, hogy az 1963-ban született Podmaniczky Szilárd az irodalom mellett kötött ki, talán meglepő fejleménynek tűnhet, ha tudjuk, hogy 1987-ben matematika-fizika szakos tanárként végzett a Szegedi Tanárképző Főiskolán. Mégis így történt, és ennek köszönhetjük azt is, hogy csütörtök délután az Utasban oszthatta meg sztorijait hallgatóságával.
Például azt, hogy élete egy pontján majdnem veszprémi lett. A rendszerváltás után a Dél-Magyarország nevű lapnál dolgozott, ekkoriban hívta őt Veszprémbe egy álláslehetőség miatt Péntek Imre. Podmaniczky kapva kapott a lehetőségen – mint mondja, hollywoodi sztorinak tűnt, hogy huszonévesen nem kell kilincselnie, hanem kifejezetten hívják. Már kora hajnalban a városba érkezett, kényelmesen megreggelizett, ismerkedett a helyi miliővel, aztán délelőtt felkereste a szerkesztőséget, ahol közölték vele, hogy az állást azóta már betöltötték.
Így esett, hogy Veszprém helyett Svájcban kötött ki egy ösztöndíj révén. Egy kolostorban biztosítottak neki felszerelt lakást – az elképzelés az volt, hogy ott majd nyugodtan dolgozhat szövegein. Csakhamar rájött azonban, hogy a pezsgő kulturális élet, a táj lenyűgöző szépsége sokkal inkább vonzza, mint a fehér falak, ideje nagy részét tehát kirándulásokkal töltötte, e tapasztalatait aztán írásaiban kamatoztatta. Ahogy mondja, hazaérve szembesült vele, hogy elkopott az iróniája: a magyar ember számára az irónia egy túlélési forma, Svájcban azonban minden egyenes, az emberek azt mondják, amit gondolnak és úgy értik, ahogy mondják. Nincs szükség az életet átszövő áthallásokra. Podmaniczky tapasztalata szerint a svájciak őszintén segítőkészek, és ennek a képességnek köszönhetően egy egészen más világot teremtenek maguk körül. Az író vallja, hogy ezt a készséget nemcsak lehet, de kellene is tanítani idehaza, akár gyerekkortól, iskolai keretek között is.
Élete egyik legfontosabb munkájaként tekint a Szép magyar szótár című kötetre, amelyben ötezer szócikk szerepel, ahogy azt a szótáraktól megszokhattuk: A-tól Z-ig, és mindegyik szóhoz társul egy-egy rövid szöveg, egy kicsi sztori, egy hangulat, egy szösszenet. Öt évig dolgozott a köteten, nagy gonddal választotta ki a borító anyagát és színét. A legnagyobb sikert – legalábbis nemzetközi ismertséget azonban nem ez a könyv hozta meg, hanem a Döglött kutyával őrzött terület című novelláskötet.
A furcsa cím egy személyes élmény szüleménye: biciklizés közben tűnt fel neki, hogy egy félig lebontott gyárépület udvarán egy kutya hetekig ugyanúgy ülve vigyázza a helyet – mint kiderült, döglött kutyával őrizték a területet. Ehhez hasonló, abszurdba hajló rövid történeteket írt monológ formában, a történetekre pedig egy színházi rendező is felfigyelt, aki Brüsszelben francia nyelven rendezett belőle rendhagyó darabot. Az előadásban a nézőket körbe ültették, és közöttük foglaltak helyet a színészek is. Minden megjelenttől azt kérték, mondjon el egy személyes sztorit, a színészek azonban a Podmaniczky által megírt történeteket adták elő. A különleges színházi élményt az adta, hogy senki nem lehetett biztos benne, ki a színész és ki a néző a jelenlévők közül, vajon a szürreális történet valóban megesett az elbeszélővel, vagy megírt szöveg? A sikernek köszönhetően aztán a történeteket francia nyelven is kiadták.
A színház később is jelen volt a szerző életében: az RS9 színház részére írt egy trilógiát három inspiráló személyiségről: Beckettről, Einsteinről és Magritte-ről. Az élmény ezúttal sem a szokványos: az Albert Einstein paprikáskrumpli című darabot például pontosan olyan hosszúra írta, amennyi idő alatt megfő a címben is szereplő étel – amit Csuja Imre minden előadás alkalmával valóban el is készített, így a nézők a darabot követően megvacsorázhattak.
Nem ez volt az utolsó alkalom, amikor az ételek és az irodalom összekapcsolódtak. Podmaniczky elmondása szerint szeret főzni, bár ezt inkább érzésből teszi és nem receptet követve. Úgy tartja, el kell engednünk azt a kényszeres beidegződést, hogy egy-egy ételnek mindig ugyanolyannak kell lennie, éppen az teszi csodálatossá a gasztronómiát, hogy minden főzés eredménye más, az étel hol így sikerül, hol úgy, nincs két egyforma alkalom. Elárulta: következő kötete ebből a szenvedélyéből fakadóan egy szakácskönyv lesz – de talán senki nem lepődik meg rajta, ha hozzátesszük: egy kis csavarral. A receptekben – bár szerepelnek a pontos mennyiségek is – az ételek esszenciájánál talán még nagyobb figyelmet kap a főzésé, az a filozófia, amit a szerző a gasztronómiával kapcsolatban vall. A csavar azonban nem ez, hanem hogy mindezt aktképekkel kívánja illusztrálni – egészen új értelmet nyer így a főzés gyönyöre.
Ami pedig a csütörtöki Olvasólámpát illeti, a szerző természetesen ezúttal is felolvasott műveiből, Podmaniczky Szilárd erre a célra néhány kéziratot, meg nem jelent irományt hozott magával.
