2023. június 5.
//
Fatime névnap

Megújult a tornaterem Nagyesztergáron

Megújult a nagyesztergári Ányos Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola tornaterme. A 29 millió forintos felújítás nagy részét a Magyar Falu Program pályázati támogatásából finanszírozták.

Az 1986-ban épült, és azóta most először felújított tornatermet kedd délután adták át (korábban csak a terem fűtését modernizálták 2016-ban). A tornaterem nemcsak az iskolai tornaórák állandó helyszíne, de befogadja az iskolai és települési ünnepségeket, rendezvényeket is, így az egész község számára jelentőséggel bír.

Az ünnepélyes avatáson Szauer István, a Veszprémi Tankerület vezetője köszöntötte az egybegyűlteket. Az igazgató kiemelte: több mint 29 millió forintot fordítottak a terem megújítására, ebből csaknem 28 millió forintot a Magyar Falu Program támogatása biztosított. Megújultak a nyílászárók, a vizesblokkok, új sportburkolatot fektettek le. Az igazgató köszönetet mondott a kormánynak a kistelepülési iskolák támogatásáért. 

Kovács Zoltán, a térség parlamenti képviselője arról beszélt, hogy a közelmúltban egy vállalkozói fórumon egyeztettek a falu jövőjéről, arról, merre tart Nagyesztergár. Korábban a kormányok nem sok figyelmet fordítottak a kistelepülésekre, a Magyar Falu Program azonban az ilyen kisebb települések versenyképességének javulását szolgálja. 2019 óta mintegy ezermilliárd forintot költött a kormány erre a programra – ez Zirc városnak közel kétszáz éves költségvetése. A képviselő bejelentette: még az idén elkészül a Zirc–Nagyesztergár útszakasz felújítása, ezáltal biztonságosabbá válik az esztergáriak számára is a közlekedés. 

Kovács szólt arról is, hogy a kötelező sorkatonaság megszüntetésével a sport is teret vesztett az életünkben, ezért vezették be a napi testnevelést az iskolákban. A sport fejleszti az akaraterőt, a közösségi szellemet, megalapozza az egészségünket – jobbá teszi az életünket. Ennek támogatására indult a tankerületek szervezésével és irányításával tornaterem-fejlesztési program a Magyar Falun belül, ami révén Veszprém megyében tízmilliárd forint körüli összeget fordíthattak erre a célra. 

A beszédeket követően az iskola tanulói mutatták be magyar és német nyelvű műsorukat. 

Schöngrundtner Tamás

További cikkek

Gyermekszeretet, emberség és rátermettség – Kováts Sándorra emlékeztek
Gyermekszeretet, emberség és rátermettség – Kováts Sándorra emlékeztek
A Dózsa György Általános Iskola, Ranolder és Pro Urbe díjas igazgatójára, Kováts Sándorra emlékeztek kedd délután az iskolában. Életműve előtt egy emléktábla elhelyezésével és az iskolatörténeti gyűjtemény megnyitásával tisztelegtek.
A gyerekek korai fejlesztését támogatták
A gyerekek korai fejlesztését támogatták
A Gyermekeinkért’91 Alapítvány szükséges eszközök beszerzésével támogatja a Veszprém Megyei Pedagógiai Szakszolgálat szakmai munkáját. Az adományokat pénteken adták át a Veszprémi Tankerület irodájában.
Átvállalja a veszprémi általános iskolák úszásoktatásának költségeit az önkormányzat
Átvállalja a veszprémi általános iskolák úszásoktatásának költségeit az önkormányzat
A tevékenység finanszírozására összesen 25 millió forintot különítettek el a költségvetésből az év végéig.
Gyopáros Alpár: továbbra is támogatjuk a magyar falvakat
Gyopáros Alpár: továbbra is támogatjuk a magyar falvakat
A Magyar falu program által kínált támogatások minden 5000 lélekszám alatti településen éreztetik hatásukat - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán szombaton megjelent videóban.
Befejeződött a Völgyhíd tér és a viadukt felújítása
Befejeződött a Völgyhíd tér és a viadukt felújítása
Elkészült a kivitelező a viadukt és a Völgyhíd tér felújításával is Veszprémben, így már egészen a csatári elágazótól a Jeruzsálemhegyig megújult útburkolaton lehet közlekedni.